3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az idén átlagosan 2-2,5 százalék lehet a magyarországi GDP növekedési üteme, amely 2012-ben akár 4 százalékra is gyorsulhat - mondta Zámbó Tibor, a K&H Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere a cég befektetői klubjának keddi budapesti rendezvényén.

A magyar ipar, a gazdaság bővülését az európai gazdaság, azon belül is elsősorban Németország húzza, ahol Zámbó Tibor szerint az éves GDP-növekedés rátája elérheti akár a 3-3,5 százalékot is. Ezt az ütemet várják az elemzők az Egyesült Államok gazdaságának bővülésére is.

A portfólió menedzser kifejtette: az Egyesült Államokban a válság kezdete óta mintegy 7-8 millió munkahely "veszett el", ahhoz, hogy tartós legyen az amerikai gazdasági fellendülés, havi legalább 200 ezer új munkahelyet kellene létrehozni. Így a válság következtében elveszett munkahelyek újbóli megteremtéséhez évek kellenek az Egyesült Államokban - húzta alá a befektetési szakember.

Zámbó Tibor szólt arról: mindeközben a szakemberek azzal számolnak, hogy Kínában 7-8 százalékos, a feltörekvő piacokon, főleg az indiai, a brazil gazdasági bővülésnek köszönhetően, átlagosan 6 százalékos lesz a gazdasági növekedés 2011-ben, a közép-kelet-európai térség ettől alacsonyabb növekedést ér el. Igazán alacsony növekedési rátát az eurózóna gazdasági gondokkal küzdő, periférikus államai, így Görögország, Írország és Portugália "produkál" majd, ahol 0,5-1 százalékos lehet a bővülés üteme - fűzte hozzá.

A befektetők a világpiacon a nyersanyag- és az élelmiszerárak, köztük az olajár további emelkedését várják, és arra számítanak, hogy a világ vezető jegybankjai "kamatemelési periódusba" fognak, például az Európai Központi Bank már a közeljövőben 25 bázisponttal emelheti irányadó kamatát - emelte ki.

Zámbó Tibor elmondta: rövid távon az alapkezelő a fejlett országok részvényeit ajánlja a befektetői portfóliókban túlsúlyozásra, a magyar állampapírok esetében óvatos magatartást javasol, mivel még nem ismertek a Széll Kálmán Terv konkrét intézkedései.

Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója elmondta: a lakosság körében egyre nagyobb hangsúlyt kap az öngondoskodás, az elmúlt évben nagyon népszerű volt a nyugdíj-előtakarékossági számla és a tartós befektetési számla is. A két megtakarítási forma együttesen közel 210 ezer befektetőt vonzott, és a két termékben összesen mintegy 590 milliárd forintot takarított meg a lakosság - tette hozzá.

Elmondta: a kisbefektetőknek osztott portfóliót ajánlanak, ahol a befektetési jegyek alapjai mellett a kockázatosabb, de nagyobb hozamot hozó részvényalapoknak is jut szerep.

Közölte: a K&H Alapkezelő mintegy 800 milliárd forint vagyont kezel, ebből a saját alapokban felhalmozott megtakarítás hozzávetőleg 650 milliárd forintra rúg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!