főváros
2020. október 29. 15:42
A fővárosi önkormányzat újra a kabinet asztalára teszi az Európai Beruházási Bankhoz (EIB) benyújtandó fejlesztési hitel programcsomagját - közölte a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. október 29. 05:07
Az államot mintegy háromszor kisebb veszteség érte, miközben Budapest nem hagyhatja elszaladni a hiányt, szemben a központi költségvetéssel, amelynek deficitje a tervezetthez képest jóval nagyobb lesz – mondta az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese. Annak kapcsán, hogy a kormány szeret arra hivatkozni, az államot ütötte meg a legjobban a válság.
2020. október 21. 18:09
Fejenként csaknem 700 ezer forintot visznek el az erre visszavezethető betegségek és halálesetek.
2020. október 15. 19:20
Kétórás csörte volt csütörtökön délután a Fővárosi Önkormányzat és a kormány között a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén. A Lánchídhoz megadja a kabinet a korábban megígért 6 milliárd forintot és kisebb egyéb beruházásokat átvállal, de a nagyságrendekkel nagyobb pénzösszegekhez nem engedi hozzájutni a városvezetést.
2020. október 3. 18:37
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Budapest100 programot, melynek keretében ismét megnyíltak a nagyközönség előtt a főváros hajdanvolt patinás bérházai. Az esemény kapcsán többek között a város rejtett értékeiről,de arról is beszélgettünk Saly Noémi várostörténésszel, hogy a városvezető sétákra nem a turisták, hanem a Budapestre kíváncsi városi bennszülöttek mennek el, ami nagyon jó.
2020. szeptember 30. 18:44
Pályázatot hirdetnek a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára. A pályázat kiírásáról szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés.
2020. szeptember 30. 08:07
Az ország államadósság-osztályzatának kilátásai nemrég javultak, most Budapest is a felminősítés előszobájába lépett a Moody's-nál.
2020. szeptember 27. 13:10
Autómentes pesti rakpart látványterveit mutatta be Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. szeptember 25. 09:25
A javaslat szerint a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból.
2020. szeptember 22. 17:35
Néhány éjszakai bulit megint törölni kellett, de a koncertek többsége bőven véget ér este 23 óráig. A szórakozóhelyek korábbi kezdésre próbálják rávenni a bulizókat, de így is jelentős veszteségek várhatók.
2020. szeptember 22. 16:14
Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében.
2020. szeptember 21. 17:22
Többszáz fős elbocsátásra kényszerül a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. A cég 236 embertől válik meg a bevételek drámai elmaradása miatt.
2020. szeptember 18. 07:33
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak.
2020. szeptember 11. 08:06
A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában fejtette ki: a fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket.
2020. szeptember 5. 05:26
A szeptemberi határzár nélkül is kevés a külföldi vendég a budapesti szálláshelyeken, de normál esetben közel egymillió éjszakát köszönhetnének nekik a fővárosi szálláshelyek. Vidékről is hiányozni fognak.
2020. szeptember 1. 05:37
Tábori Tamás Smart Lynx Kft.-je Budapest ötödik kerületében modernizál.
2020. augusztus 7. 14:48
4,7 milliárd forintos veszteséggel zárta a BKK a 2019-es évet. Még soha nem fordult elő olyan, hogy a közlekedési vállalat veszteséges lett volna.
2020. július 24. 12:10
A BKV Zrt. a mai napon felfüggesztette a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel 2017. szeptember 4-én kötött a „Budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója: vágányépítési, alagúti munkák; biztosítóberendezések felújítása; vasúti távközlési, központi diszpécser rendszerek korszerűsítése” tárgyú szerződésének egy részét - áll a közlekedési vállalat által lapunkhoz eljuttatott közleményben.
2020. július 16. 16:06
A Borkai videóban is szereplő székesfehérvári ikerpár egyik tagja új üzletbe fogott a koronavírus-járvány előtt. Budapesti cég főleg csomagküldéssel foglalkozik.
2020. július 8. 05:34
Hatalmas pénzosztásba kezdett az Orbán-kormány a turizmusban. Mindenki kaphat pénzt, de azért akad egy apró kivétel: budapestieknek nem jár semmi.
2020. június 25. 15:03
A Duna fővárosi szakaszán pedig összesen 52 féle gyógyszerhatóanyagot mutattak ki.
2020. június 24. 15:17
Viszont bővülhet a parkolási zóna Zuglóban, a XII. és a XIII. kerületben.
2020. június 22. 12:06
A koronavírus óriási bevétel-kiesést okozott a fővárosnak, ez ahhoz vezethet, hogy nem fogják tudni megvalósítani Karácsony Gergely fejlesztési ígéreteit.
2020. június 21. 08:10
Gulyás Gergely szerint Budapestnek bőven lenne pénze a Lánchíd felújítására, mert 180 milliárd forint állampapírja van.
2020. június 16. 06:58
Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szerveznék meg augusztus 23-án - erre akár 1,3 milliárd forintos keretszerződést is hajlandó kötni a kormány. Három cég jelentkezett.
2020. június 9. 17:48
A jövő évi költségvetés súlyos megszorító csomag az önkormányzatok és az általuk képviselt lakosság számára - közölte Karácsony Gergely főpolgármester kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. június 5. 19:13
Halmai Zoltán váltja Borbély Pált a Pénzügyminisztérium budai várnegyedben található egykori épületének felújítását koordináló PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatói posztján június 8-án - közölte a pénzügyi tárca.
2020. június 4. 13:54
Megbékélt egymással a kormány és a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., aminek egyik jele lehet, hogy a 2019-es gigantikus profitot ezúttal már nem vették ki a külföldi tulajdonosok a cégből.
2020. június 4. 06:53
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló épületegyüttes rekonstrukcióját, a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánították - derül ki a friss Magyar Közlönyből.
2020. május 27. 11:54
Péntektől újra kinyithatnak a budapesti éttermek koronavírus-járvány miatt bezárt belső helységei - közölte a PestiSrácok.hu szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjére hivatkozva.
2020. május 26. 19:53
A tervezettnél gyorsabb lazítások jöhetnek a fővárosban.
2020. május 26. 16:24
arácsony Gergely szerint a kormánynak az elmúlt hetekben az önkormányzatok ellen folytatott küzdelme a jövő évi költségvetésben is visszaköszön. Ha ilyen formában fogadja el a bügzsét a parlament, az a magyar önkormányzati szektor csődjét jelenti.
2020. május 18. 07:55
Vidéken pedig tovább folytatódik a lazítás.
2020. május 16. 18:40
A Magyar Közlöny mai számában megjelent a budapesti nyitás részletes szabályozása kormányrendelet formájában.
2020. május 16. 16:27
Szombaton délután a Miniszterelnökséget vezető miniszter a fővárosi enyhítések részleteit ismertette.
2020. május 16. 16:07
Karácson Gergely Facebook bejegyzésben reagált Orbán Viktor mai bejelentésére.
2020. május 16. 14:08
Megszületett a várva várt döntés a fővárosi korlátozásokat illetően, Orbán Viktor Facebook-videóban jelentette be a hétfőtől érvényes szabályokat.
2020. május 14. 15:41
A hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. május 13. 15:10
A kormány szerdán még nem dönt a budapesti korlátozások enyhítéséről, előtte ugyanis konzultálni kíván virológus és orvosszakértőkkel, valamint megvárja a budapesti polgármesterek véleményét - értesült az MTI szerdán.
2020. május 12. 05:31
Andy Vajna örökösei helyett Garancsi István lett az öt budapesti kaszinó koncessziós jogát birtokló cég új tulajdonosa április végétől. Ehhez kormányzati engedély is kellhetett, nyilvános pályázat nem volt, pedig évi 10 milliárd forint profitról van szó.
2020. május 8. 17:58
Ezen a hétvégén már nyitva lesz a Margitsziget és az Óbudai-sziget - jelentette be Budapest főpolgármestere pénteken a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2020. április 21. 17:03
Nemcsak a tömegközlekedésen jön a szigorítás
2020. április 17. 07:01
Csütörtökön meg is jelent a kormányrendelet a polgármesterek plusz jogáról a kijárási korlátozásokra vonatkozóan.
2020. április 9. 23:34
Karácsony Gergely főpolgármester késő este közleményben jelentette be a lezárásokat.
2020. április 9. 19:45
Túl későn született a döntés, kijárási tilalom, karantén kellett volna - így reagáltak a balatoni polgármesterek Orbán Viktor döntésére. Budapestet nem lehet lezárni.
2020. április 9. 18:51
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook oldalán reagált Orbán Viktor délutáni bejelentésére, miszerint határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat.
2020. április 2. 06:43
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében.
2020. április 1. 13:55
Lendületbe jött a kormány a veszélyhelyzetben és régi vitákat oldana meg sebtében a koronavírus-járvány alatt. Beépülhet a Városliget, állami tulajdonba kerülnek földek, de az egyházak is kapnak ingatlanokat.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor