2020. december 28. 11:34
Az ágazati bértámogatási programban, ami a vendéglátásban, a turizmusban, a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt segítséget, eddig 10 ezer munkáltató, csaknem 70 ezer munkavállaló esetében nyújtott be kérelmet és 15 milliárd forintot ítéltek meg támogatásként - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebookra feltöltött videójában.
2020. december 25. 05:47
2020-ban a koronavírus miatt felfordult világ egyik nagy slágere az volt, hogy véget ért az irodai robotolás korszaka, mostantól otthon fogunk robotolni, az irodaépületeket meg ideje lesz átalakítani, de az se nagy baj, ha lebontjuk őket, és a helyüket behintjük sóval. Egy szakértő szerint hasonlóan a többi, nagy korona-jóslathoz ez is elhamarkodott volt.
2020. december 21. 16:41
Ha 2021-ben a várakozásoknak megfelelően megindul a gazdasági növekedés, akkor számos cég kezdhet ismét aktív toborzásba. A szakemberek szerint a változások erre a piacra is hatottak.
2020. december 12. 15:52
A szomszédos országokat is sújtja az idehaza oly jól ismert probléma: a jobb fizetés és megélhetés miatt hosszú évek óta Nyugat-Európába költözik az egészségügyi dolgozók egy része, így tudásukkal most már a befogadó országokat segítik a koronavírus elleni harcban. Eközben az anyaországban óriási az orvoshiány, így iszonyatos többletterhelés jut mindenkire, pedig a pandémiás helyzet kezelése önmagában akkor is extra erőfeszítéseket kívánna tőlük, ha elégséges létszámban dolgoznának a kórházakban.
2020. december 9. 14:58
A GKI szerint a hivatalos adatnál 200 ezerrel kevesebb lehetett a foglalkoztatott.
2020. november 27. 09:49
Miközben csökkent a munkanélküliek száma szeptemberhez képest, addig a foglalkoztatottak is kevesebben lettek. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet.
2020. november 24. 17:48
Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően kedden.
2020. november 19. 13:38
A gazdasági visszaesés számtalan állástalant hagyott maga után, és most következik még csak a második hullám. A kkv-szektor valamekkora felszívóerővel bír, de a szakértők attól tartanak, hogy a nem megfelelő képzettségük miatt sokan állás-, a vállalkozások pedig képzett munkaerő nélkül maradnak. A közmunkával újra támad a kapun belüli munkanélküliség? - tette fel a kérdést a Sberbank munkatársa, Horváth István.
2020. november 2. 19:14
Szinte már biztosra vehető, hogy nem készül a kormány újabb bértámogatási programra a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként, hiszen ahogy az a kormányzati kommunikációból is kiderült, a beruházásokban látják a magyar gazdaság kilábalásának kulcsát a kornavírus-járványból. Az érdekképviseletek azonban a tavasszal együttesen kicsiszolt bértámogatási rendszer folytatása mellett érvelnek.
2020. november 2. 17:34
Két lépcsőben, összesen 140 munkatárssal bővíti szegedi alkalmazottainak létszámát a Telenor Magyarország novembertől, ezzel csaknem ezernégyszázra emelkedik a mobilszolgáltató dolgozóinak száma - közölte a telekommunikációs vállalkozás hétfőn.
2020. október 31. 16:51
Újabb 5 milliárd forintot ad a kormány munkásszállások kialakítására. Három hónapon belül ez már a második injekció ennek az ágazatnak. Főleg a keleti megyék iparvárosaiban ugorhat meg a férőhelyek száma és már gazdasági társaságok is igényelhetik a pénzt. A beruházók akár a költségek 70-80 százalékát is közpénzből szerezhetik meg.
2020. október 30. 05:07
Szeptemberben már az átlagos forrásigény fedezete sem volt meg a költségvetésben a munkanélküli ellátásokra szánt soron. 8 milliárd forintot kellett valahonnan előteremtenie a kormánynak.
2020. október 29. 09:51
Legutóbb júniusban volt emelkedés ezen a fronton. A férfiak foglalkoztatottsága mindeközben éves összevetésben nem csökkent, míg a nőké igen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
2020. október 28. 11:06
Közel 8000 orvos közreműködésével elkészült az a hiánytpótló felmérés, amely az új egészségügyi szolgálati jogviszony törvény kapcsán még a hálapénz nagyságát és a havi jövedelmeket is górcső alá vette.
2020. október 7. 05:33
Az idei előirányzatnak már a 97,7 százaléka fogyott el augusztus végére a költségvetésben. A megmaradt összeg nominálisan még a 2 milliárd forintot sem éri el, a havi kiadási tételeket nézve pedig ez szinte semmire sem elég. Aggodalomra azonban nincs ok.
2020. október 5. 05:31
A gazdasági válságoknak hagyományosan megvan a saját forgatókönyvük a kilábalásra, a potenciális megoldásokra. Legutóbb a Lehmann Brothers csődje után kialakult válság sodorta nehéz helyzetbe Magyarországot és a gazdaságot. Most a koronavírus-járvány. A két válság azonban a recesszió tényén túl nem sokban hasonlít egymáshoz - derül ki elemzésünkből.
2020. szeptember 29. 14:50
Mondta Rétvári Bence.
2020. szeptember 29. 09:03
Augusztusban tovább javult a munkaerőpiac a friss adatok szerint.
2020. szeptember 25. 14:14
A tavaszi rekordhoz képest meredeken csökkent az elmúlt két hónapban a regisztrált álláskeresők száma a legfrissebb adatok szerint. Így a júniusi csúcshoz képest már 52 ezer álláskereső tűnt el a munkaerőpiac kínálati oldaláról. Persze, nem biztos, hogy minden esetben elhelyezkedés áll a háttérben.
2020. szeptember 2. 09:33
A jövőben a munkaadó és az alkalmazott egyezkedhet a home office-ról a már késznek tekinthető új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkára 16 100 forint havi rezsiátalány is jár majd, adómentesen.
2020. augusztus 31. 09:03
Júniusban kiugró mértékben nőtt Magyarországon az átlagos bruttó bér előző év azonos időszakához képest.
2020. augusztus 31. 05:29
A friss statisztikai adatok sem válaszolták meg a felmerült kérdéseket. A matek tehát már biztosan sehogy sem jön ki.
2020. augusztus 29. 16:52
Miközben az elmúlt napokban kedvezőtlenül kezdtek alakulni Magyarországon az esetszámok, még mindig több területen nyögi a társadalom az első hullám következményeit. Közben a kormány már látja, hol kell a következő csatát megvívni.
2020. augusztus 29. 11:11
A kormány csaknem 6 milliárd forinttal löki tovább a munkásszállók építését és felújítását támogató programját. Főleg a keleti országrészben örülhetnek, a nyugati megyék önkormányzati cégei és a vállalkozások jóval kisebb forráshoz juthatnak.
2020. augusztus 28. 09:23
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai a munkaerőpiac további javulásáról árulkodnak.
2020. augusztus 26. 18:09
Kollégánk, Székely Sarolta a Millásreggeli műsorában foglalta össze, mire számíthatnak azok, akik a vírus miatt maradtak munka nélkül és miben reménykedhetnek azok, akiknek még sikerült megmenteniük az állásukat.
2020. augusztus 25. 05:37
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 milló forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
2020. augusztus 24. 16:17
Kijöttek a friss adatok, amelyek felemás képet mutatnak a regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatban.
2020. augusztus 14. 05:30
Nem feltétlenül ez az egyetlen olyan költekezése a kormánynak, ami külső szemlélőként akár indokolatlannak is tűnhet. De ebben az esetben még egy gyenge indok sem támasztja alá a költést.
2020. augusztus 13. 19:42
A 2030-ig vállalt fenntartható fejlődési célok közt több szociális, gazdasági és cégvilágot is érintő célnak kell teljesülnie. Megnéztük, hogy áll Magyarország a célok teljesítésében az Eurostat által frissen közzétett adatok segítségével.
2020. augusztus 7. 10:29
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. augusztus 6. 07:23
Az áruházlánc reagált a Magyar Nemzet értesülésére, közlésük szerint alaptalanok a lap elbocsátásokról szóló spekulációi. A Tesco szerint erős a magyar pozíció, és jók a kilátások.
2020. augusztus 5. 11:16
A postások július közepi demonstrációja után hirtelen mégis talált pénzt a kormány és a Magyar Posta a béremelésre, amit a szakszervezetek még nem fogadtak el, Brüsszel pedig nem járult hozzá az extra állami támogatáshoz.
2020. augusztus 5. 07:38
Nemrég még csak átszervezésről, munkakörök összevonásáról volt szó a multi magyarországi ágánál, meg arról, hogy az alkalmazottak többségének új állást fognak ajánlani.
2020. augusztus 4. 09:22
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon – mondta Bodó Sándor.
2020. július 30. 15:05
A második negyedévben tragikusan teljesített az amerikai gazdaság, igaz, a 33 százalékos GDP zuhanás kisebb, mint amit az elemzők vártak.
2020. július 27. 05:30
Egy félév alatt elköltötte a kormány a passzív munkaerőpiaci kiadásokra szánt előirányzat 83,2 százalékát. Az év hátralévő részére már csak nagyjából egy hónapra elegendő pénz maradt ebben a költségvetési zsebben.
2020. július 26. 05:40
A Fejér megyei település munkaerőpiaca stabil lábakon áll, látszólag még stabilabbakon, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, békeidőben koronavírus-járvány nélkül.
2020. július 23. 17:19
Amilyen gyorsan visszazuhant márciusban és áprilisban a magyarok foglalkoztatása Ausztriában, majdnem olyan gyorsan magához térni látszik a májusi és a júniusi adatok alapján. A múlt hónapban már majdnem annyi magyar állampolgárt foglalkoztattak, mint novemberben, a szezonális mélyponton. Németországban viszont még áprilisban is több külföldi dolgozott, mint egy évvel korábban.
2020. július 23. 17:05
Megfordult a trend, és ismét emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. Pedig az elmúlt hetekben már biztatóan csökkent a munkanélküliek száma.
2020. július 21. 07:29
Munkaköröket vonnak össze, beosztást optimalizálnak. Az alkalmazottak többségének új állást fognak ajánlani.
2020. július 20. 12:12
A friss adatok szerint hivatalosan már 112 290-en veszítették el állásukat a koronavírus-járvány kitörése óta Magyarországon. A valós adat azonban ennél is magasabb lehet.
2020. július 20. 08:11
Az ukránok, szerbek és románok magyarországi munkavállalását nagyban befolyásolja a fertőzöttség szerinti besorolás.
2020. július 19. 12:55
Lapinformációk szerint ősszel parlament elé kerül a javaslat.
2020. július 18. 15:18
Sikeres demonstráción vannak túl a postás szakszervezetek, most a kormányál, illetve az állami társaságnál pattog a labda, hogy a 0 százalékos béremésnél hajlandóak-e többet adni a postásoknak, akiket a koronavírus-járvány alatt még mindennapi hősöknek neveztek.
2020. július 14. 17:25
Szombaton valamennyi postás szakszervezet közös demonstrációra készül, mert a Magyar Posta nem tud általános bérfejlesztést adni a dolgozóknak 2020-ra, csak egyszeri kifizetést.
2020. július 10. 15:47
A vártnál gyorsabbnak tűnik a gazdaság visszaépülése azokban a szektorokban, ahol nagyon sokan veszítették el a munkájukat - árulta el Gulyás Gergely lapunk kérdésére a csütörtöki Kormányinfón.
2020. július 10. 08:42
A miniszterelnök a munkaerőpiacról is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Hogyan válik a fenntarthatóság napi gyakorlattá?
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor