2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

3 év alatt négyszeresére nőtt a Magyarországra behozott használt autók száma.

Miközben 2011 első három hónapjában valamivel több, mint 5000 használt autó érkezett Magyarországra, addig a tavalyi év utolsó negyedévében már 20 700, vagyis a piac a négyszeresére nőtt. Ebben a masszív emelkedésben némi szezonális hatást is tetten lehet érni, hiszen a negyedik negyedévet az elsőhöz hasonlítottuk, de ha az éves számokat vetjük össze, akkor a használtautók piaca 2012-ben 70, 2013-ban pedig 32 százalékkal nőtt.

A változást alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt 2012 év elején a regisztrációs adó változásával olcsóbbá vált a használt autók behozatala, másrészt az új autók értékesítésének a felfutásával párhuzamosan valamelyest enyhül a gazdasági válság kereslet visszafogó hatása. Ez utóbbi talán abban is tetten érhető, hogy a használtauto.hu statisztikája szerint az átlagár egy százalékkal nőtt. Mindezt úgy, hogy az állomány elöregedése folyamatos.


(Forrás: hasznaltauto.hu)

Ugyan tavaly az új autók értékesítése is növekedett, de annak a piacnak a bővülése messze nem tudott lépést tartani a behozott járművek számának emelkedésével. Sőt, az importált használt autók piaca immár 26 százalékkal haladja meg az újakét. Mivel a behozott autók átlagéletkora többnyire 9-10 év, így az elöregedési folyamat „garantált”. Ráadásul az újonnan értékesített járművek jelentős részét a kereskedők re-exportálják, vagyis külföldi országokban továbbértékesítik.

Jó hír viszont, hogy a hasznaltauto.hu szerint lassan, de folyamatosan nő a gazdát cserélő két év alatti használt autók volumene is.

Ugyan a mostani közlemény nem tartalmazza, de egy hónappal korábbi elemzésükben arra mutattak rá, hogy elsősorban német, "márkás" autók a magyar gépjárművezetők kedvencei.

2013 első 11 hónapjának megoszlása
(Forrás: hasznaltauto.hu)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!