2021. szeptember 8. 16:00
A kkv-k segítségre szorulnak, ebben egyetértettek.
2021. szeptember 3. 08:14
Az MKIK elnöke a vágtató infláció miatt 200 ezer forintnál is magasabb minimálbért tart elfogadhatónak.
2021. augusztus 27. 10:09
Ez egy kis csökkenést jelent júniushoz képest.
2021. augusztus 21. 05:34
Nagyon látványosan nőtt a magyar GDP, aminek hála jövő tavasszal várhatóan 1,5 millió ember lesz jogosult adóvisszatérítésre. Videós anyagunkban egyebek mellett azt elemeztük, mennyire jelentős ez a növekedés, hol állunk ezzel az európai rangsorban. Kollégánk, Király Béla a növekedésre leselkedő veszélyekről, a potenciális kockázati tényezőkről is beszél.
2021. augusztus 16. 08:51
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ezért egy lépésben kellene jövő januártól 200 ezer forintra emelni a magyar minimálbért.
2021. augusztus 12. 11:29
Bár a hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. augusztus 9. 17:41
Főleg a kiskereskedelemben nőtt a meghirdetett állások száma.
2021. augusztus 9. 08:49
Egyelőre nem bizonyult elrettentő hatásúnak a kormány fekete foglalkoztatás elleni új szabályozása, részben azért sem, mert a jogsértésen kapott munkáltatók többsége az ellenőröktől hallott róla először.
2021. augusztus 8. 05:47
Mióta vannak adatok, egyszer nem volt ilyen hosszú az álláskeresők regisztrációs ideje. Magyarul a gyakorlatban brutálisan sokáig tart munkát találni jelenleg.
2021. július 28. 09:25
A munkanélküliségi ráta viszont tavaly júniushoz képest így is csökkent egy százalékkal, 4 százalékosra.
2021. július 21. 11:43
Az újfajta önkéntes szolgálatra azok jelentkezhetnek, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, és azok, akik befejezték a tanulmányaikat, de nem szereztek végzettséget.
2021. július 13. 10:25
A szállodák munkaköri átcsoportosításokkal próbálnak talpra állni a nyitás után.
2021. július 8. 14:02
A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban fejtette ki, mit jelent az a hét jogszabály, melyet a kormány most elfogadott.
2021. július 8. 13:03
Ezt a GKI Gazdaságkutató Zrt. mutatta ki. Azt is megállapították, hogy nagy szükség lenne egy átfogóbb szociális támogatási rendszerre.
2021. július 1. 10:01
Meg fog lepődni, mennyivel kevesebbet keresnek azok, aki középen állnak a fizetési listán: 108 ezer forinttal alacsonyabb volt a medián bér áprilisban, mint az átlag.
2021. június 30. 18:47
Az építőipari árak letörésére utalt kedden Orbán Viktor, ami egyelőre kétséges, hogy milyen sikereket hoz majd. Azt minden érintett látja, hogy az árak elszálltak, ám a legtöbb esetben nem csalás, kartellezés, hanem piaci folyamatok állnak a háttérben. Ezekbe pedig nehéz lesz belenyúlni. Jegyzet.
2021. június 29. 12:22
Már az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek - ezt a következtetést vonták le a legfrissebb munkaerőpiaci adatokból piaci elemzők.
2021. június 29. 09:01
Tavaly májushoz képest pedig 55 ezerrel többen.
2021. június 29. 06:21
Közel 37 ezer álláshirdetést adtak fel a hatodik hónapban az Állásportál.hu szerint, míg egy évvel korábban alig több mint 20 ezret. De tavaly januárban, a koronavírus hazai megjelenése előtt is 32 ezer volt a szám.
2021. június 4. 14:04
A gazdasági növekedés egyik gátja lehet a munkaerőhiány, ami a járvány lecsengése után várhatóan jelentkezni fog. Eközben viszont a munkanélküliség továbbra is velünk lesz, sokan nem találnak ma Magyarországon állást. Bod Péter Ákos a látszólagos ellentmondás feloldása mellett a gazdasági következményeket is elemzi aktuális írásában.
2021. június 2. 08:11
Legalábbis a munkavállalóknak - a munkáltatók biztosan jobban örülnek annak, hogy jövőre rengeteg ünnep hétvégére esik. Csak két esetben nyúl bele a kormány a munkarendbe, így két szombaton tartunk biztosan munkanapot.
2021. május 31. 15:04
Javították az idei évre vonatkozó előrejelzésüket.
2021. május 30. 10:16
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat - tájékoztatott Tállai András.
2021. május 30. 06:11
Áprilisban már negyedik hónapja emelkedett az Ausztriában alkalmazott magyar állampolgárok száma, de a növekedés még viszonylag szerény volt. Két hónap alatt 93 ezer embert vettek fel szomszédainknál, aminek közel fele külföldi állampolgár. De határozottan több román állampolgárt alkalmaztak mostanában, mint magyart.
2021. május 27. 10:58
Áprilisban a munkanélküliek száma 211 ezer volt, ami az egy évvel korábbinál 24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett egy év alatt és 0,4 százalékponttal nőtt márciushoz képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. május 24. 05:34
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
2021. május 7. 06:21
Nyit az iskola, bezár a home office: a kormány nem felejti otthon a közigazgatásban dolgozó szülőket hétfőtől.
2021. április 19. 18:54
Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által megviselt munkahelyekre? Hogya
2021. április 19. 16:27
A Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői üléséről Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-videóban számolt be.
2021. április 19. 06:06
Nem igényelne rengeteg forrást az álláskeresési járadék 9 hónapra történő meghosszabbítása. Az Orbán-kormány ideológiájába azonban csupán 3 hónapos segélyezés fér bele, azon még csak átmenetileg sem hajlandóak változtatni, hiába kérték már sokan sokféle módon.
2021. április 17. 15:31
Nyolc munkásszálló épülhet meg és négy, korábban másra használt épületet újíthatnak fel a "Munkásszállások kialakítása" program ötödik kiírásának keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2021. március 31. 12:23
Eméletileg az egyetemek feladata az lenne, hogy a hallgatókat felkészítse a munkaerőpiac kihívásaira. Róka fogta csuka helyzetet teremt, hogy a munkáltatók viszont már a pályakezdőktől is tapasztalatot várnának el, sőt gyakran még a hallgatói státuszban vállalt projektek esetén is támasztanak feléjük ilyen követelményeket. Szabó Dorottya és Trautmann László elemzi a fennálló helyzetet.
2021. március 30. 15:23
A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a mindennapjainkat, megváltoztatva munkahelyi szokásainkat is az eltelt több mint egy évben - de mihez kezdjenek azok, akik úgy érzik, lassan itt az ideje annak, hogy újratárgyalják a bérezésüket?
2021. március 24. 10:54
A bértámogatás nem elég, egzisztenciák mennek tönkre, ha nem részesülnek méltányos kártalanításban a bezárni kényszerült vállalkozások. Jegyzet.
2021. március 3. 14:18
Az Ugytudjuk.hu értesülései szerint.
2021. március 2. 17:07
Magyarországon is komoly problémát jelentenek a korai iskolaelhagyók, akik később általában nem tudnak megkapaszkodni a munkaerőpiacon. A járványhelyzet a problémát felerősíthette, hiszen a korai iskolaelhagyok többségében a rosszabb szociális helyzetben lévők közül kerülnek ki, akik az online oktatásba nehezebben tudtak bekapcsoldóni. Tóth Hajnalka és Trautmann László elemzése a korai iskolaelhagyás okait és hatásait vizsgálja.
2021. február 26. 11:22
Új módszerrel számol a KSH, aszerint 5,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.
2021. február 24. 17:28
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási eredményeit ismertetve.
2021. február 21. 15:35
Az elátkozott 2020-as év a hazai munkaerőpiacon is szinte teljes felfordulást hozott. Alig maradt érintetlen terület, a turizmus, a vendéglátás és a szórakoztatóipar pedig gyakorlatilag megszűnt. Hol kerestek embereket tavaly? Hová jelentkeztek a legtöbben? És mi lett azokkal, akiknek az éjszakai élet jelentette a megélhetést? Évértékelő egy leértékelt évről.
2021. február 4. 06:57
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.
2021. január 28. 10:32
A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több mint az előző hónapban és 14 ezerrel kevesebb mint egy évvel azelőtt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. január 28. 09:57
Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben.
2021. január 27. 06:41
A magyar dolgozók több mint harmada pedig ennek közepes vagy nagy valószínűségével számol, mutatta ki egy nemzetközi felmérés.
2021. január 18. 20:05
A miniszterelnök péntek reggeli bejelentése szerint 2022-től a 25 év alatti fiatalok teljes személyi jövedelemadó-mentességet kapnak. Orbán Viktor a válságkezelés egyik eszközének nevezte ezt az intézkedést, amivel szerinte a nyugdíjasok és a családosok után most a fiatalokat támogatná a kormány. Egy ilyen intézkedésnek egy általános adócsökkentéshez képest akkor lehet értelme, ha a fiatalok foglalkoztottságának emelése különösen megéri, mert az érintetteken túlmutató pozitív hatásai vannak. Korábban a 2013-as Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében vezettek be hasonló intézkedést. Akkor ennél kisebb mértékű adókedvezményt kaptak a cégek a 25 év alatti munkavállalók foglalkoztatása után. Ez az intézkedés jelentősen és költséghatékonyan emelte a fiatalok foglalkoztatását, derül ki Prinz Dániel közgazdász, a Harvard University PhD-hallgatójának írásából.
2021. január 7. 08:27
Egy valódi segítséget nyújtó állami bértámogatási program látszólag rengeteg pénzbe került volna - hacsak nem nézzük meg, mi másra jutottak még milliárdok a Gazdaságvédelmi alapból. GKI-elemzés.
2021. január 5. 09:51
Az előző hónaphoz képest javultak, az egy évvel korábbihoz képest romlottak a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok novemberben. A foglalkoztatottak számának csökkenése szeptember-novemberben a közfoglalkoztatottaknál és a külföldön dolgozó magyaroknál látható, az elsődleges munkaerőpiac még minimális pluszban volt. Az álláskeresők száma viszont negyedével ugrott meg egy év alatt.
2021. január 2. 15:59
Lassan már látni a pandémia utáni életet, így egyre inkább felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ténylegesen eljön az irodákba történő visszatérés ideje.
2021. január 1. 10:39
A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt nem jutottak még közös nevezőre a munkaadók és munkavállalók a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emeléséről. A kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakításában érdekelt, ezért az egyeztetések januárban folytatódnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Hogyan válik a fenntarthatóság napi gyakorlattá?
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor