2010. szeptember 29. 13:19
Elképzelhető, hogy a Facebook tagjainak a Skype szolgáltatásait kínálják majd, erre enged következtetni az az iparági információ, mely szerint a két vállalat együttműködést tervez.
2010. szeptember 20. 17:16
A tapasztalatok szerint felesleges tiltani a közösségi média használatát a munkahelyeken, mivel úgysem vezetne eredményre. Fontos azonban, hogy létezzen egy céges szabályzat, ami elmagyarázza a dolgozóknak, mit szabad és mit nem - főleg abban az esetben, ha a vállalat alkalmazottjaként jelennek meg a közösségi oldalakon.
2010. szeptember 18. 07:31
Amerikai szakemberek szerint ideje lenne komolyan beszélni a közösségi média, valamint az internetes világ és a való élet közötti egyensúly megtalálásának kérdéséről. Kísérletképpen egy amerikai egyetemen hét napon keresztül elérhetetlenné teszik a közösségi oldalakat.
2010. július 26. 03:39
Átlépte a félmilliárdos álomhatárt a Facebook taglétszáma, adta hírül a közelmúltban a világ legnagyobb közösségi oldala. A tavaly mintegy 800 millió dolláros bevételt produkáló cég hazájában, az Egyesült Államokban lassan eléri növekedési korlátait, itthon viszont szárnyal. Az elmúlt három hónapban félmillió új felhasználót sikerült beszippantania, év végére pedig be is érheti a tavaly félmilliárd forint feletti forgalmat összehozó iWiW-et. Mfor.hu háttér.
2010. július 12. 14:09
Júniusban 320 ezerrel növelte felhasználóinak számát a világ legnagyobb közösségi oldala az Egyesült Államokban, azonban ez messze elmarad a májusi 7,8 milliós ugrástól - derül ki az Inside Facebook adataiból. Egyelőre nem tudni, hogy ez csak a nyár miatt van-e, de a szakemberek szerint az oldal tulajdonosainak lassan el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudják még növelni a bevételeket.
2010. június 10. 07:04
Az új, jelentősen áttervezett Ford Explorert nem egy autószalonon, hanem az interneten fogják bemutatni a nagyközönségnek.
2010. június 6. 15:59
A bangladesi hatóságok vasárnap ismét hozzáférhetővé tették a Facebookot, miután több mint egy hete letiltották az internetes közösségi oldalt.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor