2018. október 10. 11:41
A Continental integrált pilótafülkéjének látványát nehéz szavakkal leírni, mi most mégis megpróbáljuk. Mivel ilyen autóval még nem találkozhattak, azt kérjük, hogy gondoljanak vissza egy nemrég látott tudományos fantasztikus filmre, annak is arra a jelenetére, amikor az űrhajó műszerfalát mutatták. Na, valami hasonlót alkottak a holnap autói számára a német technológiai vállalat mérnökei.
2018. október 9. 18:31
Az MNB alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által ma megalapított Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. Az új testület feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, s az együttműködési keretrendszer kialakítása annak érdekében, hogy Magyarország e technológia terén az európai élvonalba kerüljön.
2018. szeptember 26. 15:33
Dieter Zetschét beosztottja, Ola Källenius váltja a vállalat élén, akinek a feladata az lesz, hogy sikeresen vezényelje le az önvezető- és elektromosautókra való átállást.
2018. szeptember 25. 13:56
Nem csak magánszemélyeknek, de egyes vállalatoknak is.
2018. szeptember 24. 10:11
A robotsofőrös Combino Potsdamban szállítja az utasokat.
2018. szeptember 24. 09:21
Amint elolvassuk a címet, egyből felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán hogyan, és miért fog látni a jövő autója? A járműveknek ugyanis nincsen szemük… azonban majd lesz, ráadásul bizonyos értelemben több is. A jelenleg rohamosan fejlődő asszisztált vezetési funkciók biztosításához is már egyre több kamera és tucatnyi szenzor látja, érzékeli a jármű környezetét.
2018. szeptember 18. 16:13
A Continental elkezdte debreceni csúcstechnológiás gyárának megépítését. A mintegy 100 millió eurós projektről még februárban döntöttek. Az üzem két év múlva már meg is kezdheti működését, ezzel több száz új munkahelyet teremtve a régióban. A beruházással együtt átfogó fejlesztések indulnak, amivel a város az ország autóipari központjává válhat a közeljövőben.
2018. szeptember 18. 11:59
75 millió munkahelyen lesz gépesítés, cserébe 133 millió új álláslehetőség nyílik meg az emberek előtt, állítja a Világgazdasági Fórum.
2018. szeptember 6. 16:44
Az Európai Unió mintegy 20 millió euró támogatási keretösszegű mesterséges intelligenciával (Artifical Intelligence, AI) összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el. Meghatározó európai ipari vállalatok, kutatóközpontok, kis- és középvállalkozások és egyetemek mellett magyar oldalról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói is részt vesznek az uniós megafelület fejlesztésében.
2018. szeptember 1. 15:59
A győri Lukács Sándor Mechatronikai Szakgimnázium és Szakközépiskola Nao nevű humanoid robotjával nyitotta meg az idei országos szakképzési tanévet az innovációs és technológiai miniszter szombaton a Győri Műszaki Szakképzési Centrum Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolában.
2018. szeptember 1. 13:27
Tegnap kezdődött Berlinben a 2018-as IFA kiállítás, amelynek keretében az LG Electronics két vezére, Jo Seong-Jin vezérigazgató és I.P. Park technológiai vezető mutatta be a cég a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) jövőjére vonatkozó stratégiai elképzeléseit. A vezérigazgató szájából hangzott el a címben szereplő - kinek félelmetes, kinek várva várt - kijelentés.
2018. augusztus 28. 14:03
Közösen fognak önvezető járműveket fejleszteni.
2018. augusztus 27. 15:23
A biztonság kedvéért ott ül egy sofőr is a kisbusz volánja mögött.
2018. augusztus 24. 10:15
Egyre többet hallunk arról, hogy a negyedik ipari forradalom -vagy ahogyan még igen gyakran nevezni szokták, az Ipar4.0 - vívmányai, a robotizált gyártórendszerek, az egymással "kommunikáló" gyártó-megmunkáló gépek egyre elterjedtebbek az autógyártásban is. Azonban mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy miről is szól pontosan az Ipar 4.0.
2018. augusztus 8. 11:13
Az eredményeket főként az autóiparban akarják kamatoztatni.
2018. augusztus 3. 12:13
Nem lesz könnyű dolga az önvezető autót irányító mesterséges intelligenciának, hiszen neki már az első munkanapján tudnia kell mindazt, amit az ember évek alatt, több ezer kilométer megtétele során tanul meg. Éppen ezért az önvezető autót még a „jogosítvány” megszerzése előtt kell megtanítani mindenre, még arra is, hogy például kitalálja, mit akarhat a mobilját nyomogató, figyelmetlen járókelő.
2018. augusztus 1. 10:00
Az elmúlt évtizedekben annyi változás történt az életünkben - különösen a technológia terén, így az autóiparban is -, hogy sokszor gyorsan kell kapkodnunk a fejünket, ha szeretnénk tartani a lépést az eseményekkel. Megfogalmazódhat bennünk a kérdés, hogy vajon hová vezet mindez, mi az, ami még a jövőben vár ránk? Mikor számíthatunk az önvezető autókra? Egyáltalán szükségünk lesz autókra? Melyek azok a fejlesztések, amelyeket nap, mint nap használni fogunk pár éven belül? A cikkünkben bemutatandó Continental Smart City koncepciója éppen ezeket igyekszik megválaszolni.
2018. július 19. 20:15
A chicagói városi tanács elé terjesztették a tervet, amely szerint a kísérletben ezer fő kapna havi 500 dolláros alapjövedelmet. Először egy bizottság elé kerül, majd ha az rábólint, szavazhat a város képviselő-testülete is.
2018. július 16. 19:06
Néhány médiasztár techgurut leszámítva csaknem az összes dollármilliárdos magasról tesz az emberiségre, a közjóra, a bolygó állapotára és a közös jövőnkre. Egyedül az érdekli őket, hogyan fognak túlélni, amikor beüt a ménkű, és azok, akiknek kevesebb jutott, elkezdenek fellázadni ellenük.
2018. július 6. 14:02
Azért sofőr is lesz a Mercedesekben, aki közbelép, ha baj van.
2018. július 4. 15:37
A Baidu techkonszern összeszerelte a századik autonóm buszát is, most pedig emelnek a téten.
2018. június 28. 13:35
Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.
2018. június 26. 12:03
A német válogatott kiesett a mesterséges intelligencia kegyeiből, a britek pedig elkezdhetnek reménykedni, hogy ezúttal tényleg "hazatér a futball." Focivilágbajnokság-szimuláció, második felvonás.
2018. június 26. 10:43
Ha hivatalos útra mennének, akkor pedig dolgoznának az autonóm járművekben ülve, mutatta ki egy öt országban elvégzett felmérés.
2018. június 19. 14:56
Európa vezető, intelligens automatizálási és robotikai kiállításán ma a Mobile Industrial Robots MiR bemutatta legújabb innovációját, a MiR500 robotot. A robot emelőkapacitása 500 kg, és akár 7,2 km/h sebességgel képes raklapokat automatikusan összegyűjteni, szállítani és leadni. Az ipari logisztika mostantól a teljes gyártási láncban, a raktártól az áruk kiszállításáig optimalizálható a rugalmas MiR robotok teljes flottájával, mind a nehéz, mind pedig a könnyű cikkek szállítása esetében.
2018. június 18. 19:30
Hiába hasznos fejlesztések, hiába szolgálják az emberiség javát, akkor is kiráz minket tőlük a hideg.
2018. június 12. 18:55
Megtartották a Falling Walls Lab innovációs verseny budapesti elődöntőjét, ahol a résztvevő egyetemistáknak villámprezentációkban kellett meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő ötletük a legjobb. Volt itt mindenféle nagyszabású koncepció a drónelhárító rendszerrel felszerelt városoktól a zsetononként megvásárolható netkapcsolatig, de a győztes egy olyan app lett, ami akár életeket is menthet. A verseny fal-tematikáját viszont kicsit túltolták.
2018. június 12. 13:32
A Goldman Sachs a mesterséges intelligencia segítségével mondja meg, ki nyeri a foci vébét .
2018. június 12. 12:19
Mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó gyomirtó robotok csökkentik a gyomirtó vegyszerek és a génmódosított termények iránt igényt.
2018. június 7. 14:04
Számos elemzés készül arról, hogy a robotika térnyerése hogyan befolyásolhatja a munkaerőpiacot. A K&H szerint azonban a jelenkor egyik legmeghatározóbb trendjét befektetési oldalról is érdemes figyelemmel kísérni, mivel a vállalati szektor termelékenységét és jövedelmezőségét döntően befolyásoló technológiai fejlődésből a befektetők is profitálhatnak.
2018. június 7. 11:15
Az ígéretek szerint ez megoldja majd az építőipari munkaerőhiányt, mérsékli a költségeket, és még környezetbarát is lesz.
2018. május 24. 08:45
Továbbá hat egyetemi városban születik science park, árulta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2018. április 25. 17:10
Egy most publikált elemzés szerint az emberek ugyan időnként irracionálisan viselkednek, de vélhetően elkerülik az atomháborút, a mesterséges intelligencia térhódítása viszont ilyen kockázattal is járhat.
2018. április 19. 10:58
Kamerával és hangfelismeréssel való söfőr-azonosítás, ez alapján automatikus ülés- és visszapillantótükör-beállítás és kocsik közti kommunikáció teheti kényelmesebbé és biztonságosabbá az utazásokat.
2018. április 12. 11:19
A német vállalat a Hino-val lép elektromos járműtechnológiai együttműködésre.
2018. március 29. 15:24
A tanulmányt feltehetőleg még az önvezető Uber halálos gázolása előtt készítették.
2018. március 28. 19:06
Elias roboktató hatalmas türelemmel ismétli meg a feladatokat, soha nem hozza feszélyező helyzetbe a diákokat, ha kérdezni akarnak valamit, és még táncolni is tud.
2018. március 23. 08:19
Az Epic Games, a CubicMotion, a 3Lateral, aTencent és a Vicon bámulatos digitális embert (digital human) hozott létre, Siren néven. A demo egy nő, akit valós időben renderelnek az Epic Unreal Engine 4 nevű technológiájával.
2018. február 27. 14:53
A Huawei a világon elsőként használta fel önvezető autó irányítására az okostelefonjába épített mesterséges intelligenciát. Egy önvezető Porsche Panamerát kapcsoltak össze a Mate 10 Pro AI-chipset-ével, amelynek segítségével a jármű valós helyzetben is képes volt megérteni a környezetét, és felismerni a tárgyakat – így tudja elkerülni egy kutyával való ütközést is. A Huawei a barcelona-i Mobile World Congress-en mutatja be mindezt a nagyközönségnek, áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.
2018. február 22. 18:58
A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, az Amazon töretlenül fejlődik, a versenytársak pedig attól tartanak, hogy maga alá gyűri a teljes piacot. A szakértők szerint viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.
2018. február 22. 14:47
Egy ilyen gép 20 százaléknyit szabadít fel az áruházi dolgozók munkaidejéből, melyet így értelmesebb feladatokra is fordíthatnak.
2018. február 18. 13:24
A Siemens erőművi berendezés üzletágát érintő leépítés csak ízelítő abból, amit az ipar digitalizációval járó gyökeres szerkezeti átalakulása általában az egész termelőiparban maga után fog vonni - jelentette ki Joe Kaeser, a konszern vezérigazgatója a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.
2018. február 9. 11:04
Később az arány megfordul, és a férfiaknak kell inkább új állás után nézniük egy friss tanulmány szerint.
2018. február 2. 22:15
A mesterségesintelligencia-kutatásról rendeztek konferenciát a BME-n, ahol előadást tartott a téma egyik legnagyobb neve, Stuart J. Russell. Ő pedig felfedte az AI újfajta megközelítését: csak akkor fogunk tudni együtt élni a robotokkal, ha úgy csináljuk meg őket, hogy ne tudjanak nélkülünk élni.
2018. január 30. 10:34
100 új munkahelyet teremtenek vele, és kifejezetten magasan képzett munkaerőt keresnek.
2018. január 29. 07:36
Azóta csak nőtt a számuk, hamarosan el is áraszthatják a hazai ipart.
2018. január 26. 21:44
Cliff Moyce azt állítja, a mesterséges intelligencia térhódítása rúgja be a negyedik ipari forradalmat.
2018. január 5. 10:48
És wifivel fedné le a nagyvárosok és autópályák 90 százalékát.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Interjú a CMC Déli Klinika orvos igazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor