2007. január 8. 08:51
Jogerős felszámolási eljárás van érvényben november vége óta a fűzfői Papíripari Zrt.-vel szemben; a cég az utóbbi két évben mintegy 650 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, az adóssága pedig meghaladja az 500 milliót - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2007. január 2. 08:21
Magyarországon tavaly 21 500 cég szűnt meg, ebből 9200 került felszámolás alá az Opten Kft. adatai szerint.
2006. december 21. 06:31
Csak egyes gépekre érkezett vételi ajánlat a felszámolásban lévő Kossuth Nyomda vagyontárgyainak eladására kiírt pályázaton, így az év végén biztosan megszűnik a nyomdatársaság és a 170 dolgozó munkahelye.
2006. december 15. 08:21
Felszámolást kezdeményeztek a hitelezők a Pápai Hús Zrt. ellen, és már a bíróság is kimondta a fizetésképtelenséget. A Carnex-csoporthoz tartozó vállalkozás pápai üzemeiben emiatt hétfő óta nem vágnak sertéseket – írja a Népszabadság.
2006. december 15. 07:21
A kedvezőtlen feltételek miatt az idén ötezer építőipari vállalkozás tönkrement, ám a tavalyi 94 ezerrel szemben 97 ezer a cégek száma - jellemezte az ágazat helyzetét Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, akit a Világgazdaság idézett.
2006. december 14. 12:36
A Kossuth Nyomda vagyontárgyait és az Immorent-Hungary Zrt.-től lízingelt ingatlant 2,9 milliárd forint kikiáltási áron kínálja a felszámoló azon a pályázaton, amelynek a beadási határideje péntek 12 óra.
2006. november 29. 07:41
Várhatóan csütörtökre megszületik a végleges megállapodás a kabai cukorgyárat működtető Eastern Sugar (ES) Zrt. és a répatermelő-gépszolgáltató vállalkozások között a feldolgozó tervezett bezárása miatti uniós szerkezetátalakítási (kártalanítási) támogatások megosztásáról – tudta meg a Világgazdaság.
2006. november 16. 08:21
Sikeres reorganizációt követően jövőre a beszállító termelők tulajdonába kerülhet a Carnex-csoporthoz tartozó, felszámolás alatt lévő Merian Orosháza Finom Szárnyas Különlegességek Zrt. A 6,5 milliárd forintos adósságot felhalmozó cégnél egy komplex fejlesztési program kezdődik, írja a Napi Gazdaság.
2006. november 16. 07:06
Az októberi konjunktúrateszt alapján július óta alig változott a feldolgozóipari vállalkozások helyzete és kilátása. Az iparágban kedvező a konjunkturális helyzet, a rövid távú előrejelzések viszont vegyesek, a szakképzett munkaerő hiányát például egyre súlyosabb problémának látják a cégek. Az mfor.hu Heti Diagram sorozata ezúttal a Kopint-Datorg elemzését közli.
2006. november 9. 08:36
A hiteles kommunikáció a cégen belül és kívül egyaránt fontos, ha negatív események zajlanak. Az érintettek nagy része igyekszik a szőnyeg alá söpörni a problémákat, pedig a médiával való korrekt kapcsolat nélkül nehezen juthatnak ki a bajból. A Menedzserek Országos Szövetsége november 14-én a Viselkedéskultúra az üzleti életben címmel szervez konferenciát, amelyen Dénes Gábor főtitkár is előadást tart a fenti témában. A szakember az mfor.hu-nak adott interjút.
2006. október 24. 07:31
Fizetésképtelenséget állapított meg a Fővárosi Bíróság és elrendelte a volt Vas megyei MSZP-elnök, Tóth Csaba, valamint Sági László közvetlen tulajdonában lévő SIL Fürdőszoba Kft. felszámolását – tudta meg a NAPI Gazdaság. A társaság jegyzett tőkéje a cégadatok szerint 230 millió forint.
2006. október 24. 06:31
Nem hivatalos helyzetfelmérést végzett a közelmúltban a kelet-magyarországi térség meghatározó húsfeldolgozójának számító Gyulai Húskombinát (GYH) Zrt.-nél a Smithfield amerikai húsipari vállalat - értesült a Világgazdaság piaci forrásokból.
2006. október 17. 06:31
Romlik a nyereségessége a magyar piacon is meghatározó osztrák Agrana cukoripari és gyümölcsfeldolgozó cégnek. A visszaesést legfőképpen az árcsökkentő hatású uniós cukorreform miatti árveszteség okozza. A német Südzuckerrel egy csoportba tartozó Agrana többségi tulajdonosa a magyar piacon 36-37 százalékos részaránnyal vezető szerepet betöltő Magyar Cukor (MC) Zrt.-nek is, olvasható a Világgazdaságban.
2006. október 12. 14:31
Megkapta 54 dolgozó a felmondólevelét a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. bajai üzemében csütörtökön - tájékoztatott Pencz Rudolf, a Transelektro gazdasági igazgatója.
2006. október 11. 06:31
Pénzügyi válságban van az egyik legnagyobb fővárosi lakásépítő, a Balusztrád csoport, miután a körbetartozás miatt erősen megromlott a likviditási helyzete, ráadásul a napokban egyik fő megrendelője, az Engel Group - késedelmes teljesítésre hivatkozva - lehívta a 750 millió forintos bankgaranciát - írja a Világgazdaság.
2006. október 10. 14:41
A kabai gyár tulajdonosa a brit Tate & Lyle Plc cukor- és édesítőszer-gyártó csoport a holland Eastern Sugaron keresztül. A cég öt cukorrépa-feldolgozójának bezárásával kivonul a kelet-európai termelésből az EU cukor-ártámogatásának csökkenése miatt - jelentették be kedden. Az Eastern Sugar Csoport közleménye szerint azonban bezárás a feltétele, hogy kérvényt nyújtsanak be az EU szerkezetváltási alapjához, és azt el is fogadják.
2006. október 3. 09:56
Mintegy 60 embert bocsátanak el október 12-én a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. bajai üzeméből - mondta a társaság felszámolására kijelölt Tax-Audit Kft. ügyvezetője. Somorjai Béla hozzátette: a felszámolás a bajai üzemet jelenleg nem érinti teljes mértékben, az ott dolgozóknak mintegy harmadától válnak meg.
2006. augusztus 28. 06:21
két-három évben már a válság jelei mutatkoztak az ágazatban: több régi szereplő, például az Arvit Rt., a Goldsun Rt. és a Miskolci Hűtőipari Rt. csődbe ment, de további cégek is gondokkal küszködnek - írja a Napi Gazdaság.
2006. augusztus 10. 07:01
Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy indiai kézbe került az egykori Transelektro birodalom zászlóshajója, a Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Rt. Az ipari holding egyéb cégeinek többsége - magyar magánbefektetőknek köszönhetően - szintén fennmarad, a közlekedési társaságot viszont a jelenlegi állás szerint felszámolják. Utóbbi dolgozóit a Ganz-Skoda páros veheti át. Az mfor.hu a nyolc hónapja kirobbant Transelektro-ügy mérföldköveit és a legújabb fejleményeket tárja az Olvasó elé.
2006. augusztus 2. 13:26
Csődöt jelentett a Powerhouse nevű brit elektronikai áruházlánc, a boltokat bezárták, a dolgozókat hazaküldték. A szakszervezet szerint az alkalmazottak döbbenten fogadták a hírt.
2006. augusztus 2. 08:11
A moszkvai döntőbíróság kedden kimondta a Jukosz olajtársaság csődjét, és egy évet határozott meg a három évvel ezelőtt még legnagyobb orosz magánvállalkozás felszámolására. A vállalat ügyvédei közölték, hogy fellebbezést nyújtanak be a bíróság ítélete ellen.
2006. július 25. 13:21
A Jukosz hitelezői kedden elutasították a cég javasolt szanálási tervét, ezzel szabad utat adva a csőd kinyilvánítására.
2006. július 24. 07:51
A Fővárosi Bíróság elrendelte a Magyar Könyvklub (MK) Zrt. felszámolását - tudta meg a Napi Gazdaság. Ugyanakkor a felszámolóbiztos engedélyezte, hogy az eljárás alatt is működjön a cég, amíg nem termel újabb veszteséget.
2006. július 20. 07:41
A műemlék-felújítások visszaesése és a spenótház körüli botrány miatt fizetésképtelenné vált mindhárom Architekton-cég. Csak a hitelezők töredéke juthat a pénzéhez. Az Architekton-csoport mindhárom tagja felszámolás alatt áll, miután a Fővárosi Bíróság június 23-ai hatállyal elrendelte a gödöllői, majd budapesti székhelyű Architekton Holding Rt. felszámolását - írja a Napi Gazdaság.
2006. július 20. 06:21
Egy mindössze 3 millió forintos tartozás miatt rendelték el az Ikarus Holding Rt. felszámolását. A társaság adóssága ennél természetesen jóval nagyobb, hitelezőinek összesen több száz millió forinttal tartozik. Az Ikarus buszok gyártása a nagy múltú vállalat felszámolásával nem kerül veszélybe, azokat ugyanis Széles Gábor másik érdekeltsége, az Ikarusbus Rt. készíti - írja a Napi Gazdaság.
2006. július 6. 07:01
Tovább nőtt az idei év első félévében az újonnan indult felszámolások és végelszámolások száma, ez megfelelt a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete várakozásainak - írja a Napi Gazdaság.
2006. július 6. 06:41
Az állami bevételek növelése helyett a kisebb cégek versenyképességét ássa alá a kormány egyensúlyi programja - fogalmazott állásfoglalásában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra (BKIK). A kamara képviselői kísértetiesen azonos véleményen vannak a gazdaság jelenlegi problémái kapcsán mint a Vállalkozások Országos Szövetsége, a két szervezet ennek ellenére eddig nem fogott össze, tudta meg az mfor.hu.
2006. július 5. 04:36
Tönkremenő cégeket, megszünő munkahelyeket és a realizálható bruttó működési eredmény visszaesését prognosztizálják a vendéglátásban a kormány tervezett intézkedéseinek végrehajtása esetén, állítja a Magyar Vendéglátók Ipartestülete.
2006. június 30. 13:01
A tavalyinál 344-gyel több, összesen 4 400 cég került felszámolás alá az idei első félévben. 2001 óta nem volt olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya, mint 2006 első hat hónapjában. Magyarországon 9 százalékkal nőtt az adat 2005 hasonló időszakához képest.
2006. június 29. 12:11
Sutba dobhatják a cégek a kríziskommunikációs tankönyveket, ha a bennük foglaltak nincsenek eléggé begyakorolva. Legjobb, ha hidegvérrel próbálunk úrrá lenni a kialakult válságon. Ez is elhangzott szerdán a Business Class e témában rendezett budapesti konferenciáján, amin az mfor.hu is részt vett.
2006. május 15. 07:15
Válságba jutott a zalaegerszegi Zalabaromfi Zrt., a vállalatnál a részleges "államosítás" is felvetődik. Szakértők szerint az eset egyértelművé teszi, hogy a Carnex-csoport összeomlott, olvasható a Világgazdaságban.
2006. április 19. 06:26
Piaci gondok miatt bezárja a Vas megyei Gersekaráton lévő farmergyártó üzemét az osztrák hátterű Poker Jeans Kft. - írja a Napi Gazdaság.
2006. március 31. 07:01
A szakértők nemrég még az ipar egyik lehetséges húzóágazatának tekintették az autóalkatrész-gyártást, ma már Európa-szerte erőteljes konszolidációra készülnek a vállalatok. A hazai autóipari beszállítók helyzetére a német gyártási problémák gyakorolhatnak hatást, írja a Világgazdaság.
2006. március 2. 06:31
Az őszinte kommunikációt, az átláthatóságot és a kiszámíthatóságot tartja legfontosabb irányelvének Hónig Péter. A Transelektro újonnan kinevezett vezére a Dunaferr, a Malév és az ipari holding közötti párhuzamról, a tulajdonosváltásról és a jövőről is beszélt az mfor.hu-nak adott exkluzív interjújában.
2006. február 22. 08:11
Magyar és bajor befektetőjelöltekkel tárgyal a súlyos pénzügyi válságban lévő, néhány hete három részre szakadt Architekton Rt. Az ingatlanos fővállalkozóként és műemlék-felújítóként ismert csoportnak folyamatos likviditási gondjai vannak, írja a Világgazdaság.
2006. február 16. 07:31
A Globus Konzervipari Rt.-nél bejelentett, megdöbbentő méretű 2005-ös veszteség a figyelem középpontjába állította a hazai konzervgyártást. Az mfor.hu annak járt utána, mely vállalatoknak lehet jövőjük, melyek élhetik túl az egyre általánosabbnak tűnő iparági válságot.
2006. február 9. 08:01
A Transelektro-csoport átalakítására és likviditási gondjainak megoldására a hitelezői konzorcium Hónig Pétert, a Malév Zrt. elnökét kéri fel "változás-menedzsernek", idézi az MTI Erős Jánost, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatóját.
2006. február 8. 07:21
Várhatóan 1,5 milliárd forint körüli irányáron hirdet újabb pályázatot a felszámolást végző Vectigalis Rt. a Zalahús Rt. zalaegerszegi feldolgozójára. A 2 milliárdért kiírt korábbi tenderre nem volt jelentkező, szakértők szerint ez is azt bizonyítja, hogy jövedelmezőségi okokból a húsipari terjeszkedés leállt - írja a Világgazdaság. Ha a cégre most sem lesz vevő, feldarabolva értékesítik vagyonelemeit.
2006. február 6. 14:11
A hitelezők szerzik meg a NABI Autóbuszipari Rt. (NABI Rt.) kaposvári gyárát is. A cég hétfőn közölte, hogy igazgatósága jóváhagyta a NABI Rt., a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. és a Homercia Investments B.V. vevők közötti, a NABI Inc. részvényeinek és a NABI Rt. lényegében teljes üzletének átruházásra vonatkozó előszerződés módosítását.
2006. január 25. 09:51
Magyari Józsefet, a Kossuth Holding Vagyonkezelési Rt. vezetőjét nevezik majd ki a Transelektro „válságmenedzserévé”. Az általa vezetett testület célja, hogy kivezesse a cégcsoportot súlyos likviditási nehézségeiből.
2006. január 20. 11:45
Válságmenedzsmentet neveznek ki az 5 milliárd forint azonnali friss hitelt igénylő Transelektro élére a hitelezők, a kereskedelmi bankok pedig hétfőn döntenek a holding további finanszírozásáról - jelentette be pénteken Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
2006. január 16. 06:11
Bár az MFB irányításával megmentési tervet dolgoznak ki a likviditási válságban lévő Transelektro számára, a bankok a további hiteleket Székely távozásához köthetik. A tárgyalások a héten mind a gazdasági tárcával, mind a pénzintézetekkel folytatódnak, derül ki az mfor.hu körképéből.
2006. január 5. 08:21
Kilencven napos haladékot kapott tartozásai törlesztésére a Zala Bútor Rt., amellyel szemben szeptember végén indult csődeljárást. A cégnek, ahol jelenleg is folyik a termelés, ez az idő elegendő lehet a hitelezőkkel való megegyezésre – írta a Világgazdaság.
2005. november 4. 08:41
Hatvanegy embert elbocsátottak a Kecskeméti Konzervgyár Rt.-től, nyolcvanan pedig átkerültek az Univer Rt.-hez. A dolgozók szerint ez a nagy múltú feldolgozó megszűnését jelenti, írja a Népszabadság.
2005. augusztus 25. 07:11
A felszámoló Vectigalis Rt. meghirdette a zalaegerszegi Zalai Húsipari (Zalahús) Rt. első, egykor szarvasmarha-telepként működő, becsehelyi ingatlanát - írja a Napi Gazdaság.
2005. augusztus 24. 07:41
Az ősszel módosuló csődtörvényben változik a felszámolókra vonatkozó szabályozás. Bővülnek és szigorodnak az összeférhetetlenségi rendelkezések, több információt nyújt majd a felszámolói nyilvántartás - írja a Világgazdaság.
2005. augusztus 22. 07:51
Várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot a soproni Sofa Rt. tartozása. A felszámolás alatt álló cég vagyonára ősszel írhatják ki az első pályázatokat, írja a Világgazdaság.
2005. augusztus 18. 07:51
A szakemberek szándékai szerint a csődtörvény módosítása kedvező hatással lehet a gazdaság verseny- és fizetőképességére és növelheti a vállalkozások iránti bizalmat - írja a Világgazdaság.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor