pénzügyi szakközgazdász, főszerkesztő
2019. május 2. 16:01
Aznap ugyanis nemcsak Orbán Viktor találkozik Donald Trumppal, hanem a hazai bankvezérek is a jegybank illetékeseivel, hogy megvitassák, készen lesz-e az azonnali fizetési rendszer a július 1-jei indulásra, vagy halasztás szükséges.
2019. május 2. 11:39
Erre irányul a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség április 15-én elindult kampánya, amely keretében 129 ezer adósnak kell ajánlást kapnia bankjától a váltásra.
2019. április 25. 13:44
Az osztrák tulajdonban lévő hitelintézet elemzői a magyar gazdaságtól a három hónappal korábbinál 0,3 százalékponttal magasabb, 3,7 százalékos bővülést várnak 2019-ben.
2019. április 25. 10:50
Azáltal, hogy míg 2012-ben a költségvetésnek még 22 százalékkal kevesebb áfát sikerült beszednie, mint amennyit az adóalanyoknak be kellett volna fizetnie, addig 2016-ban ez az arány már csak 13 százalékos volt.
2019. április 24. 18:15
Ilyenkor lehet alternatíva a kockázati tőke vagy a közösségi finanszírozás, alapvetően azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, akik nem akarnak vagy tudnak bankhitelt felvenni – derült ki a Privátbankár és az Mfor múlt szerdai, Fókuszban a digitalizáció című konferenciáján megtartott tőkeági kerekasztal-beszélgetésen.
2019. április 24. 12:15
Június végéig várják a közép- és kelet-európai régióból a kezdeti és korai szakaszban lévő vállalkozások jelentkezését. Közülük három-ötnek lesz esélye arra, hogy egy féléves mentorálás, támogatás után tőkét kapjon elképzelése megvalósításához.
2019. április 23. 19:03
Ezt javasolja az immár MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank nevet viselő hitelintézet igazgatósága az április 25-ei éves közgyűlésnek.
2019. április 17. 13:46
Hosszabb időbe is beletelhet, amíg az elektromos autók teljes egészében felváltják a belső égésűeket – értettek egyet az ágazat hazai képviselői a Privátbankár és az Mfor mai, Fókuszban a digitalizáció címmel folyó egész napos konferenciáján.
2019. április 17. 10:36
Ez alapvetően szükséges ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége növekedjen – hangzott el a Privátbankár és az Mfor mai, Fókuszban a digitalizáció címmel folyó egész napos konferenciáján.
2019. április 17. 10:00
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága végzésével a BÁV-Zálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. „v.a.” társaságot a cégjegyzékből törölte.
2019. április 16. 11:21
Méghozzá az év elejétől elérhető NHP Fix program hatására, amely keretében a banknál a legtöbb kkv eszközbeszerzésekhez és lízinghez kér hitelt, 10 éves futamidőre és fix kamatozásra.
2019. április 15. 15:02
Alapvetően ennek tudható be, hogy a budapesti modern irodák átlagos kihasználatlansági rátája 2018 végére rekordmélységűre, 7,3 százalékosra esett – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése.
2019. április 15. 08:44
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) megjelent tájékoztatás szerint a Mészáros Építőipari Holding Zrt. több mint 5,1 milliárd forintot fizet anyacégének, az Opus Global Nyrt.-nek.
2019. április 15. 05:53
A Konzum június 30-ai bekebelezésével már több mint félszáz céget tartalmazó csoport 320 milliárd forintosra duzzadó tőkeereje ugyanis megfelelő alapot biztosít nagyobb „vadak” elejtéséhez.
2019. április 14. 14:08
Tremmel Zoltán befolyása öt százalék alá csökkent a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban.
2019. április 12. 17:37
A legbiztosabb út ahhoz, hogy egy bank megalapozza a saját jövőjét, ha sikerül akvizíciókon keresztül is növekednie – indokolta az Mfornak és a Privátbankárnak adott interjúban Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója, miért érdekli őket az eladósorba került Budapest Bank. Aki szerint 2020-2021-ben már sokkal reálisabb képet kapunk arról, mely bankok lesznek képesek hosszabb távon is hatékonyan működni Magyarországon.
2019. április 9. 18:15
Hiába csábító ugyanis az ötödik évben már évi 6 százalékos kamat, ha a jegybank és a piac által vártnál magasabb infláció miatt az idei reálkamat nulla, vagy ne adj’ isten, negatív lesz.
2019. április 9. 10:34
Alapvetően ennek köszönhető, hogy a háztartások nettó vagyona 2014 vége és 2017 vége között 44 százalékkal emelkedett, miközben az infláció 5 százalék körül alakult – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb, „Miből élünk?” című kiadványa.
2019. április 9. 05:58
Mészáros tiszakécskei üzleti partnere a 32,9 százalékos MKB-pakettje mellett a 10 százalékban bankrészvényes Eirene Magántőkealapot kezelő céget is irányítja.
2019. április 5. 18:31
A CBA-Baldauf Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ugyanis június 30-án beolvad a Baldauf-Invest Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-be – derül ki a cégközlönyből.
2019. április 5. 05:30
A tavaly júliusban az MKB Bank követeléseit is megszerző vevő az mfor.hu információi szerint mintegy 70 milliárdot fizet azért, hogy tizenegy, felszámolás alatt álló hazai pénzintézet betéteseinek kártalanításként kifizetett összegből minél többet visszaszerezzen.
2019. április 3. 11:06
Nem akarja ugyanis azt a kormány ütköztetni a várhatóan június elejétől megvásárolható, adómentességet élvező, értesülésünk szerint Nemzeti Kötvényre keresztelt állampapírral.
2019. április 2. 10:49
Erre Simák Pál elnök-vezérigazgató utalt a bank modernizált új budapesti fiókjának ma délelőtti átadásán.
2019. április 1. 12:38
Ezt tartalmazza a kormány által a tőkepiaci törvény módosítása érdekében benyújtott javaslat.
2019. április 1. 08:44
Ezúttal a kelet-közép-európai régióból kivonuló francia Societe Generale-csoporttól vette meg a Banka Societe Generale Albania SH.A.-t.
2019. április 1. 05:30
Legalábbis az mfor.hu piaci berkekben nem cáfolt értesülése szerint az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű.
2019. március 31. 09:14
Erről döntött a társaság, miután nyugtázta, hogy 2018-ban több mint 20 százalékkal magasabb árbevételt és nyereséget ért el, mint egy évvel korábban.
2019. március 28. 11:22
Most a három hónappal korábbinál 0,2 százalékponttal magasabb, 3,1 százalékos fogyasztóiár-indexre számít 2019-re a jegybank, ezzel összefüggésben ugyanakkor a GDP növekedését is 0,3 százalékponttal nagyobbra, 3,8 százalékosra teszi.
2019. március 28. 08:16
Ezt állapította meg a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás március 14-én bedőlt bankjának végelszámolója. Azt még azonban nem tudni, az ügyfelek mikor juthatnak hozzá a vagyonukhoz.
2019. március 27. 11:58
Nem kis kihívás a Magyar Nemzeti Bank számára a szabad szemmel alig látható hazai vállalati kötvénypiac felélesztése.
2019. március 26. 16:00
Így kívánja elősegíteni a hazai cégek finanszírozásának diverzifikálását. A július 1-jétől induló, 300 milliárd forintos keretösszegű Növekedési Kötvényprogram által keletkező többletpénzt a jegybank az alapkamaton kamatozó betéti eszköz révén semlegesíti.
2019. március 26. 14:14
A 0,9 százalékos jegybanki alapkamatot ugyan nem emelte a Monetáris Tanács a mai ülésén, ám szűkítette a kereskedelmi bankok likviditását azáltal, hogy az MNB-nél elhelyezett betéteinek a kamatát növelte, igaz, az még így is negatív.
2019. március 25. 11:13
Méghozzá azáltal, hogy a cégbíróság legfrissebb bejegyzése szerint a BB-t tulajdonló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. feletti állami tulajdonosi jogok az MFB-től Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez kerültek.
2019. március 25. 05:39
Egyetértek azzal, hogy a lakossággal foglalkozó bankok száma a jelenlegi tucatnyi felére csökkenjen, ugyanakkor a tisztán vállalati profilú hitelintézetből akár százat is el tudok képzelni – nyilatkozta az Mfor.hu-nak a Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente.
2019. március 22. 14:13
Bár a Raiffeisen magyarországi leánybankja alacsonyabb adózott nyereséget ért el 2018-ban, mint egy évvel korábban, ennek azonban az az oka, hogy tavaly feleakkora céltartalékot írt vissza.
2019. március 19. 16:02
Napokig is eltarthat, amíg az NHB Bank végelszámolója felméri, hogy a befektetési üzletágnál befagyott értékpapírok és pénzek tényleg hiánytalanul megvannak-e, ahogy azt a PSFN feltételezi. Az mfor.hu értesülései szerint több ezer ügyfél lehet érintett, köztük számos egykori Buda Cash- és Quaestor-kliens.
2019. március 19. 11:12
A visszaesést az alacsony kamatszinttel, a heves banki versennyel és a nemzetközi számviteli szabályokra való áttérés miatti egyszeri hatással magyarázta a hitelintézet elnök-vezérigazgatója, Lélfai Koppány a mai sajtótájékoztatón.
2019. március 18. 15:24
A hazai agrárvállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy hamarosan véget ér a hét forrásbő esztendő, amikor az állami és uniós támogatások kiesésével alapvetően a bankhitelekből biztosíthatják finanszírozási igényeiket. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az mfor.hu-nak adott interjúban Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság vezetője és Mezei Dávid, a Takarékbank uniós agrártámogatási igazgatója.
2019. március 18. 12:25
Ezek kevesebb mint egynegyede, 1348 került a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez (NET) – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
2019. március 14. 12:40
A Pannon Takarék Bank és a B3 Takarék Szövetkezet várhatóan április 30-ával beolvad a Mohácsi Takarék Bankba, amelyet Takarékbank Zrt.-re keresztelnek át.
2019. március 13. 05:43
Március 18-án lejár az NHB Bank 7 millió forint feletti kifizetéseinek kétszer is meghosszabbított és tovább már nem prolongálható korlátozásának határideje és az mfor.hu értesülései szerint az MNB arról tájékoztatta az OBA-t, hogy készüljenek a betétesek kártalanítására.
2019. március 12. 11:03
A csaknem 650 milliárd forintos nettó nyereséget 42 ezer milliárdos összesített mérlegfőösszeg mellett érte el a tavaly még 37 hitelintézetből álló szektor. Tovább, közel 62 százalékra nőtt az öt legnagyobb bank részesedése.
2019. március 8. 17:33
A Banco Primus portugál tulajdonosa karácsony előtt döntött úgy, hogy megszünteti magyarországi fióktelepét - derül ki a cégközlönyből.
2019. március 8. 10:25
De meg kell várni június végét, addigra kell Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezelésért felelős miniszternek benyújtania a Budapest Bank (BB) privatizációjára vonatkozó stratégiát – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója az mfor.hu azon kérdésére, hogy kaptak-e felkérést a kormánytól arra, hogy pályázatot nyújtsanak be az eladósorba került BB-re.
2019. március 7. 19:06
A versenyképességi programban megfogalmazott javaslatok többségén ugyanis már dolgoznak, az új felvetéseket – mint a teljesköltség-mutató kiterjesztése a pénztárakra és a casco-penetráció növelése – pedig támogatják.
2019. március 6. 06:54
Ambiciózus az MNB terve, hogy az osztalékadó eltörlésével hozza meg a lakosság részvényvásárlási kedvét, ám a számok alapján ennek teljesülése kérdéses.
2019. március 4. 06:17
Komoly kockázatot hordoz magában, ha hat év múlva, azaz pont Matolcsy György ma kezdődő újabb MNB-elnöki periódusának a végére az államadósságot száz százalékban belföldről, kizárólag magyarok finanszíroznák.
2019. március 1. 18:51
Az egyesülésre június 30-án kerül sor és az új cég neve NKM Energia Zrt. lesz.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor