2023. február 24. 08:38
Egyelőre a korábbi aggasztó előrejelzésekhez képest csak kis mértékben, de elkezdett növekedni a magyar munkanélküliség. Ugyanakkor a foglalkoztatottak száma továbbra sem csökkent.
2023. január 27. 15:49
A rossz munkakörülmények önmagukban is rontják egy cég teljesítményét, emellett azonban a dolgozók egészségének romlása által okozott teljesítménycsökkenésért is közvetetten felelős ez a tényező. Az OECD legfrissebb munkaerőpiaccal foglalkozó tanulmányában a munkahelyi túlterheltség és a dolgozók egészségének témáját járta körbe.
2023. január 27. 12:49
A péntek reggeli KSH adatok igen pozitív képet festenek a munkaerőpiacról, vélik kommentárjukban a Magyar Bankholding elemzői. Véleményük szerint a negatív belső és külső tényezők egyelőre nem gyakoroltak érdemi hatást a foglalkoztatottságra.
2023. január 27. 08:43
Megugró munkanélküliségről és tömeges elbocsátásokról nem beszélhetünk, de a korábbi kedvező trendek egyértelműen megtörtek az év végén. Az állásukat elvesztők száma decemberben növekedni kezdett, de a munkaerőpiac továbbra is feszes.
2023. január 26. 12:18
Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2023. január 22. 15:10
Előbb-utóbb mindenkivel előfordul, hogy nem saját akaratából kell új állás után néznie, ráadásul 2023-ban már most egyre több az olyan hír, amely elbocsátásokról szól. De mit lehet tenni, hogyha beüt a krach, és közlik a megváltoztathatatlant?
2023. január 12. 13:23
Az informatikus az egyik legkeresettebb szakma Magyarországon; több tízezer informatikus hiányzik továbbra is a hazai piacról, miután a távmunka elterjedésével egyre többen helyezkednek el külföldi cégeknél - írta a Stylers információ-technológiai cégcsoport csütörtöki, a Grafton toborzócég 2022-es felmérését ismertető közleményében.
2023. január 6. 12:44
A novemberi számok még kiválóak voltak, hiszen a munkanélküliség alacsony, a foglalkoztatottak száma magas. A recessziós környezet miatt viszont romló helyzet jöhet, vélik a Magyar Bankholding szakértői.
2023. január 6. 09:13
A munkanélküliség egyelőre nem nőtt, és a foglalkoztatottak száma is kimagasló a KSH friss adatai szerint.
2022. december 22. 13:32
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége szerint a mutató nem fogja meghaladni az 5 százalékot.
2022. december 12. 13:50
Még ma is elég ritka az olyan munkahely – egyebek között a vendéglátásban és a szállodaiparban – ahol megváltozott munkaképességűeket alkalmaznának. Pedig amint az a hétfői szakmai fórumon elhangzott, a kezdeti 18 százalékról 40 százalékra nőtt a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása.
2022. december 11. 12:41
Az állásinterjú jellemző felállása mindenkinek ismerős: az interjúztató kérdez, a jelentkező válaszol. De mi van akkor, hogyha a jelentkezőhöz kerül a szó? Mik a legjobb ilyenkor feltehető kérdések?
2022. december 10. 18:43
Falanszterek is épülnek országszerte, de a többség kényelmes, energetikailag hatékony ingatlan.
2022. december 6. 17:43
A Magyar Munkaerő-kölcsönző Országos Szövetségének (MMOSZ) várakozásai szerint jövőre gazdasági lassulás lesz, recesszió azonban nem.
2022. december 3. 18:49
A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég az európai lista élére.
2022. december 1. 17:01
Bár egyelőre csak módosító javaslat, ez valószínűleg tényleg könnyebbséget jelent majd sok család számára.
2022. november 30. 17:44
A kormány átfogó támogatási programot indított ipari parkok és munkásszállók építésére, ugyanis ezekre nagy szükség van a Magyarországra érkező beruházások ütemének fenntartásához - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hajdúnánáson.
2022. november 25. 13:09
A külső és belső bizonytalanságok ellenére a munkaerőpiac nagyon stabil tovább nőtt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma. A feszes munkaerőpiac miatt ár-bér spirált megakadályozni igyekvő jegybankok kamatemelései láthatóan még nem fejtették ki hűtő hatásukat, vélik a ma publikált adatokat kommentálva a Magyar Bankhholding elemzői.
2022. november 25. 09:28
Nagyon kedvező munkaerőpiaci adatok jelentek meg pénteken, javult a munkanélküliségi ráta, és nőtt a foglalkoztatottak száma is. Egyre többen találnak állást az elsődleges munkaerőpiacon, így csökkent a közfoglalkoztatásban alkalmazottak száma.
2022. november 20. 10:29
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé a jövő héten.
2022. november 10. 19:32
A postai bezárások holnap kezdődnek.
2022. november 7. 08:09
Már nem a juttatási csomagokra figyelnek az alkalmazottak.
2022. november 3. 18:31
Több ponton is mást szorgalmaznának, mint ami a tervezetben szerepel.
2022. november 2. 19:00
A döntéshozatal egyszerűnek csak egészen ritkán nevezhető, ráadásul nagyon kevesen vannak azok, akik érzelemmentesen tudnak határozni valamiről. Az érzelmesség ugyanakkor önmagában még nem baj, sőt, némi tudatossággal nagy segítség is lehet.
2022. október 30. 15:16
Aggódik a debreceni ellenzék, mert értesülésük szerint a BMW-gyár területén felépülő konténervárosban szállásolják el azokat a vendégmunkásokat, akik az autógyár építkezésén dolgoznak majd. A fideszes városvezető nyugtat.
2022. október 27. 11:11
Kedvező munkaerőpiaci adatok láttak csütörtökön napvilágot. A Magyar Bankholding kommentárja szerint az álláskeresők száma ugyan minimálisan bővült, ám továbbra is alacsony, miközben a foglalkoztatottság csúcson van.
2022. október 27. 09:00
Éves összehasonlításban 49 ezer fővel nőtt szeptemberben a foglalkoztatottak száma, így a 15–74 évesek körében az átlagos létszáma 4 millió 708 ezer fő volt.
2022. október 26. 08:22
Az eddigi legkedvezőbb októberi adatot rögzítették az álláskeresőkről.
2022. október 21. 18:34
A munkalehetőségek ősszel is nyitva állnak, és a fiatalok élnek is velük.
2022. október 21. 17:36
A munkavállalók több mint 80 százalékának elvárás a munkáltató felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, a legtöbben pedig az eszköz- és a rezsitámogatást tartanák ideálisnak a foglalkoztató részéről a jelenlegi helyzetben, derült ki a MISZ Iskolaszövetkezet online kutatásából. A felmérés szerint csak körülbelül minden kilencedik válaszadónak emelkedik jelentősen a rezsije, a kitöltők zöme viszont akkor sem térne vissza az irodába, ha kiugróan emelkednének az energiaköltségei.
2022. október 19. 14:23
Jelentős a hazai bérek lemaradása: az OECD adatai szerint 30 tagországban is jobban keresnek, mint itthon.
2022. október 15. 05:33
A pandémia után egy átalakult munkahelyi világba térnek vissza a dolgozók, aminek szintén megvannak a maga konfliktusai, de a külső hatásokkal, így a gazdasági tényezőkkel is számolni kell. Interjú Rákóczi Balázs szervezetfejlesztő szakpszichológussal minderről, valamint a modern világ egyik nagy problémájáról, a kiégésről.
2022. szeptember 29. 11:04
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez.
2022. szeptember 22. 09:04
A legnehezebb helyzetben továbbra is a 15–24 éves munkanélküliek vannak, náluk a legmagasabb a ráta.
2022. szeptember 17. 14:57
Nagyon megtanultak otthonról dolgozni a magyarok, beépült a cégek mindennapjaiba.
2022. szeptember 16. 10:57
Senki sincs biztonságban a hozzá tartozó állami cégeknél.
2022. szeptember 15. 18:47
A kiégés ellen is hatékony lehet.
2022. szeptember 14. 08:44
Műveleti felderítőket, vagyis figyelőket keres a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.
2022. szeptember 13. 10:03
A vendéglátóhelyek mellett más ágazatokban is munkahelyek szűnhetnek meg a gáz- és villanyárak óriási emelkedése miatt.
2022. szeptember 12. 05:27
Hónapról hónapra egyre magasabb szintre szökik Magyarországon az infláció, ez pedig egyre nagyobb terhet jelent a magyarok számára. Az árak emelkedése miatt egyre több cég is lépni készül, és extrajuttatásokkal, évközbeni kiegészítésekkel könnyítik meg munkavállalóik életét a következő hónapokban. Összeállítás.
2022. augusztus 25. 10:47
De eközben már alig tud növekedni a foglalkoztatotti létszám.
2022. augusztus 25. 09:00
Kicsit csökkent a munkanélküliség.
2022. augusztus 22. 07:20
A kormányközeli üzletember vállalatbirodalma töretlenül bővül, így immár az ellenőrzése alatt lévő cégeknél csak a Magyar Posta alkalmaz több embert, számolt be a G7.
2022. augusztus 19. 07:51
Csütörtök este jelent meg az erről szóló kormányrendelet.
2022. augusztus 8. 19:23
Előfordul, hogy a legegyszerűbb kérdéseket a legnehezebb megválaszolni. Ez a helyzet az állásinterjúk esetében is, ahol az örök mumus nem más, mint a „miért akar ennél a cégnél dolgozni?”, vagy valamelyik változata. Mit kell erre mondani? Mi az, amit jobb elkerülni? Most kiderül.
2022. augusztus 2. 05:26
Pár óra alatt hihetetlen számú állásajánlatot kapnak az állást kereső pedagógusok. Van, ahol személyesen maga az igazgató ír a jelentkezőnek pár kedves sort, hogy válassza az intézményüket.
2022. augusztus 1. 11:54
Egy munkahely elhagyása a felmondással kezdődik, és azzal, hogy tudatjuk a megfelelő emberekkel. De mi a helyzet a felmondás formájával? Elég csak szóban? Vagy inkább írásban? Ha a levél mellett döntünk, akkor mégis kinek kell eljuttatni azt? Egyáltalán, miért éri meg felmondólevelet fogalmazni?
2022. július 27. 19:12
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nemek közti egyenlőség felé tartó további előrelépés mintha elakadt volna, holott a nők megteszik, ami a klasszikus gondolatmenet szerint kötelező a sikerhez: diplomát és képesítéseket szereznek, és egyre több jól fizető iparágban tűnnek fel. De akkor mi a gond? Nos, az, hogy a nők még mindig nehezebben jutnak előrébb karrierjükben, mint a férfiak, és csak nagyon kevesen érnek fel a vállalati ranglétra csúcsára.
BÉRkalkulátor 2025 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére annak érdekében, hogy gyors és eredményes legyen tőzsdére való bejutásuk. Az MBH és BÉT közös mentorprogramjáról Kollega-Tarsoly Dániel ügyvezető igazgató árult el részleteket.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor