2015. november 10. 08:01
Csak fél 9 körül indultak el az első járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, miután informatikai hiba miatt reggel megbénult a közlekedés.
2015. szeptember 29. 04:22
A HungaroControl azt tervezi, hogy kiköltözik a budapesti reptéri toronyból - erről a társaság vezérigazgatója beszélt a Világgazdaságnak adott, kedden megjelent interjúban.
2015. június 6. 12:12
Adminisztratív akadályok miatt évek óta késik a repülőtéri szálloda- és konferenciaközpont-beruházás Budapestről, az akadályok azonban elhárulni látszanak - írta a Napi Gazdaság.
2015. február 3. 05:31
A kormány változatlanul nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új hazai légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Napi Gazdasággal.
2014. november 28. 05:44
Rekordévre számít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport - mondta Hardy Mihály kommunikációs igazgató a Napi Gazdaságnak.
2014. július 1. 17:09
Stratégiai megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport az infrastrukturális és turisztikai fejlesztések felgyorsítása érdekében.
2014. január 24. 07:34
Nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások terén - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára.
2013. november 22. 13:28
Teljes áramkimaradás-tesztet végeztek péntekre virradó éjjel a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az eredmények alapján akár 24 órás áramkimaradás mellett is üzembiztosan tudják a terminált működtetni - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2013. május 7. 10:10
Eladta repülőtér-üzemeltető részesedéseit - köztük a budapestit - a német Hochtief konszern egy kanadai nyugdíjalapnak.
2013. április 3. 04:25
A most kezdődő nyári időszaktól több légitársaság is visszatérhet Ferihegyre, a légikikötő vezetői többek között egy iráni magáncéggel is tárgyalnak - olvasható a szerdai Napi Gazdaságban.
2012. december 13. 09:31
A légügyi hivatal közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja meg annak a műszaki meghibásodásnak a körülményeit, amely miatt december 7-én lezárták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.
2012. december 7. 11:52
Műszaki hiba miatt bezárták a budapesti Liszt Ferenc repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
2012. október 17. 05:13
Újra van légi járat Budapest és Drezda között, kedden délután megérkezett az OLT Express német légitársaság Fokker 100 típusú gépe a Liszt Ferenc Repülőtérre a kelet-németországi városból, amely régóta hiányzott a Budapest Airport útvonalhálózatából - közölte a Budapest Airport (BA).
2012. szeptember 4. 04:28
A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
2012. július 27. 10:59
P+R (park+ride) rendszerű parkolóként működik tovább a Liszt Ferenc-repülőtér május 30-án bezárt 1-es terminálja előtti parkoló - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója pénteken.
2012. június 26. 06:34
Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés. Két elképzelést is kidolgoznak részletesen az elő-megvalósíthatósági tanulmányon, amelyen a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég mérnökei dolgoznak, a beruházás 40-80 milliárd forintba kerülhet - közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére. A MÁV számítása szerint a kormány-döntést követően a tervezés várhatóan egy évet vehet igénybe.
2012. május 29. 19:49
Felszállt az utolsó gép a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, a Germanwings stuttgarti járata nem sokkal este fél tíz után indult. Szerdától valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik, az 1-est bezárják.
2012. május 29. 09:07
Kedd este indul az utolsó járat Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, amelyet előreláthatóan öt évre zárnak be, szerdától valamennyi légitársaság a 2 terminálról közlekedik.
2012. május 10. 13:25
Május végétől valamennyi Budapestről üzemelő légitársaság a reptér 2-es termináljáról közlekedik. A Budapest Airport a MÁV-val és a BKK-val is tárgyal a két terminál közötti tömegközlekedés biztosításáról; az első két hétben a Főtaxi és a Minibusz közlekedtet majd terminálok közötti járatokat - derül ki a Budapest Airport csütörtöki közleményéből.
2012. április 28. 14:04
Bővül a Budapestről közvetlenül elérhető célállomások palettája: június 19-től közvetlen légi járat lesz Lyonba, a járatot egy Budapesten még újnak számító légitársaság, a Brit Air, az Air France leányvállalata üzemelteti - közölte a Budapest Airport (BA) pénteken.
2012. április 16. 19:19
Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban, áll a reptér közleményében.
2012. április 4. 17:34
Két új járat – egyben egy új légitársaság, valamint egy újabb, Budapesten állomásozó gép – érkezett a mai napon a Liszt Ferenc repülőtéren. A magyar piacon új szereplőnek számító Transavia.com első Amszterdam és Budapest közlekedő járata délután érkezett a magyar fővárosba. Szintén a mai napon érkezett a Wizz Air sorrendben a 6. Budapesten állomásoztatott repülőgépe, amellyel elindult a Budapest-Larnaca járat, közölte a Budapest Airport.
2012. március 31. 07:46
A Budapest Airport a Malév-csőd nyomán kialakult pénzügyi vészhelyzet kezelésére tervbe vette az 1-es Terminál ideiglenes, az előrejelzések szerint 4-5 évre történő bezárását. Ezt, valamint egy sor más válságkezelő terv megvalósítását hagyta jóvá a héten a Budapest Airport igazgatósága, áll a társaság pénteken kiadott közleményében.
2012. március 19. 13:37
Várhatóan a következő 4-5 évben nem használják majd a Liszt Ferenc-reptér 1-es terminálját a légitársaságok, az épület feltehetően jó ideig "lakatlan" marad, a jelenlegi tervek szerint egyelőre csak a Budapest Airport irodái maradnak az épületben.
2012. március 14. 15:58
Ideiglenesen zárja be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes terminálját az üzemeltető Budapest Airport, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is - jelentette be a Budapest Airport szerdán.
2012. március 14. 09:52
A taxis cégeknek nem okoz forgalomkiesést az 1-es terminál bezárása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mivel az eddig három terminálra érkező utasok a jövőben a 2A és 2B terminálra koncentrálódnak - vélekedett az MTI kérdésére a Főtaxi és a City Taxi képviselője.
2012. március 14. 08:07
Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport, mivel a Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni - adta hírül az origo.hu szerdán.
2012. február 26. 07:55
A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2012. február 6. 20:40
"Elvesztek" a Budapesten átutazó légi utasok a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. számára, a Malév múlt évi 1,5 millió tranzitutasát már senki nem fogja pótolni - válaszolta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére hétfőn.
2012. február 4. 09:58
Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel.
2012. január 17. 03:37
Egyelőre mégsem értékesíti a német Hochtief építőipari csoport a repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - meglévő tulajdonrészeit.
2011. november 28. 08:43
2011. harmadik negyedévben a súlypontot jelentő közúti és vasúti áruszállítás esetében egyaránt folytatódott a belföldi teljesítmények visszaesése, miközben a nemzetközi szállítás gyarapodott. A helyközi személyszállítást az utazók valamelyest intenzívebben vették igénybe. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az újonnan jelentkező, vagy visszatérő külföldi fuvarozóknak is köszönhetően – segítve ezzel a turizmust is – élénkült. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma négyévi visszaesést követően jelentősen bővült, de a járművek közel fele használt volt, olvasható a KSH hétfő reggeli tájékoztatójában.
2011. november 11. 15:54
A Liszt Ferenc repülőtér termináljain az idén októberben 845.815 utas fordult meg, ebben a hónapban először sikerült átlépni a 800 ezres határt - közölte a Budapest Airport (BA) pénteken.
2011. augusztus 5. 12:16
Közel egymillió utas fordult meg júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, s ezzel minden idők legnagyobb havi utasforgalmát érte el - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
2011. július 1. 09:19
A Budapest Airportnak jelentős és közvetlen hatása van a vonzáskörzetében lévő gazdaság fejlődésére, ez a hatás közvetlen összefüggésben áll az utasok számának növekedésével – ezt állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kutatói által végzett vizsgálat. A kutatás eredményei megerősítették, hogy a budapesti repülőtér önmagában véve is komoly munkahely teremtő erővel bír és működése egy sor közvetett munkahely létrejöttében is szerepet játszik.
2011. június 16. 09:58
Idén az első öt hónapban rekordszámú, 3,1 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren, ez több mint 13 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának utasforgalmát - olvasható a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) honlapján.
2011. június 10. 10:22
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. magyar állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazatát a többségi tulajdonos Hochtiefnak kell megvásárolnia a részvényesi megállapodás alapján - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken.
2011. június 8. 14:40
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány „piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - olvasható a Heti Válasz internetes oldalán szerdán megjelent cikkben.
2011. június 4. 08:31
Kínaiak építhetik meg a reptéri gyorsvasutat, továbbá részt vehetnek a nagyobb pályaudvarok rekonstrukcióiban is - mondta el a Magyar Nemzetnek a nemzeti fejlesztési miniszter.
2011. május 30. 13:04
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul a taxisok érdekvédelmi szervezete, az Országos Taxis Szövetség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kialakult helyzet miatt - közölte Metál Zoltán, a szövetség elnöke.
2011. május 26. 13:04
Többek között hazánkban is járattörlésekre került sor a Grimsvötn vulkán hétvégi kitörése miatt. Az eset igaz nem okozott akkora felfordulást, mint tavaly az Eyjafjallajökull kitörése – mely ötmilliárd dolláros kárt okozott a világgazdaságnak -, Európa-szerte mégis közel ezer járat törlésére volt szükség a héten.
2011. május 26. 02:07
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta és jóváhagyta a Budapest Airport (BA) és a Budapesti Közlekedési Központ, illetve a Fővárosi Taxiállomás Üzemeltető Kft. megállapodását a repülőtéri közúti előtér taxiállomásairól. Ennek értelmében a BA az eddig megszokott rendben üzemeltetheti a területén található drosztokat, áll a társaság közleményében.
2011. május 23. 19:40
Az újabb izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a budapesti légikikötő forgalma, közölte a Budapest Airport. Egy évvel ezelőtt egész Európát megbénította egy másik vulkán kitörése.
2011. május 21. 06:59
A május 25-i közgyűlésen döntés születhet a Liszt Ferenc repülőtér területén működő taxidrosztokról, így a reptér üzemeltetője, és a főváros számára is lényegesen kedvezőbb feltételekkel rendeződhet az ügy - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
2011. május 19. 06:16
A tavalyi izlandi vulkánkitörés hatásait leszámítva is erős utasforgalmi növekedést regisztrált az év negyedik hónapjában a Budapest Airport. A repülőteret üzemeltető cég adatai szerint idén áprilisban 734 ezer utas fordult meg a budapesti repülőtéren, ami 8 százalékos százalékos növekedést jelent a 2010-es év hasonló időszakához képest. Az optimizmusra okot adó forgalmi adatok egyúttal arra engednek következtetni, hogy immár tartós növekedési pályára került a légiközlekedési szektor Európában.
2011. május 11. 10:59
Csütörtökön 13-14 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot hirdet a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Lurdy házban dolgozó Malév Zrt.-ben foglalkoztatott földi munkavállalók körében - közölte a LIGA Szakszervezetek szerdán közleményben.
2011. április 21. 13:17
Megérkezett Budapestre a Jet2.com diszkont légitársaság első menetrend szerinti járata Edinburgh-ból csütörtökön délelőtt - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
2011. április 16. 14:34
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében megerősítette az elsőfokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét a Budapest Airport (BA) ellen a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) által indított perben - közölte a Munkástanácsok szövetség pénteken. A BA felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz a jogerős ítélet ellen - reagált a döntésre a munkáltató.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Hazai tulajdonosa lett a Fundamenta–Lakáskassza Zrt.-nek, ami változásokat hozott a lakás-takarékpénztár életében is. Milyen új termékek érhetők el, milyen változásokat rejt magában a nemrég megváltoztatott lakás-takarékpénztári törvény, és mekkora összeget lehet elérni a megtakarítási időszak végén? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Morafcsik László vezérigazgató, aki az országosan kiterjedt Személyi Bankár hálózatukról is beszélt interjúnkban.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor