Az Apple csütörtökön lerántotta a leplet következő generációs tabletjéről, amelynek nem túl meglepő módon az iPad Air 2 nevet adta. Az új eszköz 6,1 milliméter vastag, vagyis 18 százalékkal vékonyabb, mint elődje, sőt ha 2 új iPad-et egymásra teszünk, akkor sem érik el az eredeti, 5 generációval korábbi Apple táblagép vastagságát. Ezzel az iPad Air 2 a világ legvékonyabb tabletje.
Az eszköz természetesen gyorsabb és erősebb lett. Processzor-teljesítménye 40 százalékkal nőtt, a grafikai pedig 2,5-szeresére emelkedett. Lelke egy 3 milliárd tranzisztort tartalmazó A8X processzor.
Jó hír azok számára, akik szívesen fotóznak vagy videóznak a tabletjükkel, hogy az iPad 8 MP-es iSight kamerát kapott, amellyel az iPhone-hoz hasonlóan panorámaképeket, time lapse és slo mo videókat is készíthetünk, illetve lesz burst fotómód is. Fejlesztették az első, face time kamerát, és elérhető lesz a Pixelmator fotó és videó szerkesztő alkalmazás is, amellyel a bemutató tanúsága szerint nagyon egyszerű lesz a munka.
Természetesen a kütyü megkapta a Touch ID ujjlenyomat-olvasót is.
Az Apple az iPhone kijelzőjének megnövelése ellenére is kínálatban hagyja az iPad Mini-t, amely immár sorozatban a harmadik. Érdekes, hogy míg a retina kijelzős iPad (iPad 4) kikerül a kínálatból, és az iPad Air 1 lesz a belépő táblagép, a Miniknél még az első generáció is kapható lesz.
Az iPad-eknél is megszűnik a 32 GB-os háttértárral bíró változat, vagyis a 16-os után rögtön a 64-es következik. A 16 GB-os egyébként 499 dollárról indul Amerikában.
Az arany szín kedvelőnek immár az iPad esetében sem kell lemondaniuk a csillogásról.
Hétfőn érkezik az iOS 8.1
Az iPad Air 2 már a 8-as operációs rendszer első nagyobb frissítésével érkezik, amely egyébként hétfőtől tölthető le az Apple eszközeire.
Megérkezett a Retina iMac is, amely még a 4K kijelzők felbontására is ráver 67 százalékot, illetve kapunk egy új Mac Minit is.
mfor.hu