külgazdasági és külügyminiszter
2020. május 25. 21:27
A mai napon a Nanushka, a Filati Maclodio KFT és a thyssenkrupp is átvehette a versenyképességi program keretében osztott támogatási okiratokat.
2020. május 10. 15:03
A külügyminiszter szerint jó helyet kell elfoglalni a rajtpozíciónál.
2020. május 6. 12:29
Mert a koronavírus miatt nagyon visszaesett a BMW Csoport értékesítése, így viszont takarékoskodniuk kell.
2020. március 12. 08:54
A Diamond Princess három magyarja és a Németországban élő jogászhallgató is tünetmentes, elhagyhatta a karantént. Azonban új külföldi esetek is vannak.
2020. január 21. 17:10
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint „nem igazán számít”, hogy Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztos a jogállamisághoz kötné az uniós pénzek kifizetését. Szijjártó Péter a France 24-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy a magyar kormány továbbra sem fogja megvétózni az uniós szankciókat Oroszországgal szemben, a Fidesz pedig maga dönt majd arról, hogy marad-e az Európai Néppártban.
2020. január 8. 11:52
Rekordévet hozott 2019 a beruházásoknál, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt még ennyi nagyberuházás, és azok értéke is kiemelkedő volt.
2019. december 12. 11:38
Szijjártó Péter dél-koreai tárgyalásán több komoly beruházásról is egyeztetetett, a miniszter bejelentése szerint ezek keretében hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra.
2019. november 28. 13:49
Újabb autóipari vállalat érkezik meg Magyarországra
2019. november 26. 15:50
Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be az elmúlt egy évről a külpolitikában.
2019. november 19. 08:02
A Columbus Alapba az Eximbank hétmilliárd forintot fizetett be, hárommilliárd pedig magánforrásból került bele, jelentette be Szijjártó Péter. Elsősorban az infokommunikáció, az egészségügyi technológiák és az agrárinnováció kivitelét mozdítanák előre az alappal.
2019. november 3. 15:30
Az orosz elnök e heti budapesti látogatásán "nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat" kötöttek.
2019. október 14. 07:40
Komoly győzelmet hozott a vasárnap a jelenlegi lengyel kormánypártnak.
2019. október 1. 13:54
Kétségtelen, az avató ünnepségek kivétel nélkül jó alkalmak a kormányzati szereplők pozitív kontextusban történő szerepléséhez. Így volt ez minden voksolás előtt, az októberi választások közeledtével is számtalan ilyen esemény van az országban. A külgazdasági és külügyminiszter egyetlen hónap alatt 14 avatáson vett részt, átadott több mint 130 milliárd forintnyi beruházást, vele közel 2 ezer új munkahelyet.
2019. szeptember 17. 10:43
A magyar-kubai gazdasági együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kubai Minisztertanács alelnökével.
2019. augusztus 26. 12:59
Továbbá a vízhálózat kiépítésében is együttműködik a két ország.
2019. június 24. 13:32
A motor- és hajtáslánc-fejlesztéssel foglalkozó osztrák tulajdonú AVL Hungary Kft. tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és Érden beruházással felépíti a vállalat új magyarországi központját és kutató-fejlesztő részlegét. A vállalat tulajdonosai és menedzsmentje a magyar kormány és Érd város vezetősége a mai napon közösen letették a beruházás alapkövét.
2019. május 7. 20:49
A külügyminiszter is részese lesz a kormány nemzetpolitikai adminisztrációjának.
2019. március 14. 05:30
Amelyben szó esik Merkelről, az új beruházásokról, a paksi bővítés csúszásáról és a Brexitről, amelynek kimenetelére egy fontot is sajnálna elkölteni egy fogadóirodában a miniszter.
2019. március 13. 15:40
Beruházásokról, a beruházók politikai aspektusairól és a magyar gazdaság ütésállóságáról beszélt lapunknak a miniszter a holnap megjelenő interjúnkban.
2009. október 22. 12:00
A bíróság előtt nem volt elég az érvelésük.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Merre érdemes indulni? Irányt mutatunk!
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor