4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A 80-as évekhez képest mintegy 30 literrel csökkent Magyarországon az egy főre jutó évi sörfogyasztás, és idén további visszaesés várható, mondta el egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Sivó Imre. A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke kitért arra is, hogy a jelenleg érvényes, söripart is érintő környezetvédelmi termékdíj koncepció nem fenntartható, azt a teljes hulladékszabályozás keretében kellene rendezni, emellett az adminisztráció csökkentésére lenne szükség.

(Mfor-montázs)

Míg a nyolcvanas években az egy főre jutó sörfogyasztás évi 100 liter volt hazánkban, addig tavaly mindössze 71 liter – közölte egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Sivó Imre.

Az európai átlag alá megyünk

A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint a fogyasztás 2007 második félévétől folyamatosan esik vissza, idén 67-68 literre csökkenhet. Mindez azt jelenti, hogy hosszú idők óta először a 70 literes európai átlag alatt teljesítünk majd.

A Sörszövetség az idei évre korábban öt százalékos visszaesést prognosztizált fogyasztás tekintetében, azonban a legfrissebb adatok ismeretében ez akár a tíz százalékot is elérheti, válaszolta a szakember újságírói kérdésre. Mint mondta, a visszaesés mértéke nyáron sem csökkent, "a júliusi adatok pedig szörnyűek".

Az mfor.hu kérdésére kifejtette: Európában szinte mindenhol visszaesés tapasztalható. Ez Szlovákiában a magyarországihoz hasonló mértékű, de még az ilyen téren komoly hagyományokkal rendelkező Csehországban is kevesebb sört isznak.

Beszédes tény az is, hogy a szintén sörnagyhatalomnak számító Németországban az 1991-es újraegyesítés óta még soha nem fogyott olyan kevés a folyékony kenyérből, mint ez év első felében.  

A jókora visszaesés hátterében Sivó Imre a gazdasági válságot és az áremelkedést látja. Emlékeztetett arra, hogy 2009 júliusától 6,5 százalékkal nőtt a sör jövedéki adója, 2010-től pedig további 10 százalékos emelés várható.

Szerinte Magyarország európai viszonylatban a magas jövedéki adójú országok közé tartozik – ennek mértéke 160 forintos átlagárat feltételezve mintegy 25-30 forint. Megjegyezte, hogy tavaly a söripar 140 milliárd forint éves nettó árbevételének negyven százalékát, mintegy 55 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különböző adók formájában.     

3 milliárdos veszteség lehet

A csökkenő fogyasztás természetesen negatívan hat ki a hazai söripar jövedelmezőségére. Míg tavaly összességében 1,5 milliárd forintot tett ki e szegmens vesztesége, addig az idei évre már 3 milliárd forintos mínuszt prognosztizál a Sörszövetség.       

A mérséklődő sörivási kedvet egyébként a Gfk napokban publikált felmérése is alátámasztja. Eszerint a gazdasági válság hatására a 2009. január-áprilisi időszakban az előző év azonos időszakához viszonyítva mennyiségben 10 százalékkal csökkent az otthoni sörfogyasztás. Az értékbeli visszaesés mértéke 6 százalék, az egyes termékek pedig átlagosan 4 százalékkal drágultak.

Ezzel párhuzamosan míg 2008 első négy hónapjában a háztartásoknak közel a fele vásárolt sört, addig idén ez az arány csak 44 százalék. Emellett még a fogyasztási intenzitás is csökken, mivel eddig idén csak 33 liter jut egy vásárló háztartásra, szemben a tavalyi 34 literrel.

Érdekesség, hogy – az elnök elmondása szerint – a csökkenő trend egyedül a nagyon olcsó, úgymond igénytelen sörök esetében nem jelentkezik, a prémium kategóriában viszont egyértelmű a visszaesés. Ezzel párhuzamosan folyamatosan, jelenleg mintegy 15-20 százalékkal növekszik a külföldről behozott, olcsó sörök aránya.

16 milliárdos bevétel termékdíjból

A sajtóeseményen Sivó Imre kitért arra is, hogy véleménye szerint a jelenlegi – ideiglenes jelleggel megalkotott - környezetvédelmi termékdíj szabályozás nem fenntartható, ezt a kérdést a jövőben a teljes hulladékszabályozás keretében kellene rendezni.

Úgy véli, a termékdíjat nem szabad tovább emelni, az adminisztrációs terheket csökkenteni kell, a kereskedelmi láncokat pedig nem szabad kiemelni a szabályozás folyamatából.  
      
Hozzáfűzte: a Vám- és Pénzügyőrség az idei első félévben 16 milliárd forintot szedett be környezetvédelmi termékdíj címszó alatt – ebben minden érintett termék után fizetendő díj benne van. Ha ezen belül csak az italok után fizetendő díjat nézzük, akkor ez tavaly 8-9 milliárd forint bevételt jelentett a költségvetésnek.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!