2010. március 24. 20:21
A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a Magyarországnak nyújtott készenléti hitelkeret ötödik felülvizsgálatáról szóló jelentést, így ismét lehívhatóvá válik 725 millió SDR.
2010. március 24. 16:21
A várakozásokkal ellentétben csökkentek az ipari megrendelések januárban az euróövezetben és az egész Európai Unióban is elsősorban a beruházási javak keresletének visszaesése miatt.
2010. március 24. 16:11
A beérkezett 2 millió 923 ezer adóbevallás 96 százalékát már feldolgozta, javított állapotban könyvelte az APEH, és 22,5 milliárd forintot már kiutalt az adózóknak - közölte az adóhatóság.
2010. március 24. 16:01
Jelentősen csökkent az idén a banki és biztosítói ügyfelek elégedettsége saját fő pénzintézetükkel - állapítja meg az IFUA Horváth & Partners és a Data Research Pénzintézeti MOSAIC nevű kutatássorozatának legújabb tanulmánya, amelyet szerdán Budapesten sajtótájékoztatón mutattak be.
2010. március 24. 15:51
Az idén április elsejéig még lehetőséget ad a Vám- és Pénzügyőrség a fémkereskedelmi engedély benyújtására, ugyanis egyes vállalkozások nem tudnak arról, hogy a 2010. január 1-je óta hatályos fémtörvény rájuk is vonatkozik, emiatt nem rendelkeznek engedéllyel - közölte a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.
2010. március 24. 15:11
Bővültek a személyi jövedelemadó 1 plusz 1 százalékos felhasználásáról szóló törvény méltányossági lehetőségei, így a civil szervezet kivételes méltánylást érdemlő esetben akkor is jogosulttá válhat az 1 százalékos felajánlásokra, ha késedelmesen nyújtja be a kedvezményezetti feltételeket igazoló adatlapot - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
2010. március 24. 15:01
A vártnál magasabb adóbevételek és a javuló gazdasági kilátások miatt jelentős mértékben javította a brit költségvetési hiányra adott előrejelzését szerdán a brit pénzügyminiszter, a deficit azonban így is jóval a hazai össztermék (GDP) 10 százaléka felett lesz az idén és jövőre is.
2010. március 24. 14:41
A német gazdaság fellendülésére utal az ifo gazdaságkutató üzleti hangulat indexe,márciusban 98,1 pont a február-i 95,2 után.Elemzők 95,9-et vártak.
2010. március 24. 14:11
Indokolatlanul mellőzte konzorciumvezetőként a közbeszerzést az elektronikus levéltár tervezése kapcsán a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt., ezért 1 millió forint pénzbírságra büntette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján olvasható.
2010. március 24. 14:01
A Pécsi Ítélőtábla szerdán jogerősen mintegy 204 millió forintot ítélt meg elmaradt vállalkozói díj és pótmunka címén a Kipszer Fővállalkozási és Tervező Zrt.-nek a pécsi Expo Center építésével összefüggésben.
2010. március 24. 13:41
Sikerült stabilizálni az államháztartás mérlegét Magyarországon tavaly - állapította meg az Európai Bizottság a konvergenciaprogramról szerdán Brüsszelben kiadott értékelésében.
2010. március 24. 12:51
Tavaly május óta a leggyengébb szintre süllyedt az euró szerdán a dollárral szemben, elemzők szerint a görög válság kezelése miatt.
2010. március 24. 12:01
Leminősítette szerdán az euróövezeti tag Portugália egyénként magasan elsőrendű hosszú futamú adósbesorolását a Fitch Ratings, a portugál költségvetés és a gazdaság gyengeségeire hivatkozva.
2010. március 24. 10:41
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés csak a második félévben várható a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint.
2010. március 24. 10:31
Az Európai Bizottság ambiciózus középtávú gazdaságpolitikai javaslatainak bizonyos mértékű felhígítása várható az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozóján.
Megegyezés körvonalazódik Görögország megsegítése ügyében a küszöbön álló európai uniós csúcskonferencia előtt - értesültek a szerdai német lapok, amelyek a Vasladynek nevezett Margaret Thatcher volt brit miniszterelnökhöz hasonlítva a német kancellárt "Vaskancellárnak" keresztelték el.
2010. március 24. 10:21
Veszélybe került az Európai Unió tekintélye, sőt, súlyos kérdések merülnek fel az euró jövőjével kapcsolatban is a görög válság miatt - írta a keddi The New York Times.
2010. március 24. 10:16
Az orosz Szilikonvölgy építését Viktor Vekszelberg oligarcha vezeti, s az innovációs központot a Moszkva melletti Szkolkovóban alakítják ki - jelentették a szerdai orosz lapok.
2010. március 24. 09:46
A szigorúbb törvényi feltételek mellett még mindig belefuthatnak csapdákba a felelőtlen hitelfelvevők, ezért érdemes néhány dolgot alaposan meggondolni, mielőtt beadjuk a hitelkérelmet a bankhoz - véli Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.
2010. március 24. 09:11
Görögországnak "levegőhöz kell jutnia", és az EU-nak segítenie kell ebben - mondta a Financial Times-nak Bajnai Gordon. A magyar kormányfő szerint ha nincs más megoldás, lehetővé kell tenni, hogy Athén a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapjon segítséget.
2010. március 24. 08:01
Az euróövezethez tartozó 16 ország vezetőinek találkozóját szeretné megrendezni csütörtökön Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke Görögország helyzetének megvitatására.
2010. március 24. 07:16
Az elmúlt másfél év pénzügyi válsága után Európának a korábbi évtizedben megszokottnál jóval lassabb gazdasági növekedési ütemre kell felkészülnie - mondta kedden Londonban Bajnai Gordon, aki szerint a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő Görögországnak szüksége van Európa szolidaritására.
2010. március 24. 04:31
Nincs olyan terület, ahol még jobban meg lehetne húzni a nadrágszíjat Oszkó Péter szerint, de a pénzügyminiszter több területen is lát lehetőséget a tartós megtakarításra, az ezekhez szükséges reformokhoz pedig a választások után négy évre programot hirdető kormány akár a konvergenciapályát is módosíthatja. A miniszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában továbbá kifejtette, hogy a Bajnai-kormány sokat tett a korrupció és a közpénzek elfolyása ellen.
2010. március 24. 02:01
Az EBRD elnöke a régió országai kapcsán továbbra is óvatos, hazánk esetében az idei évben továbbra is gazdasági visszaeséssel számol.
2010. március 23. 15:11
A svájci jegybank elnöke Philipp Hildebrand szerint az ország gazdaság teljesítménye igazolja a jegybank devizapiaci intervenciós politikájának helyességét.
2010. március 23. 14:41
Dmitrij Firtas, a RosUkrEnergo társtulajdonosa, aki a tavaly januárban aláírt új orosz-ukrán gázszállítási szerződés nyomán elvesztette közvetítői szerepét a Gazprom és Ukrajna között, a hatalomváltás után visszatér az ukrán gázüzletbe: a Naftogas két fontos cége, az UkrTransGaz és az UkrGazDobicha élére Firtas eddigi közeli munkatársait nevezték ki hétfőn - írta a Kommerszant című orosz lap kedden.
2010. március 23. 13:41
Számlázási láncolattal próbálta áfa fizetési kötelezettségét csökkenteni egy építőipari társaság. Az adóhatóság a láncolatban szereplő társaságok terhére összesen 200 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg, és hat személlyel szemben büntető eljárást kezdeményezett.
2010. március 23. 13:21
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, alacsonyabb túljegyzés és megegyező kibocsátás mellett, 11 bázisponttal 5,26 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
2010. március 23. 12:11
Hátrányosan érinti az üzleti vállalkozásokat a késedelmes fizetések tervezett európai uniós szabályozása, amelyről a napokban tárgyalnak az Európai Parlament illetékes bizottságai - olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) és a Munkaadók Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében.
2010. március 23. 10:51
2010-ben 0,8,jövőre 3 százalékkal nő a GDP,az éves infláció idén 4,2 százalék,jövőre 3,2 százalék lesz.
2010. március 23. 08:51
Összeolvadásra törekszik a Raiffeisen International (RI) és ausztriai anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank Österreich (RZB) - erősítették meg a két pénzintézet vezetői egy kedden Bécsben kiadott közleményben.
2010. március 23. 08:01
Az MSZOSZ 4-5 százalékos gazdasági növekedést, 12 százalékos reálbér-növekedést, a foglalkoztatottak számának 150-200 ezerrel történő emelését és a nyugdíjasok helyzetének stabilizálását várja az új kabinettől - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
2010. március 23. 07:31
Szemben a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) állításával, a biztosítók megfelelően tájékoztatják azokat az ügyfeleiket, akiknek autóit a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján kell megjavítani, így nem éri kár őket - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gépjármű biztosítási tagozata hétfőn az MTI-vel.
2010. március 23. 07:16
Ismét elutasította Görögország európai uniós megsegítését a német kancellár.
2010. március 23. 02:31
A korábban folyósított közel másfél milliárd eurós hitel felét fizette vissza az államnak az elsőszámú magyar bank. Igaz a hitel a célját, hogy többletforráshoz juttassák a magyar vállalkozásokat nem igazán érte el.
2010. március 22. 17:21
Izland kész az Icesave-ügyről előfeltételek nélkül felújítani a tárgyalásokat Nagy-Britanniával és Hollandiával - közölte hétfőn az izlandi pénzügyminiszter.
2010. március 22. 15:51
Az euróövezet nem hagyja magára a pénzügyi nehézségekkel Görögországot - hangoztatta az Európai Parlament pénzügyi bizottságában hétfőn tartott meghallgatásán Jean-Claude Juncker, a zóna pénzügyminiszteri csoportjának elnöke.
2010. március 22. 15:41
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) március 19-én megtartott éves rendes közgyűlése a nyugdíjba vonuló Trunkó Barnabás főtitkár helyére Molnos Dánielt választotta, az elnök továbbra is Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója maradt.
2010. március 22. 14:21
Fogyasztóitermék-gyártó és ipari cégek uralják a világ 100 legetikusabb nagyvállalatának listáját, melyen egyetlen amerikai bank sem szerepel már második éve.
2010. március 22. 14:01
Februárban megugrott a globális acéltermelés a nemzetközi acélszövetség hétfőn ismertetett adatai szerint.
2010. március 22. 13:11
Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban.
2010. március 22. 13:01
A választások után a Fidesznek sem nagyon lesz más választása, kénytelen lesz a párt befektetőbarát politikát folytatni - mondták a Bloomberg kérdésére európai alapkezelők, akik több milliárd eurót kezelnek a régióban. A szakemberek szerint kormányra kerülése esetén a Fidesz sokkal befektetőbarátabb politikát folytat majd, mint amit a jelenlegi retorikája mutat.
2010. március 22. 12:11
A németeknek csaknem a harmada az euróövezeten kívül szeretné látni Görögországot, legalábbis addig, amíg a görög kormány rendbe nem teszi pénzügyeit - egyebek mellett ez derül ki a Financial Times hétfőn ismertetett nemzetközi felméréséből.
2010. március 22. 11:41
Japánt maga alá temeti az egyre halmozódó államadósság, ami a költségvetés csődjéhez és katasztrofális hiperinflációhoz vezet - állítja Noguchi Jukio, ismert japán közgazdászprofesszor, aki egyike volt azon kevés szakembernek, akik megjósolták a szigetország gazdasági buborékának kipukkadását 1987-ben, írja a Napi Gazdaság.
2010. március 22. 11:11
Nettó 120 millió forintért az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. - mint legolcsóbb ajánlattevő - szállíthatja le az új parlamenti képviselők 400 laptopját, az Országgyűlés Hivatala által kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés eredménye a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2010. március 22. 10:41
Az e heti uniós csúcsértekezleten dönteniük kell az európai vezetőknek, hogyan foglalkoznak a görög adósságválsággal, különben az euróövezet stabilitása kerül veszélybe - jelentette ki hétfőn, a német Handelsblattnak nyilatkozva az Európai Bizottság elnöke.
2010. március 22. 10:31
Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója, az intézet hétfői tájékoztatóján.
2010. március 22. 09:51
Az Európai Unió soros spanyol elnöksége azon dolgozik, hogy a csütörtökön és pénteken Brüsszelben tartandó uniós csúcstalálkozón állapodjanak meg a fizetési nehézségekkel küzdő Görögország megsegítésének elveiben - mondta Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor