2015. június 9. 05:13
A teljes lakosság körében szép számokat hozott Az ének iskolájának fináléja. Volt ugyanakkor néhány meglepetés a héten.
2015. június 8. 05:13
2014-et mindkét nagy kereskedelmi csatorna veszteséggel zárta. Az RTL esetében ilyenre még nem volt példa, míg a TV2 a tulajdonosváltás után a korábbiakhoz képest szerényebb mínuszt kénytelen elkönyvelni.
2015. június 2. 03:40
A múlt héten elbúcsúzott a két nagy kereskedelmi tévé tavaszi produkciója, a Konyhafőnök (RTL) és az Éden Hotel (TV2), így a műsorrend is változik.
2015. május 27. 05:13
Az utóbbi hetek vergődése után újra voltak nézői a Duna TV-nek köszönhetően az Eurovíziós Dalversenynek és a Forma-1 hétvégi futamának.
2015. május 19. 05:13
Azzal már többször foglalkoztunk, hogy a nézők egyre nagyobb hányada fordított hátat az elmúlt bő másfél évtizedben a közmédiának. A március 15-ére időzített átszervezéssel pedig úgy tűnik, a megmaradt aktív korú nézőket is elijesztették. Ezek után már nem is olyan meglepő, hogy a kereskedelmi célcsoportban már csak a Szomszédokat találjuk a top 50-ben.
2015. május 18. 10:16
Hétfőn délelőtt nyújtotta be a fejlesztési miniszter azt a törvényjavaslatot, amely továbbra is tiltaná, hogy a kereskedelmi tévék pénzt kérjenek a szolgáltatóktól.
2015. május 12. 03:55
Továbbra is csapnivaló számokat hoz az Éden Hotel, amelyet immár második hete húzza lefele az előtte futó török sorozat.
2015. május 5. 03:46
Noha a TV2 az utóbbi időben az úgynevezett kereskedelmi célcsoportot (18-49 évesek) kisebb prioritásúnak tekintik, a hirdetők számára még mindig fontos korcsoportnál egyre gyengébb teljesítményt nyújt.
2015. április 29. 10:40
Újabb csapás a TV2-nek a vállalhatatlan Éden Hotel adás miatt.
2015. április 21. 03:34
Bekezdett a Konyhafőnök, így hétköznapokon tovább nőtt az RTL Klub előnye. Ráadásul a hétvégén bedobott másfél-két évtizedes múltra visszatekintő filmek is "ültek", így a TV2 nem sokat tudott szombaton és vasárnap ledolgozni a hátrányából.
2015. április 14. 03:40
Noha március 15-én nagy reményekkel lettek "újraosztva" a köztévé csatornái, azok nézettsége a korábbi alacsony szinten maradt. Egy hónap távlatából tehát az látszik, a 80 milliárdos költségvetési támogatás ellenére a kormányzati kommunikációban gyengécske alappillér a közmédia. A nézettségi versenyben a múlt héten is csak a Forma-1-es közvetítéssel rúgtak labdába.
2015. április 8. 03:49
Vasárnap indult Az ének iskolájának legújabb szériája, amely ismét élénk érdeklődéssel futott. A TV2 mégsem tudta megnyerni a hét utolsó napját a kereskedelmi célcsoportban, az RTL Klub ugyanis egy friss mozisikerrel, a Hobbittal keresztülhúzta a számításukat. Igaz, a teljes lakosságot tekintve az énekesek vitték a prímet.
2015. március 31. 03:49
Egy hete arról számoltunk be, hogy a legfontosabb spanyol rangadó, a Barca-Real lett az év addigi legnézettebb tévés meccse. Messiéknek azonban csak hét nap jutott az élen, mert jöttek Dzsudzsákék.
2015. március 24. 04:37
Idén eddig a válogatott még nem lépett pályára, és a nemzetközi porondon is kevesebb izgalmas meccs volt. Ennek is betudható, hogy vasárnap az El Clásico idei nézettségi csúcsot hozott. Igaz, a focimeccs nézőszáma még így sem tudta megközelíteni a Barátok közt, vagy az Éjjel-nappal Budapest adatait.
2015. március 17. 04:46
Március 15-én lezárult egy hosszú korszak az M1 történetében. Az egykor monopolhelyzetben lévő, és sokmillió néző szórakoztatását biztosító csatorna a nemzeti ünnepen lett kizárólag hírműsorokat sugárzó adó. Ez pedig várhatóan marginális nézőtáborral jár majd együtt.
2015. március 10. 07:46
Bár voltak már rosszul kezdő, majd megtáltosodó műsorok a kereskedelmi tévék történetében, ám úgy tűnik a TV2 tavaszra tervezett műsorai nem fogják tudni hozni a remélt nézőszámokat. Eközben az RTL kábelcsatornái egyre erősebbek.
2015. március 3. 04:31
Az első adás számait követően azt valószínűsítettük, hogy az Éden Hotel ha nem is kezdett erősen, de elkezd felfele kapaszkodni. Öt adást követően ennek egyelőre nem látjuk a nyomát.
2015. február 25. 04:34
A közönségarányát ugyan nem tudta növelni a kereskedelmi célcsoportban az RTL Klub, ám a TV2 visszaesése miatt így is minden estét megnyertek. Nagy kérdés, hogy az Édes élet révén korábban jó számokat elérő Berki Krisztián fel tudja-e húzni az Éden Hotelt is.
2015. február 17. 20:28
Távozik a TV2-től György Bence program- és hírigazgató. Mindez szervezeti átalakítással is jár majd.
2015. február 17. 04:37
A mögöttünk hagyott hét legnézettebb műsora lett a Rising Star mind a kereskedelmi célcsoportban, mind a teljes lakosságot tekintve. A TV2 műsorának eredménye A Dal számaihoz viszonyítva még látványosabb.
2015. február 10. 04:43
Ugyan a kereskedelmi célcsoportban ezúttal is kifogott a Rising Staron a Barátok közt, a teljes lakosságot tekintve tarolt a műsor.
2015. február 3. 04:40
A Dal első adása után már fanyalogtunk, hogy erősebb nézettséget vártunk, a második elődöntőt követően csak ismételni tudjuk magunkat. A műsort fele annyian nézték, mint a Rising Start.
2015. január 27. 04:31
Az elmúlt években – a sportközvetítések mellett - az Eurovíziós Dalfesztivál, illetve annak hazai válogatója, A Dal című műsor volt a köztévé egyik legnézettebb műsora. Szombaton elindult a 2015-ös hazai verseny, a nézők azonban még csak "ismerkednek" a műsorral.
2015. január 20. 04:40
Ugyan a Barátok közt évek óta az RTL Klub egyik legsikeresebb műsora, népszerűsége továbbra is töretlen. A múlt héten is mindent vitt.
2015. január 16. 12:58
Burkolt reklám miatt 450 ezer forintos bírságot szabott ki a médiatanács a TV2 médiaszolgáltatójára - áll az a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki közleményében.
2015. január 13. 04:34
Január eddigi legérdekesebb tévés híre szerint távozik a Barátok közt producere, Kalamár Tamás 17 év után intett búcsút a sorozatnak. Az RTL Klub egyik vezető műsora a nézettségi lista élén köszönt el tőle.
2015. január 6. 04:40
A múlt héten arról lamentáltunk, hogy a Reszkessetek betörők előtt ültek a magyar családok karácsonykor. Az év utolsó napján ugyan sokan inkább szórakozni mennek, ám akik a tévékészülékek előtt ültek, azok ismét egy klasszikusra szavaztak.
2014. december 30. 07:55
Nem véletlenül volt tavaly felháborodás abból, hogy nem került képernyőre a Reszkessetek betörők című karácsonyi klasszikus. Az RTL Klub ezúttal nem követte el ezt a hibát, a "kiéheztetett nézők" pedig hálásak voltak.
2014. december 23. 07:10
Az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor messze elmaradt a korábbi évek nézettségétől. A döntő adása azért magabiztosan hagyta maga mögött a TV2 legerősebb műsorát, a Rising Start.
2014. december 16. 04:28
Az M1 nézettségét a nagyobb sportesemények rendre felhúzzák. A most zajló kézilabda EB azonban hiába nézettebb, mint egy átlagos műsor, még a középmezőny élére sem tudja húzni az M1-et. Más kérdés, hogy az egykor szebb napokat látott tehetségkutatók sem hoznak már annyi embert lázba.
2014. december 9. 04:37
A kereskedelmileg fontos célcsoportban az elmúlt hetekben hol az X-Faktort, hol a Rising Start nézték többen. A hétvégi tehetségkutatók közül ezúttal ismét a TV2 műsora vonzott több nézőt. Igaz, a hét első hat napját továbbra is kényelmesen hozta az RTL Klub.
2014. december 2. 04:40
A TV2 a 48. héten csak azért nem döntött negatív rekordot a kereskedelmi célcsoportban a közönségarányt tekintve, mert idei év első hetében egy korábbi büntetés miatt adásszünetet tartott. A csatorna számára az őszi műsorkínálat, a Sztárban sztártól eltekintve nem sok sikert hozott.
2014. november 25. 04:34
Az elmúlt adásokhoz képest jelentősen tudta növelni a nézettségét a Rising Star, és a legnépszerűbb tehetségkutató műsor lett, megelőzve az X-Faktort is. Más kérdés, hogy a TV2 számára a hétköznapok továbbra sem kecsegtetnek sok sikerrel.
2014. november 18. 04:37
Ugyan a magyar labdarúgó válogatott mérkőzései többnyire érdekli az embereket, ám a focisták sorozatos kudarcai miatt több mérkőzésnél is megfigyelhető volt, hogy csak egy eltántoríthatatlan réteg ült a tévék elé. Az előzetesen látványosnak biztosan nem ígérkező magyar-finn mérkőzés az átlagosnál viszont jobb közönségarányt hozott.
2014. november 14. 22:25
November 29-én búcsúzik a műsor, amely a csatorna indulása óta képernyőn volt.
2014. november 11. 04:31
Miközben az X-Faktor a Játék határok nélkül vetélkedővel viaskodik, a Rising Star pedig keresi a helyét, a Celeb vagyok ments ki innen töretlenül hasított a múlt héten is. A legnézettebb adása kényelmesen maga mögé utasította a tehetségkutatókat is.
2014. november 4. 04:31
A korábbi X-Faktor szériákat is érte nem egyszer kritika, ám a nézői érdeklődés kimagasló volt, így ezeket könnyen lehetett fanyalgásnak tekinteni. A most futó tehetségkutató azonban – önmagához képest – nézőszámban sem kimagasló.
2014. október 28. 04:31
Minimálisan maradt el a szeptember végén felállított nézői rekordjától a Sztárban sztár, amely ismét 1,7 millió néző követett. A műsor magával húzta a jövő vasárnaptól "élesben" induló Rising Star felvezető adását is.
2014. október 21. 03:31
Az RTL-en futó Celeb vagyok ments ki innen továbbra is óriási közönségsiker, ráadásul a korábban a TV2 átlaga felett teljesítő Édes életet is leradírozta. A kisebbik kereskedelmi csatorna egyedül a Sztárban sztár töretlen sikerével vigasztalódhat.
2014. október 14. 03:34
Az elmúlt hetekben többször kiemeltük, hogy az RTL Klub egyik őszi műsora, a Konyhafőnök milyen sikeres volt. A főzős programot váltó reality, a Celeb vagyok ments ki innen még nagyobbat durrant.
2014. október 7. 03:37
Az idei év legsikeresebb műsorainak számító X-Faktor és Sztárban sztár című produkciók vasárnap – részben egymással szemben – megmérettettek. A számok azt mutatják, hogy méltó ellenfélre találtak egymásban. Ilyen erőfelmérőre 4 éve volt utoljára példa.
2014. október 1. 03:43
Remekül kezdett a TV2 új vetélkedője vasárnap, az igazi próbatétel azonban az lesz a kvíz számára, hogy hétköznap esténként meg tudja-e törni az RTL-es műsorok dominanciáját. Azok ugyanis a múlt héten is verhetetlennek tűntek.
2014. szeptember 24. 08:22
Úgy tűnik, az emberek egyelőre nem csömörlöttek meg sem az X-Faktor, sem a Sztárban sztár erősebb és botladozó produkcióitól, így a műsorok egyre több nézőt ültetnek a képernyők mögé.
2014. szeptember 17. 10:19
Az első heti kiemelkedő számok után, ahogy várható volt, a botcsinálta sztárjelöltek továbbra is óriási érdeklődést váltottak ki. Az X-Faktor így a második hetében is remekelt.
2014. szeptember 15. 17:46
Pénteken terjesztették be azt a törvényjavaslatot, amely szerint januártól sem kérhetne pénzt a két nagy kereskedelmi tévé a szolgáltatóktól. A TV2 szerint borulhatnak az üzleti terveik, ha életbe lép a törvény.
2014. szeptember 12. 13:58
Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól - az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé.
2014. szeptember 9. 03:40
Elindult az őszi tévéműsorok időszaka, a hétvégén mindkét nagy kereskedelmi tévé műsorra tűzte a szezon nagy durranásának számító produkcióját. Az RTL Klub az X-Faktorral, míg a TV2 a Sztárban sztárral nyerte a műsorsávját.
2014. szeptember 4. 17:22
Újdonságairól és őszi műsorstruktúrájáról számolt be a TV2 csütörtökön. Az új műsorok többsége az elmúlt hetekben már kiszivárgott, így a legmeglepőbb információ az volt, hogy megújítja arculatát a csatorna.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor