5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország nem hívja le az esedékes IMF részletet, az Európai Unióval is megállapodásra készül, hogy a kölcsön lehívását későbbre halasztja - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn Budapesten.

Az egy évvel ezelőtt életbe lépett IMF-EU-Világbank finanszírozási program negyedik felülvizsgálata befejeződött - jelentette be a pénzügyminiszter. A programnak az a célja, hogy a kormány hatékony és határozott konszolidációs programot hajtson végre, amelynek révén az állami gazdálkodás hatékonyabbá válik, hangsúlyozta, és hozzátette: a programnak egyúttal meg kell alapoznia a későbbi gazdasági növekedést.

"Az elmúlt egy évben olyan fegyelmezett költségvetési adatokat produkált Magyarország a válság idején, amelyet ebben az időszakban kevés ország tudott felmutatni..., s a költségvetés helyzete Európában a legjobbak közé tartozik" - szögezte le a pénzügyminiszter. Oszkó Péter kifejtette: a forint árfolyama megerősödött és stabilizálódott, az állampapírpiac ismét jól működik, jelentősen mérséklődtek a hozamok, így "rendezettnek tekinthető Magyarország finanszírozása".

A Pénzügyminisztérium decemberben hozza nyilvánosságra a módosított makrogazdasági pályát, amelynek legfontosabb mutatóit ismertette Oszkó Péter. Eszerint a GDP idén az eredetileg tervezettnek megfelelően 6,7 százalékkal esik vissza, jövőre pedig a korábban jelzett 0,9 százaléknál kisebb mértékben, 0,6 százalékkal csökken. Az infláció idén 4,2 százalékos lesz, jövőre pedig a korábban várt 4,1 százaléknál kisebbre 3,9 százalékra prognosztizálja a kormány.

A pénzügyminiszter rögzítette, hogy a mostani felülvizsgálat során az IMF és az EU szakértői egyetértettek abban, hogy az idei GDP arányosan 3,9 százalékos államháztartási hiány teljesíthető, a fiskális fegyelem betartása mellett. A parlamentnek benyújtott illetve a főszámokat tekintve már elfogadott jövő évi költségvetés biztosíthatja, hogy a 3,8 százalékos hiánycél teljesíthető legyen - mondta Oszkó Péter.

A jövő évre elfogadott költségvetési szerkezetben reális a GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiánycél - jelentette ki James Morsink. Az IMF tárgyaló  delegációjának vezetője ezt azzal támasztotta alá, hogy a magyar államháztartásban jelentős kiigazítások történtek. Ez magalapozhatja azt, hogy a jövő év második negyedévétől megindulhat a gazdasági növekedés Magyarországon, és az év egészét tekintve 2010-ben előreláthatóan 0,6 százalékra lassul a gazdasági visszaesés - magyarázta James Morsink.

Az IMF egyetért a magyarországi pénzügyi rendszer megerősítésével, a pénzügyi felügyelet hatáskörének bővítésével, függetlenségének megerősítésével - közölte Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője.

"Az Európai Unió elégedett a magyarországi államháztartási konszolidációval" - mondta Barbara Kauffmann, az EU tárgyaló delegációjának képviselője. Hozzátette: az unió is úgy látja, nem lesz szükség az EU keretéből fennmaradó egy milliárd euró lehívására, de az később felhasználható és folyósítható lesz.

Kérdésre válaszolva Barbara Kauffmann leszögezte: az EU az idei GDP arányosan 3,9 százalékos államháztartási hiányt illetve a jövő évre vonatkozó 3,8 százalékos deficitet teljesíthetőnek tartja. Kétségtelen, hogy a jövő évi hiánycél teljesülésének annak kockázatai - fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a költségvetési konszolidáció idén a GDP több mint két százalékának megfelelő strukturális egyensúlyjavulást eredményezett, az előző két évben elért jelentős kiigazításon felül. Kérdésekre válaszolva mind az IMF tárgyaló delegációjának vezetője, mind az EU képviselője elemezte a Fidesz által felvetett jövő évi esetleges 7 százalékos deficit realitását.

Az IMF nem tolerálna a 7 százalékos államháztartási hiányt jövőre - mondta újságírói kérdésre James Morsink. "Találkoztunk a Fidesz vezetőivel akik elmondták, hogy elképzelhető, hogy a hiány 7 százalékra nő, de úgy látjuk, hogy reálisan számolva GDP arányosan tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány 2010-ben - tette hozzá. Az IMF delegációjának vezetője szerint ha a legrosszabb feltételek válnak valóra, akkor elképzelhető az említett 3,8 százaléknál nagyobb hiány, azaz kockázatok kétségkívül léteznek.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Barbara Kauffmann, kifejtve, hogy az EU sem tartaná támogathatónak a 7 százalékos deficitet jövőre. Aláhúzta: az unió nem látja elfogadhatónak a 7 százalékos deficitet, ha a gazdasági helyzet 2010-ben javul.

Oszkó Péter kérdésre elmondta: a kormány nem számol azzal, hogy a személyi jövedelemadó tervezett alapjának új módja nem állja ki az alkotmányosság kontrollját. Amennyiben ez mégis megtörténik, a kieső 300 milliárd forintos költségvetési bevétel pótlásáról gondoskodni kell - fűzte hozzá.

A 20 milliárd eurós IMF-EU-Világbank pénzügyi csomagból még 5,7 milliárd euró hívható le a jövő év októberéig - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára. Eddig több, mint 14,2 milliárd eurót hívott le Magyarország, s a megállapodás alapján 2010. októberéig további 5,7 milliárd euró hívható le - jelezte Kovács Álmos. Ebből az összegből 3,7 milliárd euró az IMF hitel, további 1-1 milliárd euró az Európai Unió illetve a Világbank által nyújtott kölcsön - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!