2010. január 31. 06:41
Február elsejétől, hétfőtől emelkednek a közösségi közlekedés tarifái, így 15 százalékkal többet kell fizetnünk a vasúti és a távolsági buszok jegyeiért. Ráadásul márciustól senki sem veheti igénybe jegy nélkül a vonatokat és távolsági buszokat Magyarországon – még azok sem, akik díjmentesen utazhatnak. Szintén jelentős mértékben, több mint tíz százalékkal drágulnak hétfőtől a lottószelvények is.
2010. január 6. 09:16
A postai liberalizációt előkészítő átfogó kormányzati postastratégia kidolgozása és a közösségi közlekedés átalakításának folytatása a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) fő feladatai közé tartozik 2010-ben - olvasható a minisztérium év végi összefoglaló sajtóanyagában.
2009. december 18. 17:21
A Somogy megyei Segesden több száz lakos nem tud közösségi közlekedéssel eljutni az iskolába vagy a munkahelyre, mert a megszűnő vasútvonalat helyettesítő buszjáratok menetrendje nem igazodik a mindennapok igényeihez - mondta Bencze Imre polgármester az MTI-nek pénteken.
2009. december 11. 08:01
Az eredeti elképzelésekkel szemben megtartja a vasúti személyszállítást Hegyeshalom és Rajka között részlegesen a közlekedési tárca, és változatlan menetrenddel megmarad a személyközlekedés a Balatonfenyves-Somogyszentpál keskenynyomtávú vasúton is 2010-ben - közölte a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium (KHEM).
2009. december 11. 07:01
A szakminisztérium 770 millió forint értékben adott megrendeléseket a vasúti és a közúti közlekedés átalakításában közreműködő szakértőinek, további 61 millió forint 2010-es kifizetésére pedig három új szerződést kötnének - írta pénteki számában a Népszabadság.
2009. december 3. 09:46
A kormány a jövő év elején regisztrációs jegyet vezet be a MÁV vonalain, hogy pontosan lehessen tudni, ki, honnan, hova, milyen kedvezmények igénybe vételével utazik a vasúttársaság járatain - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.
2009. december 3. 06:31
Sajtóértesülések szerint a vasúti jegyek 15, a bérletek ára 10 százalékkal nőhet jövőre, de a kabinet a kedvezményeket változatlanul hagyja.
2009. december 1. 12:56
A jövő évi költségvetésben 220 milliárd forint szerepel a helyközi közösségi közlekedés működtetésére, 40 milliárd forinttal kevesebb a 2009. évinél - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) kommunikációs osztálya.
2009. november 26. 11:46
A helyközi közösségi közlekedés tarifaemeléséről még nem született döntés, folynak az egyeztetések, a jelenlegi állás szerint átlagosan 15 százalékos emelés várható - mondta Antali Károly kormánybiztos csütörtökön a Magyar Közlekedés 2009 konferencián, Budapesten.
2009. november 25. 14:41
A kormány szerint meg kell teremteni a BKV működésének átláthatóságát, csak ezt követően lehet érdemben megoldani a vállalat finanszírozási helyzetét; ehhez a kormány ragaszkodik - közölte a kormányszóvivő.
2009. november 24. 09:11
Nemet mondott a Putnok-Szilvásvárad vasútvonalra Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a tárca vezetője a megtakarítási követelményt kényszernek nevezte - írta keddi számában az Észak-Magyarország.
2009. november 24. 07:41
Megállapodott a kormánnyal az öt vasutas reprezentatív szakszervezetből négy a hétfői kollektív munkaügyi vitában.
2009. november 19. 14:46
Közmegegyezés van arról, hogy szükséges a közösségi közlekedés rendszerének átalakítása, mert nem tartható, hogy egyre több pénzért, egyre rosszabb szolgáltatást kapjanak az utazók – közölte Antali Károly, a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium kormánybiztosa csütörtökön Szegeden.
2009. november 16. 15:41
Továbbra sincs megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között, az egyeztetést hétfőn folytatják - közölték az érintettek a hétfői kollektív munkaügyi vita után.
2009. november 10. 10:21
Még mindig nem tudni, hogyan akar a kormány több tíz milliárd forintot lefaragni a MÁV költségvetéséből, annyi biztos csak, hogy ehhez a szárnyvonali közlekedés megszüntetése nem elég, és hogy három év alatt átlag évi 70 milliárd forint mínusz a cél a teljes közszolgáltatást érintően, írja a Napi Gazdaság.
2009. november 10. 09:26
A vasúti szárnyvonalak bezárása ellen szinte minden érintett tiltakozik, hiszen zömében olyan, amúgy is hátrányos helyzetű kistelepülésekről van szó, amelyek közlekedési infrastruktúrája csapnivaló, jó néhány helyen demonstrációval is tiltakoztak a vonalbezárások ellen.
2009. november 5. 07:46
A vasutas szakszervezetek együtt értékelik majd a kormány döntése nyomán kialakult helyzetet, és határoznak a további lépésről, a tárgyalást a kormánnyal tovább folytatják.
2009. november 3. 07:01
Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között a kollektív munkaügyi vitán hétfőn.
2009. október 30. 12:46
A MÁV-nak nem hoz megtakarítást a mellékvonalak bezárása, de az érintett települések lakóit hátrányosan érinti - mondta Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke pénteken Táton.
2009. október 27. 14:01
Ellenzem a sztrájkot, s nagyon nehezményezem, amikor a szakszervezetek vasút által fizetett vezetői azt nyilatkozzák, hogy sikeres a sztrájk, mert káoszt tudtak okozni a vasúti közlekedésben - mondta kedden Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.
2009. október 27. 11:39
Két óra elteltével befejeződött a vasutassztrájk, miután megbénult az ország személyforgalmú közlekedése. Sugilinszki Tibor a MÁV Zrt. szóvívője elmondta, a sztrájk vége után azonnal megkezdték a menetrend szerinti közlekedés helyreállítását.
2009. október 27. 10:26
Megbénult az ország, a pályaudvarok kihaltak. Helyzetjelentés az országból.
2009. október 27. 09:11
Megkezdődött az országos figyelmeztető vasutassztrájk, az öt reprezentatív szakszervezet a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozik délelőtt 10-től 12-ig.
2009. október 27. 07:46
Keret megállapodást írtak alá a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán szakszervezetek a kormány képviselőjével, a dokumentumban az érdekképviseletek legalább 2010 végéig vállalják a munkabéke fenntartását - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma hétfőn.
2009. október 26. 16:11
Kedden 10 és 12 óra között öt vasutas szakszervezet tart figyelmeztető sztrájkot a tervezett vonalbezárások miatt.
2009. október 22. 15:31
A jelenlegi tervek szerint nő a közlekedési lehetőségek száma a fővárosból Eger, Hódmezővásárhely, Salgótarján és Szekszárd irányába a buszos gyorsjáratok miatt - derült ki a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM)közleményéből.
2009. október 22. 10:56
Fejér megye önkormányzata tiltakozik a megyét érintő három vasúti szárnyvonal bezárása ellen - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön a megyei közgyűlés elnöke.
2009. október 21. 16:11
Az Európa-szerte visszaszoruló közösségi közlekedésben, hosszabb távon valószínűleg Magyarországon is kevesebb kapacitásra, ám a jelenleginél jobb minőségű szolgáltatásokra lesz szükség – jelentette ki a MÁV-Gépészet Zrt. szolnoki telephelyén a mozdonyforgóváz-javító csarnok átadásán Csepi Lajos, a közlekedési tárca szakállamtitkára.
2009. október 21. 12:01
A Fideszes többségű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat "döbbenetesnek" tartja és tiltakozik amiatt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térséget érinti a legnagyobb mértékben a vasút átalakítási terv - mondta Seszták Oszkár közgyűlési elnök szerdán az MTI-nek.
2009. október 20. 16:11
Eredménytelenül zárult a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek közötti kollektív munkaügyi vita keddi fordulója, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete megfelelő tények hiányában egy vonal bezárását sem fogadja el - közölte a (VDSZSZ) kedden az MTI-vel.
2009. október 20. 12:01
Kedden kiderült, pontosan melyik vonalakon szüntetné meg a vonatközlekedést a kormány, azonban a miniszter szerint emellett jegyáremelésre is szükség lesz.
2009. október 19. 14:16
Összesen mintegy 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem kíván személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak, egyebek között nem javasolják Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a vasúti megrendelést a központi régióba, helyette az autópályán gyorsabb autóbusz-eljutási lehetőséget teremtenek - mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn háttérbeszélgetésen Budapesten.
2009. október 19. 12:21
Összesen mintegy 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem kíván személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak, egyebek között nem javasolják Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a vasúti megrendelést a központi régióba, helyette az autópályán gyorsabb autóbusz-eljutási lehetőséget teremtenek - mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn.
2009. október 16. 15:31
A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) kiáll a közszolgáltatáson kívüli menetrend szerinti autóbuszjáratok indítása mellett, mivel azzal magasabb színvonalú és költséghatékonyabb lesz a szolgáltatás - közölte a NiT Hungary az MTI-vel.
2009. október 16. 10:16
Eredménytelen volt pénteken a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról tartott tárgyalás a sztrájkra készülő Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV képviselői között. A megbeszélést a felek, a vasúttársaság kezdeményezésére hétfőn 8 órakor folytatják.
2009. október 16. 07:51
Felelős tulajdonos kezében a vasút nem kerülhet a tönk szélére, az utasoknak pedig nem kell tartaniuk a vonatok leállásától - nyilatkozta Andrási Miklós, a MÁV elnök-vezérigazgatója a pénteken megjelent Népszabadságban.
2009. október 7. 14:06
A MÁV megtette az előkészületeket az átalakításról várható kormánydöntés végrehajtására - mondta Andrási Miklós, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
2009. október 7. 11:59
A sztrájktörvény értelmében bármikor munkabeszüntetést kezdhetnek a vasutas szakszervezetek, miután kedden lejárt az érdekképviseletek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vita egyeztetéseinek hetedik napja - hangoztatta szerdán kiadott közleményében a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete.
2009. szeptember 29. 07:31
A kormány Andrási Miklóst, a MÁV elnök-vezérigazgatóját jelölte ki képviselőjének a vasutas szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vitán - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ).
2009. szeptember 28. 04:16
Az Antali Károly nevével fémjelzett átalakítási koncepció szerint összevonnák a vasút vontatási, illetve gépészeti tevékenységet a jelenleg is különálló személyszállítással, a céget pedig Nemzeti Személyszállító Zrt.-re keresztelnék.
2009. szeptember 25. 16:31
Vasutasok ezreinek kirúgását tervezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint a MÁV. A vasúttársaság teljesen alaptalannak nevezte a szakszervezet állítását.
2009. szeptember 25. 12:16
További kormányzati egyeztetésekre van szükség az országos megrendelésű vasútvonalak menetrendjéről, amely még néhány napot igénybe vehet - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) kommunikációs osztálya pénteken.
2009. szeptember 21. 11:36
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen a vasutas szakszervezetek a kormánnyal a 40 milliárd forint elvonásáról, a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról, valamint a menetkedvezményről - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn a vasutas munkavállalói érdekképviseletek egyeztetését követően.
2009. szeptember 18. 13:26
A közösségi közlekedés átalakításával párhuzamosan személyi döntések is aktuálissá válnak MÁV-nál, a közeljövőben leválthatják Heinczinger Istvánt, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját - értesült kormányzati forrásból pénteken az MTI.
2009. szeptember 12. 06:21
A közlekedési minisztérium tervei szerint jövőre a vasúti pálya kisebbik hányadát használják majd országos megrendelésű a vasúti személyszállítás során. A meglévő 7700 kilométerből alig háromezerre lesz megrendelés.
2009. szeptember 4. 13:56
A VDSZSZ Szolidaritás nem támogatja a közösségi közlekedés átalakítását azért, mert az a nagyfokú hozzá nem értést tükröz - összegezte a szakszervezet véleményét Gaskó István elnök a Budapesten "Lesz-e vasutas sztrájk?" címmel megtartott sajtótájékoztatón pénteken.
2009. augusztus 19. 14:16
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) ismét felszólítja a közlekedési tárca vezetőjét, hogy tárgyaljon az érdekképviselettel a vasút átalakításának kormányzati elképzeléseiről - közölte Borsik János szerdán az MTI-vel.
2009. augusztus 17. 13:31
Átgondolatlannak és megalapozatlannak tartja a közösségi közlekedés átalakítására vonatkozó kormányhatározatot a Közúti Közlekedési Szakszervezet, és úgy véli, hogy abból hosszú távon nem állapítható meg a fejlesztés iránya és szervezeti kerete.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor