2010. szeptember 24. 09:24
Lengyelországban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves szinten augusztusban, amikor minimálisan csökkent a munkanélküliség az előző hónaphoz képest.
2010. szeptember 24. 08:19
A vártnál jobb lett a Müncheni Egyetem ifo gazdaságkutató intézetének szeptemberi német üzleti hangulatindexe.
2010. szeptember 24. 07:13
A francia gazdaság az előzetes becsléshez képest gyorsabban erősödött a második negyedévben elsősorban a lakossági kiadások bővülésének köszönhetően - ez derül ki az ország statisztikai hivatalának (Insee) pénteken ismertetett végleges adataiból.
2010. szeptember 24. 07:04
Japán intervenciót hajtott végre a devizapiacon pénteken, hogy gyengítse a jent - közölték devizapiaci kereskedők. A szigetország központi bankja és pénzügyminisztériuma kora reggelig nem közölt semmit.
2010. szeptember 24. 05:20
Teljesen átalakítaná a kormány a kabinet és a társadalmi partnerek egyeztetését, a jelenlegi elképzelés szerint megváltoztatnák az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) nevét, összetételét, feladat- és hatáskörét - írta pénteki számában a Népszabadság.
2010. szeptember 24. 03:31
Nem sokat változott a helyzet, továbbra is ugyanaz a három magyar származású szerepel a négyszáz leggazdagabb amerikai listáján, mint tavaly. Soros György és Steven Udvar-Hazy vagyona nőtt az elmúlt egy évben, Thomas Peterffy viszont 100 millió dollárt veszített 2009 óta. Ugyanakkor mindhárman legalább kétszer gazdagabbak a legvagyonosabbnak tartott magyarnál. Mfor.hu-háttér.
2010. szeptember 23. 15:01
A használt autót vásárlóknak az általános paramétereken felül érdemes tájékozódnia arról is, hogy a gépjárműre terheltek-e tartozást, vagy nem áll-e végrehajtási eljárás alatt - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).
2010. szeptember 23. 14:55
CPB adatai szerint júliusban 0,8 százalékkal csökkent a világkereskedelmi forgalom,ez arra utal, hogy a gazdasági fellendülés veszített erejéből.
2010. szeptember 23. 14:52
A Reuters hírügynökség által szeptember 21 és 22-én szakértők körében végzett felmérés eredménye szerint az MNB nem változtat 5,25 százalékos alapkamatán következő, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén; a többség szerint az alapkamat már elérte a mélypontot, az első kamatemelésre pedig a jövő év közepe felé lehet számítani.
2010. szeptember 23. 14:07
A vártnál jobban nőtt a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet augusztusi összetett konjunktúramutatója (leading economic index).
2010. szeptember 23. 14:04
Továbbra is recesszióban van az ír gazdaság, a második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest.
2010. szeptember 23. 13:46
Az EU nyomásának hatására immár a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában - vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. A Cityben továbbra is szinte konszenzusos vélemény, hogy az októberi helyhatósági választások után Magyarország ismét tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
2010. szeptember 23. 13:40
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma az Egyesült Államokban a múlt héten - az ország munkaügyi minisztériumának csütörtöki közlése szerint.
2010. szeptember 23. 12:04
A vártnál gyengébben alakult az euróövezet országainak gazdasági teljesítménye szeptemberben, az ezt jelző összetett mutató hét havi mélypontra csökkent.
2010. szeptember 23. 11:49
Nincs sok idő gondolkodni a Nemzeti Eszközkezelő felállításán, hiszen a munkanélküliség és a nem teljesítő hitelek aránya fokozatosan emelkedik - hangzott el a PricewaterhouseCoopers (PwC) csütörtöki sajtóbeszélgetésén. A cég szakértői szerint a kormánynak gyorsan döntenie kellene a pontos feltételekről, és tesztelni a nemzetközi tőkepiacokat, lenne-e forrás a célra. Mfor.hu-tudósítás.
2010. szeptember 23. 11:28
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a cseh központi bank csütörtökön, így az irányadónak számító kéthetes repokamat továbbra is rekord alacsony szinten, 0,75 százalékon marad.
2010. szeptember 23. 10:13
A nemzeti fenntartható fejlesztés stratégiáját a tervezett idei ősz helyett csak jövőre készíti el a kormány, az MFB által kezelendő zöld fejlesztési alapba a következő uniós finanszírozási ciklusig csak évi 100 milliárd forint kerülhet - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára egy üzleti fórumon csütörtökön Budapesten.
2010. szeptember 23. 09:25
A kormány hatékonnyá akarja tenni a nagyon szétaprózódott európai uniós és hazai fejlesztési forrásokat, ami azt jelenti, hogy a pénznek jó helyre kell kerülnie és hosszú távon hasznosulnia kell - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Salgótarjánban.
2010. szeptember 23. 08:38
A biztosítóknál kétszer nagyobb arányban csökkentek 2009-ben a biztosítási alkuszok bevételei, a Top 100 biztosítási alkusz egyesített nettó árbevétele 24,3 milliárd forint volt 2009-ben, szemben a 2008-as 27,9 milliárd forinttal.
2010. szeptember 23. 07:31
Továbbra is Bill Gates, a Microsoft alapítója a leggazdagabb amerikai a Forbes magazin által a 400 leggazdagabb amerikairól közzétett lista szerint; a milliárdosok több mint felének - a válság ellenére - ismét gyarapodott a vagyona az elmúlt egy évben.
2010. szeptember 23. 07:04
A bérek és a jóléti kiadások fájdalmas lefaragásával a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékára csökkentené az államháztartási hiányt a jövő évi cseh költségvetés, amelynek tervezetét csütörtökre virradóra fogadta el a prágai kormány.
2010. szeptember 23. 06:01
Ismét jelentős az érdeklődés a Széchenyi Kártya iránt, ami azt jelzi: a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelhez jutása szempontjából életszerű, nem "íróasztalnál kitalált" programról van szó - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Debrecenben, egy gazdasági fórumon.
2010. szeptember 23. 03:34
Kedvezően alakultak az elmúlt hetek jegyzései az állampapír piacon, azonban főleg a rövid kincstárjegyeknél látszik a kereslet megugrása, ami arra utal, hogy elsősorban a forró tőke érdeklődése nőtt meg hazánk iránt - vélik a Raiffeisen Bank elemzői. A bank szakemberei szerint ősszel romolhat a nemzetközi hangulat, amivel párhuzamosan a magyar papírok hozamai is emelkedhetnek, ez pedig a forint gyengülését eredményezheti. Mfor.hu-háttér.
2010. szeptember 22. 17:31
"Van valamelyes kockázata" annak, hogy más térségbeli országok is "lemásolják" a magyarországi bankadót - vélekedtek szerdán a Fitch Ratings londoni szakelemzői, hangsúlyozva ugyanakkor azt a véleményüket, hogy a tervezett banki illeték önmagában valószínűleg nem készteti távozásra a külföldi anyabankokat a magyar piacról.
2010. szeptember 22. 15:13
A szocialista Kína, amely a világgazdasági válság nyertese, gyors felzárkózását a globalizációnak köszönheti, hiszen az olcsó munkaerő és nagyobb profit miatt telepíti oda a kapacitásait a tőke- jelentette ki Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) igazgatója szerdán az intézet Kínával foglalkozó konferenciáján.
2010. szeptember 22. 15:07
Csupán mérsékelten emelkedett a szeptemberi fogyasztói bizalom az euróövezetben, azokkal az előrejelzésekkel összhangban, hogy lassul a gazdasági növekedés a második félévben.
2010. szeptember 22. 14:52
Az utóbbi napokban 23 új közbeszerzési felhívást tett közzé a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., van közöttük autópálya-, közút- és vasúti fejlesztés is.
2010. szeptember 22. 14:43
Megszavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Surján László (KDNP) jelentését az idei uniós költségvetés módosításáról, amely a bajba jutott tagállamok számára megteremti az EU pénzügyi garanciavállalásának lehetőségét.
2010. szeptember 22. 14:04
Portugália 750 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket szerdán, amelyek hozama azonban a legmagasabbra emelkedett az ország euróövezeti csatlakozása óta az ország pénzügyi állapotával kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
2010. szeptember 22. 13:58
Januártól változások lesznek az egyszerűsített vámeljárásokban; a módosításokat - elsősorban az elektronizálás térnyerését - és az engedélyezett gazdálkodói koncepciót a Vám- és Pénzügyőrség (VP), a Magyar Vámügyi Szövetség és a Joint Venture Szövetség szerdán vitatta meg az egyszerűsített vámeljárást igénybe vevő gazdálkodókkal a Vámműhely elnevezésű rendezvényen.
2010. szeptember 22. 13:34
Bár egyelőre még London és New York számít a világ két legnagyobb pénzügyi központjának, nem kizárt, hogy hamarosan fel kell adniuk vezető pozíciójukat. Az ázsiai metropoliszok ugyanis ezen a téren is hatalmas léptekkel törnek előre - főleg a kínai városok szaporodtak el a pénzügyi centrumokat sorba állító ranglistán. Mfor.hu háttér.
2010. szeptember 22. 12:31
Jóváhagyta az Európai Parlament szerdán az Európai Unió pénzügyi felügyeleti rendszerét jelentősen átalakító szabályozást.
2010. szeptember 22. 12:25
A világgazdaság komoly nyomás alatt van, az államadósságok leépítése valószínűleg nem oldható meg anélkül, hogy ne induljon el inflációs hullám a világban, így nem csoda, hogy sok befektető elfordul a hagyományos befektetési formáktól, és az alternatív befektetéseket, azon belül is az aranyat részesíti előnyben - mondta Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2010. szeptember 22. 12:19
Az izlandi központ bank (Sedlabanki) 75 százalékponttal 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot szerdán.
2010. szeptember 22. 12:13
Lendületesen emelkedik a német haszongépjármű gyártó ágazat exportja a 2009-es elszenvedett súlyos visszaesést követően, a krízisévet megelőző teljesítményének elérésétől azonban még messze jár.
2010. szeptember 22. 11:58
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. megszerezze az Allianz Bank Zrt. 100 százalékát - közölte a GVH.
2010. szeptember 22. 11:04
A rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem tudni pontosan, hogy mekkora az állam vagyona - mondta Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
2010. szeptember 22. 10:04
A Quaestor Zrt. szakértője szerint továbbra sem múlt el a veszélye annak, hogy a világgazdaság egy újabb recesszióba süllyed, azaz "W" alakú lesz a jelenlegi válság lefolyása, a másik alternatíva pedig az, hogy egy nagyon lassú gazdasági növekedés fog megindulni.
2010. szeptember 22. 09:52
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az új ipari megrendelések az euróövezetben júliusban - tette közzé szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala.
2010. szeptember 22. 09:10
A szlovák kormánykoalíció megegyezett a jövő évi költségvetés keretszámaiban, és több takarékossági intézkedésben - jelentette be Iveta Radicová miniszterelnök szerdán délelőtt a koalíciós tanács éjjeli ülésének eredményeit ismertetve.
2010. szeptember 22. 08:58
A 2011-ben lejáró államadósság a 2010 június végi állapot szerint 2.859 milliárd forint volt, a nettó finanszírozási igény pedig az előzetes célszámnak megfelelően várhatóan 850 milliárd forint körül alakul jövőre - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) általános vezérigazgató-helyettese.
2010. szeptember 22. 08:25
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 1 millió forint bírságot szabott ki a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt.-re a befektetési vállalkozásokról rendelkező törvény (Bszt.) ügyfél-tájékoztatási rendelkezéseinek megsértése miatt.
2010. szeptember 22. 07:25
Jó hírre ébredtünk szerda reggel: júliusban 2007 márciusa óta először nőtt a kiskereskedelem forgalma. Júliusban az üzlethálózatban és a csomagküldő kereskedelemben 673 milliárd forintot költöttünk el, ami éves rekordnak számít. Az év hetedik hónapjában az élelmiszerek és szezonális hatások miatt az üzemanyagok fogyasztása ugrott meg.
2010. szeptember 22. 06:01
Románia új kölcsönszerződést köt jövőre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) költségvetési hiányának a finanszírozása céljából - jelentette be kedden Traian Basescu román államfő.
2010. szeptember 22. 05:52
Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy az amerikai állami bankmentő csomagból (TARP) részesedést kérő egyes pénzintézetek csalással jutottak a szövetségi forrásból származó pénzekhez - közölte a TARP-kiadásokat ellenőrző speciális felügyelő, aki egyes esetekben több mint 550 millió dolláros feltételezett visszaélés ügyében vizsgálódik.
2010. szeptember 22. 05:50
Az igazgatóság nyomására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz bankcsoport, az UniCredit vezérigazgatója, miután súlyos válságot idézett elő Profumo, illetve a bankvezetés és a részvényesek között Líbia részesedésének növelése a bankcsoportban.
2010. szeptember 22. 03:53
Októberben csökkenhet a pénzpiacokon tapasztalt feszültség, ami kedvezően hathat a forint svájci frankkal szembeni árfolyamára - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.
2010. szeptember 22. 03:37
A Fidesz és a Bankszövetség közti múlt pénteki tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy az egyezség megszületéséig a bankok nem állnak a nyilvánosság elé - tudta meg az mfor.hu. Éppen ezért az MNB hétfőn megjelent javaslatát sem kommentálták hivatalosan a szövetségnél, hiszen még nincs is egységes álláspontjuk a bankoknak. Mfor.hu-háttér.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Ugyanazt az Excel-táblát másolgatják.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor