1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A humán miniszter kedden mentette fel Kovács Attilát. 

Kovács alig töltött néhány hónapot a posztján. A Népszava cikke szerint október elsején kezdte meg működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelynek vezetésével országos tisztifőorvosként Kovácsot bízta meg a miniszter. Az ő feladata lett volna tiszti főorvosként koordinálni az új népegészségügyi program elkészítését.

Kovács Attila (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

A miniszter és Kovács Attila augusztus közepén közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ősztől indul, és a következő két évben mintegy 2,4 millió 50 és 70 év közötti férfi és nő vesz majd részt (ennek részteiről ittis olvashat).

Kovács főosztályvezetőként egyelőre maradt az államigazgatásban – írja a napilap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!