2008. május 21. 09:54
A Budapest Airport (BA) szerdán aláírta a szerződést a Vegyépszer vezette VHS Előtér konzorciummal a 2-es terminál forgalmi előtérének bővítéséről. A munkálatok első szakaszában 76 ezer négyzetméter alapterületű előtér épül Ferihegyen, amely állóhelyeket biztosít majd a repülőgépeknek és növeli a légikikötő kapacitását. 2011-ig összesen 170 ezer négyzetméter forgalmi előtér építését tervezi a BA.
2008. április 24. 12:24
Terminálszolgálatot működtet hétfőtől a Budapest Airport a repülőtéri szolgáltatások színvonalának ellenőrzésére, illetve az engedély nélkül dolgozók kiszűrésére, egyelőre kísérleti jelleggel - közölte a BA az MTI-vel csütörtökön.
2008. április 4. 05:29
Összességében több mint tíz százalékkal visszaesett a gépmozgások száma az idei nyári menetrendben Ferihegyen 2007 nyarához képest, tudta meg az mfor.hu. Pozitívum viszont, hogy a fapados színteret uraló Wizz Air több mint negyedével növeli járatainak számát, a szintén jelentős erőt képviselő Ryanair pedig budapesti hálózatának kibővítését tervezi. A Ferihegyen tavaly ősszel debütáló ír légitársaságnak nagy szerepe volt abban, hogy idén utasszámot tekintve történetének legerősebb évkezdetét produkálta Ferihegy. A Budapest Airport (BA) abban bízik, hogy a pozitív trend kitart a következő hónapokban - a járatok számának csökkenése ellenére is.
2008. április 3. 13:44
Új földi kiszolgáló, a Menzies Aviation kezdte meg tevékenységét a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren - tudta meg az MTI.
2008. március 27. 15:14
A jelenleginél hosszabb sorokkal és nagyobb tumultussal kell számolniuk az utasoknak annak következtében, hogy március 30-tól Ferihegy is csatlakozik a schengeni övezethez. Míg az egyes terminálon üvegfallal fogják elválasztani egymástól a schengeni és nem schengeni utasokat, Ferihegy 2-n előbbieket a 2A, utóbbiakat a 2B szolgálja majd ki. Bár elkülönítésükre háromszintű biztonsági rendszert dolgoztak ki, ha ennek ellenére is keverednének, akkor az egész terminált evakuálják. Mfor.hu tudósítás.
2008. március 26. 12:04
A schengeni időszámítás az idei nyári menetrend kezdetétől, azaz 2008. március 30-án éjféltől lép életbe a ferihegyi repülőtéren, ami a Malév üzemelésében, így utasai számára is változásokat jelent. Ettől az időponttól kezdődően a ferihegyi határokon is megszűnik a határellenőrzés Schengen államokba való utazás esetén.
2008. március 14. 16:29
A Zóna-Service Zrt. 300-800 forinttal emeli árait 2008. március 15-tól, miután a szerződés alapján ilyen mértékű áremelést hagyott jóvá a Budapest Airbport (BA) menedzsmentje - közölte Szollár Domokos, a BA Zrt. kommunikációs vezetője.
2008. február 26. 10:59
Heti három járatot indít Belfastba Budapestről az Aer Lingus. Észak-Írország fővárosába még soha sem közlekedett menetrend szerinti járat Ferihegyről.
2008. február 22. 12:19
Mivel a tavaly év végi tender eredménytelen volt, a napokban újabb pályázatot írt ki Ferihegy 2 átépítésére a Budapest Airport (BA). A május végén kezdődő beruházás során a kettes terminál egyötödét lebontják, ennek ellenére az ígéretek szerint a forgalomban nem kell fennakadásokkal számolni. Igaz, üzletből ideiglenesen kevesebb, zajból és porból viszont feltehetőleg annál több lesz majd. Mfor.hu háttér.
2007. december 20. 14:14
Több mint negyedével növeli ferihegyi járatainak számát a Wizz Air 2008 nyarán, jelentette be a diszkont-légitársaság csütörtökön. Váradi József vezérigazgató szerint ötven százalékos bővülésre is képesek lennének, ám ennek továbbra is gátat szabnak a Budapest Airport (BA) magas árai. A cég ennek ellenére rövidtávon nem fontolgatja, hogy vidéki repülőterekre csoportosítja át erőforrásai egy részét. Mfor.hu háttér.
2007. december 19. 13:39
Januári hatállyal új, az eddiginél kedvezőbb tarifacsomagot hirdet a légitársaságok számára a Budapest Airport (BA). A vezetés reményei szerint a változtatás nyomán ismét növekszik majd az elmúlt időszakban stagnáló utasforgalom.
2007. december 14. 13:59
Pénteken megérkeztek a Ferihegyi repülőtérre az első kék-ezüst színű konténerek, amelyekből rövidesen egy egész konténerváros épül majd fel. Ezzel kezdetét vette a légikikötő több évig tartó, 65 milliárd forintos fejlesztése.
2007. december 12. 16:19
A tavalyi év után idén is több mint 3 millió utas vette igénybe a Malév menetrend szerinti járatait. Idén ezt a rekordszámot két héttel korábban, december első felében érte el a Malév. A magyar nemzeti légitársaság utasszáma 2007-ben a versenytársakat meghaladó ütemben tovább növekedett, piaci részesedése pedig novemberre elérte a 48,5 százalékot, ami 3,5 százalékkal jobb az előző évinél.
2007. november 23. 06:59
Csütörtökön benyújtotta a kormánynak a ferihegyi repülőtér fejlesztési koncepcióját a Budapest Airport (BA) Zrt., tudta meg az mfor.hu. Időközben kiírták a kettes terminál megújítására vonatkozó tendereket is, amelyeken február végéig hirdetnek győztest. A tavasszal kezdődő beruházás az utasok szeme előtt zajlik majd, de az ígéretek szerint nem fog fennakadást okozni a forgalomban.
2007. november 5. 07:44
Várhatóan már decembertől egy médiacég értékesíti a ferihegyi repülőtér reklámfelületeit. A zárt, meghívásos pályázatra csupán három vállalkozás adott be ajánlatot. Ezeket a héten értékelik, s ezt követően már novemberben aláírhatják a szerződést, amely várhatóan minimum ötéves periódusra szól, értesült a Napi Gazdaság.
2007. október 30. 14:04
A várakozások szerint egy év alatt csaknem 150 ezer plusz turistát hoz majd a magyar fővárosba a Ryanair, amelynek kedden szállt fel első menetrend szerinti járata Ferihegyről. Az utasok figyelmét valószínűleg már sikerült felkelteni - nem utolsó sorban azon kampánynak köszönhetően, amelyben a cég a "Malév árait utáló" és a "Ryanairt szerető" utasoknak egyszerre kettő ingyenjegyet ígért. Mfor.hu tudósítás.
2007. október 29. 14:19
Akár több millió forintos bírsággal is számolhatnak azok a légitársaságok, amelyeknek repülőgépei megsértik a lakott területek körül kijelölt zajgátló övezeteket, az erről szóló kormányrendelet-módosítás már folyamatban van - mondta Vágó József, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóság igazgatója hétfőn.
2007. október 29. 07:59
Szombat este szállt fel a SkyEurope utolsó járata a ferihegyi bázisról. A magyar piac meghatározó diszkont-légitársasága négy év után, veszteségeinek csökkentése érdekében távozott Budapestről.
2007. október 18. 11:09
December elsejétől Jost Lammers veszi át a Budapest Airport (BA) vezérigazgatói tisztségét Dr. Reinhard Kalendától. Az átadást követően Dr. Kalenda a BA igazgatóságának elnöke marad.
2007. október 9. 11:54
Több mint három hónapja tartó tárgyalások után hétfőn a Budapest Airport (BA) menedzsmentje megállapodott a szakszervezetekkel. Ennek értelmében a BA idén 6,5 százalékkal emeli a munkavállalók bérét, cserébe az érdekképviseleti szervek 2008. január 31-ig biztosan nem hirdetnek sztrájkot.
2007. október 4. 06:49
Sok ígérgetés után végre megkezdi a fejlesztéseket Ferihegyen a repülőtér üzemeltetője, a német Hochtief Airport tulajdonába került Budapest Airport (BA) - írja a Világgazdaság.
2007. szeptember 26. 11:19
A Budapest Airport menedzsmentje beleegyezik abba, hogy munkaügyi közvetítő részvételével folytassák a bértárgyalásokat az ezt kezdeményező két szakszervezettel.
2007. szeptember 12. 16:01
Szerdán megérkezett a budapesti repülőtérre a Ryanair első gépe, egyelőre még utasok nélkül. Az utasszám alapján legnagyobb fapados légitársaság október végétől hét városba repül majd Ferihegyről, és saját várakozása szerint rövid idő alatt gyökeresen át fogja alakítani a ferihegyi diszkont piac erőviszonyait. Mfor.hu tudósítás.
2007. szeptember 3. 06:21
Eddig enyhén szólva sem aratott bombasikert az utasok körében a július közepén megindult ferihegyi vasúti összeköttetés. Az első hónapban naponta mintegy hatvanan váltottak jegyet a reptéri járatokra, s az új lehetőség sem a Zóna Taxi, sem a BKV ferihegyi forgalmát nem vetette vissza, tudta meg az mfor.hu. A jelenleg még kissé fapadosnak tűnő szolgáltatás mellett elvileg megoldás lehetne a kormányzati szinten régóta ígérgetett gyorsvasút vagy a hármas metró meghosszabbítása. Félő azonban, hogy az irdatlan pénzekről szóló kérdésben a végső döntés nem szakmai érvek, hanem politikai és befektetői érdekek alapján születik majd meg.
2007. augusztus 28. 16:16
A bérfejlesztés menetrendjéről tartottak egyeztetést kedden Ferihegyen, megállapodás azonban továbbra sem született. A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) arra kéri a Budapest Airport (BA) Zrt. vezetését, hogy a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot is vonják be a tárgyalásokba.
2007. augusztus 23. 10:51
A korábbi 5,5 százalékról 6,5 százalékra emelte 2007-re vonatkozó béremelési ajánlatát a csütörtöki tárgyalásokon a Budapest Airport (BA). A korábban 9,5 százalékot követelő szakszervezet még nem elégedett a javaslattal, és új munkacsoportot állíttatna fel. Az egyeztetések jövő héten folytatódnak.
2007. augusztus 13. 13:11
Várhatóan kedden folytatják a béregyeztetést Ferihegyen a Budapest Airport és a szakszervezetek képviselői, hétfőn a korábbi hírekkel szemben nem ülnek tárgyalóasztalhoz a felek.
2007. augusztus 8. 11:26
Szigorodnak a légi közlekedéssel kapcsolatos ellenőrzések - mondta Horváth Zsolt Csaba, a júliustól működő Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budaörsön.
2007. augusztus 6. 05:01
A tavaszi munkabeszüntetések után vasárnap ismét sztrájkoltak Ferihegyen. Az akció nyomán a gépek átlagban egy-másfél órás késéssel közlekedtek, egy járatot pedig törölni kellett. Hétfő reggelre ismét helyreállt a forgalom.
2007. augusztus 2. 12:01
Csütörtökön immár hatodik járatát jelentette be Budapestről a Ryanair. Az ír fapados légitársaság 2007 őszétől Frankfurt-Hahnba is repül majd, és ezzel egyidőben feladja a Balaton mellett fekvő sármelléki repülőteret - legalábbis a téli szezonban biztosan, tudta meg az mfor.hu. A kirívóan alacsony árairól ismert légitársaság valószínűleg itthon is "kistestvérével", a Wizz Airrel mérkőzik majd meg a vezető fapados címéért - az hivatalosan még kérdéses, hogy a SkyEurope bele tud vagy kíván-e szólni a harcba.
2007. augusztus 2. 11:11
Szerdán folytatódtak a bértárgyalások a Budapest Airport (BA), valamint a BA és a Repülőtéri Üzemanyagkiszolgálási (RÜK) Kft. dolgozóit képviselő érdekképviseletek között.
2007. július 16. 12:01
Mintegy ötven év várakozás után kötöttpályás összeköttetés létesült Ferihegy és a budapesti belváros között: a Nyugati pályaudvar-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő személyvonatok ezentúl megállnak a repülőtér egyes termináljánál újonnan kialakított megállóban is. A MÁV Start szerint zömében felújított és az eddiginél jóval tisztább szerelvények várják majd az utasokat ezen a vonalon. Mfor.hu tudósítás.
2007. július 11. 15:01
Egységesen mintegy öt százalékos béremelést javasol a Budapest Airport új vezetése a ferihegyi munkavállalóknak, tudta meg az mfor.hu. A szakszervezetek csütörtökön egyeztetnek egymással arról, mekkora igényekkel lépjenek fel a soron következő tárgyalásokon.
2007. július 9. 12:01
Újabb járat indításával és a heti járatszámok növelésével kívánja erősíteni ferihegyi pozícióit ősztől a WizzAir. Váradi József, a diszkont-légitársaság vezérigazgatója szerint az orosz kézbe került Malév jelentősen meggyengül majd, a SkyEurope pedig fel fogja adni Budapestet, s így a WizzAir szinte egyeduralkodó lesz a magyar piacon. A SkyEurope mindenesetre cáfolja a korábban a szlovák sajtóban is felreppent híresztelést. Mfor.hu tudósítás.
2007. június 19. 12:11
Hosszú, de eredményes egyeztetés után lezárultak a bértárgyalások a Malév Zrt. és a reprezentatív szakszervezetek között. A munkáltató és a hatból öt szakszervezet aláírta a 2007. évi bérmegállapodást.
2007. június 18. 08:11
A Budapest Airport zajstratégiája már megvalósult elemeinek köszönhetően csökkent ugyan a város belsőbb kerületeiből érkező panaszok száma, de a változásokkal nem minden kerület elégedett.
2007. június 13. 12:26
Parkolóház, üzletközpont és kereskedelmi park épül majd Ferihegyen, emellett kibővül a kettes terminál, az egyesen pedig új csarnok fogadja az utasokat. Legalábbis ezt ígéri a repülőteret a múlt héten átvevő Hochtief, amely azonban a projektek megvalósulásának időpontját egyelőre nem árulta el. Ami viszont biztos, hogy a német repülőtér-üzemeltető társaság a fapadosok nyomása ellenére sem kívánja csökkenteni a leszállási díjakat. Mfor.hu tudósítás.
2007. június 8. 06:31
Minden eddiginél több városba repül idén nyáron Budapestről a térséget uraló két diszkont-légitársaság, a SkyEurope és a Wizz Air, ami új lökést adhat az elmúlt egy évben beragadt ferihegyi fapados piacnak. Az igazi áttörés érdekében azonban új árpolitikára is szüksége lenne a monopolhelyzetét könyörtelenül kihasználó repülőtérnek, amely még mindig drága, állítják a fapadosok. A labda most már Ferihegy csütörtökön beiktatott új menedzsmentjének a térfelén pattog. Mfor.hu háttér.
2007. június 7. 08:31
Szerdán hivatalosan is lezárta a Budapest Airport (BA) Zrt. tulajdonosváltásának tranzakcióját a brit BAA és a német HOCHTIEF AirPort (HTA) által vezetett konzorcium. Ezzel a HTA megszerezte a BAA Budapest Airportban birtokolt részesedését, és egyúttal átvette Ferihegy irányítását.
2007. május 24. 09:01
Az angliai Nottingham után Bristolba is repül majd Ferihegyről a Ryanair, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten David Gering, a légitársaság Benelux államokért felelős értékesítési menedzsere.
2007. május 22. 14:31
Eltérően ítélik meg a bérmegállapodást követő helyzetet a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezet: a munkáltató szerint betartják, amit vállaltak, az érdekképviselet szerint nem.
2007. május 17. 16:46
Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, amit már egy ideje sejteni lehetett: ősztől Budapestről is indít majd járatokat a verhetetlen árairól ismert Ryanair. A legnagyobb európai diszkont-légitársaság a komolyabb offenzívával egyelőre kivár, így idén még valószínűleg nem fogja megdobni a Budapest Airport (BA) forgalmát. Új húzóerőre pedig szükség lenne Ferihegynek, hiszen a fapadosok által bonyolított forgalom az elmúlt egy évben több mint öt százalékkal visszaesett. Mfor.hu háttér.
2007. május 7. 13:06
A ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek hétfőn aláírták az idei béremelésre vonatkozó megállapodást, az év végéig nem lesz több sztrájk, a szakszervezetek elégedettek.
2007. május 7. 05:31
Pénteken lezárult a munkaügyi döntőbírói szolgálat igénybevételével folytatott ötnapos egyeztetés a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek között.
2007. április 17. 15:36
A ferihegyi földi kiszolgálás egy részét végző Celebi GH kft. menedzsmentjénél újabb munkavállalók jelentkeztek, akik készek különmegállapodást kötni a béremelés mértékéről a munkaadóval. Az érdekképviseletek azonban kifogást nyújtottak be.
2007. április 13. 04:31
Az Európai Bizottság után a magyar állam is jóváhagyta Ferihegy tulajdonosváltását, így minden akadály elhárult az elől, hogy britből német kézbe kerüljön a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A Hochtief átvállalja a 260,6 millió eurós fejlesztést.
2007. április 11. 16:06
Hat százalékos béremelést javasol a korábbi négy százalék helyett a Ferihegyi repülőtéren földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. vezetősége. A szakszervezet szerint azonban a javaslat bizonyos szempontból visszalépés, mivel kevesebb dolgozó kapna prémiumot.
2007. április 7. 16:51
Harminchárom törölt járat, komoly késések, több tízmillió forintos kár. Röviden ez a mérlege a földi kiszolgálást végző Celebi Kft.-nél tartott kétnapos munkabeszüntetésnek, amely szombaton fejeződött be Ferihegyen. Bár a tárgyalások folytatódnak, a szakszervezetek újabb sztrájktól sem riadnak vissza.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Hazai tulajdonosa lett a Fundamenta–Lakáskassza Zrt.-nek, ami változásokat hozott a lakás-takarékpénztár életében is. Milyen új termékek érhetők el, milyen változásokat rejt magában a nemrég megváltoztatott lakás-takarékpénztári törvény, és mekkora összeget lehet elérni a megtakarítási időszak végén? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Morafcsik László vezérigazgató, aki az országosan kiterjedt Személyi Bankár hálózatukról is beszélt interjúnkban.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor