4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Forbes magazin immár 9. alkalommal állította össze a világ legnagyobb cégeinek a listáját, melyek még a jelenlegi gazdasági helyzetben is nagyon jól megélnek, hiszen az elmúlt évben két-számjegyű értékesítési és profitnövekedésről adhattak számot.

Összességében a 2000, listán szereplő cég 36 ezer milliárdos bevételt, 2640 milliárd profitot, 149 ezer milliárdos eszközértéket és 37 ezer milliárd dollátos piaci értéket tudhat magáénak. A cégek világszerte 83 millió embernek adnak munkát. Ha országok szerint megnéznénk a legnagyobb cégeket, akkor 524 amerikai, 258 japán céget találnák, de rajtuk kívül van még 93 angol, 68 dél-koreai és 61 indiai is - és két magyar.

Az Exxon az élen

A világ legnyereségesebb vállalata tavaly az Exxon Mobil olajcég volt, mely most először került az első helyre. A cég értékesítésből származó árbevétele 433,5 milliárd dollár volt tavaly, és kicsivel több mint 41 milliárd nyereséget realizálhatott. A tavalyi élen álló, a JP Morgan így most csak a második helyre ért fel a listán (19 milliárdos nyereségével és 110,8 milliárdos bevételével), majd őt követi a General Electrics, mely 147,3 milliárd dolláros értékesítést és 14,2 milliárdos nyereséget könyvelhetett el. Negyedik helyen a holland Shell 470,2 milliárdos bevétellel és 30,9 milliárdos nyereséggel áll, és ötödik helyre a kínai bank, az ICBC került, mely 82,6 milliárd dollár bevételt ért el 2011-ben, a nyeresége pedig ebből 25,1 milliárd lett.

A világ legértékesebb vállalatának tartott Apple egyébként 25 helyet előreugorva a 22. helyre került, így idén bekerült az előkelő legjobb 25 közé. Az almalogós céghez hasonlóan a BP is a legjobb 25-ben találta magát köszönhetően annak, hogy 2011-ben ismét nyereségbe fordult a cég eredménye. A japán Toyota Motor a 2011 tavaszi japán földrengés és katasztrófa ellenére a 25. helyen található a korábbi 55. helyezése után.

Magyarok is bekerültek

Hazánkból mindössze két vállalat tudott bekerülni a Forbes 2000-es listájára. A Mol a 613. helyig ért fel a tavaly elért 22 milliárd dolláros bevételének és 600 milliós nyereségének köszönhetően. A cég eszközértéke 20,4 milliárd dollárt tesz ki, a piaci érték pedig 9,5 milliárd dollár. A legnagyobb magyar bank, az OTP ezzel szemben az 1121. helyet kapta meg. 2011-ben 5,7 milliárd dolláros bevételének és mindössze 300 milliós nyereségének köszönhetően. A bank eszközértéke 42,1 milliárd dollár, a piaci értéke pedig valamivel több mint a magyar olajipari cég értékének a fele: 5 milliárd dollár.

Bankok szerepeltek a legnagyobb számban

A Global 2000 elemzése azt mutatja, hogy bár a pénzügyi szektort válság érte, a bankok és pénzügyi szolgáltatók továbbra is dominálják a listát, hiszen 478 ilyen vállalat található a legjobbak között, nagyrészt a saját eszközök értékének köszönhetően. Mellettük 131 olaj- és gázipari vállalat szerepel a Forbes összeállításában, melyek a magas értékesítési számoknak és a profitnak köszönhetik a helyezésüket. Ugyanakkor az amerikai lap megjegyzi azt is, hogy nagy profitnövekedést realizálhattak az autógyárak is a tartós fogyasztási cikkek iparágán belül.

Régiókra bontva egyértelműen az ázsiai csendes-óceáni térség vezet, hiszen innen 733 cég került fel a listára, ezt követi Európa, majd Közel-Kelet és Afrika összesen 605 céggel. Az ázsiai térségi cégeknél tavaly 26 százalékos értékesítési volumennövekedés történt, a profit 29 százalékkal, az eszközérték pedig 19 százalékkal növekedett az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Mindezek ellenére az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan régió, melynél a cégek a piaci érték szempontjából is tudtak növekedést produkálni: a vállalatok összeértéke 6 százalékos emelkedést mutat az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, így jelenleg az amerikai vállalatok piaci összértéke 13 ezer milliárd dollárra rúg.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!