2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Támogatják az Európai Unió tagországai, hogy szigorítsák az államháztartási fegyelemre vonatkozó szabályokat, illetve lehetővé tegyék a pénzügyi problémák azonosítását még azelőtt, hogy igazán súlyossá válnának - jelentette be Herman Van Rompuy, az EU elnöke hétfő este Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján.

A belga politikus azt követően nyilatkozott, hogy vezetésével találkozót tartott az a - többnyire az EU-tagországok pénzügyminisztereiből álló - munkacsoport, amelynek feladata, hogy a jövőbeni gazdasági válsághelyzetek elkerülése érdekében kidolgozza az uniós gazdaságpolitikai együttműködés fokozásának irányait.

Közlése szerint támogatják a miniszterek azt a tervet, hogy az unió már jóváhagyása előtt áttekinthesse a tagországok költségvetési tervezetét, illetve azt is, hogy vezessenek be szigorúbb szankciókat az államháztartási hiánykorlátot nem tartó országok fegyelmezésére.

A büntetőintézkedések mibenlétéről azonban nem döntöttek, erről később tárgyalnak majd.

A büdzsével kapcsolatban pedig világossá tette, hogy az uniós intézmények csak nagyvonalaikban tekintik majd át a tervezeteket, a részletes elemzés a nemzeti parlamentek illetékességében marad.

Van Rompuy elképzelhetőnek mondta azt is, hogy a súlyosabb helyzetet megelőzendő a jövőben lehetséges lesz a szankciókat már azelőtt kivetni, hogy a hiány elérné a küszöböt, amely jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka.

Az euróövezetben jelenleg is létezik szankcionálási (például uniós támogatásmegvonási) lehetőség az előírtnál magasabb hiányú országok ellen, de ezzel az eszközzel eddig még sohasem éltek.

A találkozó magyar résztvevője, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újságíróknak elmondta: a munkacsoport azt a kérdést vitatta, hogyan lehet stabilizálni az eurózónát és a teljes uniót pénzügyi szempontból.

Az Európai Unió ma sérülékeny, mert egy sor ország államháztartási hiánya meghaladja a 3 százalékot, és magas az államadósság is - fejtette ki.

Matolcsy úgy fogalmazott, hogy a gazdaságpolitikai koordináció átgondolásával az EU tagállamai "a válságot felhasználva mennek előre". Az unió akkor lesz erősebb, ha a tagállamok betartják a deficitszintre és az államadósságszintre vonatkozó vállalásaikat - szögezte le a magyar miniszter is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!