2009. augusztus 13. 15:41
Halála óta a tető alá hozott filmszerződéssel és a különböző reklám-megállapodásokkal száz millió dollárt "keresett" Michael Jackson; az örökség kezelői az év végéig további száz millióra számítanak.
2009. július 27. 18:46
A korábbi hétszeres Tour de France győztes kerékpáros, Lance Armstrong visszatérése óriási siker volt, mind sportszakmailag, mind a médiaérdeklődést tekintve. Nem meglepő, hogy a kiváló versenyző jövőre saját csapatot szervezhet, melyhez az anyagi támogatását a RadioShack nevű elektronikai üzletlánc biztosítja.
2009. július 24. 02:56
Egy frissen közzétett nemzetközi kutatás szerint a fogyasztók egyáltalán nem utálják a reklámokat, sőt felismerik ezek gazdaságra gyakorolt és személyes hasznát. A többség ilyenformán egyetértett azzal, hogy a reklámok amellett, hogy segítenek a választásban, hozzájárulnak a széleskörű, megbízható és olcsó termékkínálat megvalósulásához.
2009. július 22. 18:46
Kisebb botrányt okozott egy brit húsipari cég hirdetése, a Mattersons ugyanis a gyerekek által is hallgatható műsorsávban reklámozta új, extra hosszú termékét. A szülők egy csoportja panaszt emelt, mert szerintük szexuálisan túlfűtött volt a virsligyártó hirdetése.
2009. július 14. 19:16
A világ leggazdagabb modellje lehet Kate Moss, miután a napokban egy 80 milliós jövedelmet biztosító szerződést írt alá a brit médiamogullal Sir Philip Greennel, és a televíziós producerrel, Simon Cowellel.
2009. július 13. 09:36
Sorrendben az újságok és rádió, valamint magazinok és tévé reklámjaiban bíznak leginkább a magyarok, a hagyományos médiumok közül. Ez eltér a nemzetköri átlagtól. Európában ugyanis a tévé vezet az újságok előtt. Többek között ezt tárta fel a Nielsen 50 országban - köztük Magyarországon - idén áprilisban, Internet-használók körében végzett kutatása a reklámok iránti bizalomról.
2009. július 9. 09:46
Globális szinten 7,2 százalékos volt a reklámpiac visszaesése az első negyedévben az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. A legnagyobb mínuszokat az európai piacokon szenvedték el a médiumok.
2009. július 3. 17:11
2008-ban 87 százalékkal csökkent Gordon Ramsay éttermeinek nyeresége, így a londoni sztárszakácsnak saját vagyonából kellett 3,5 millió fontot betenni a vállalkozásába - írja a BBC internetes oldala. Apósa, és egyben üzlettársa további 1,5 millió fontot áldozott arra, hogy fizetni tudják a megnövekedett adósságot és az adókat.
2009. június 16. 16:11
Csoportszintű médiaügynökség kiválasztására tendert ír ki a Magyar Telekom. A tenderen kiválasztásra kerülő ügynökség kap megbízást a médiaügynökségi feladatok ellátására 2010-től.
2009. június 11. 16:02
A férfi keressen pénzt, a nő gondoskodjon a családról és takarítson, gondolja a magyar nők legtöbbje a Találd a NŐT! című, a Magyar Fogyasztó Platform által szervezett konferencia tanúsága szerint. Az eseményen a nők fogyasztási szokásait, személyiségét, a nekik szóló - szellemes vagy ügyetlen - reklámokat, egyéniségüket, életmódbeli attitűdjeiket elemezték.
2009. június 10. 20:42
Újabb meghökkentő vevőcsalogató módszert dobott be az Ikea. A bútoráruház ezúttal operával csábít, ami sokkal barátságosabb, mint a lánc néhány korábbi, botrányba fulladt akciója.
2009. május 28. 17:39
Lecseréli reklámarcát a Mango divatlánc. A cég, melyet eddig a latin szépség Penelope Cruz képviselt, a jövőben egy szőke színésznőtől, Scarlett Johanssontól várja forgalma növekedését.
2009. május 27. 05:19
Szlovákiában vevőcsalogató fogalommá vált az autóvásárlás támogatására bevezetett roncsprémium. Az élelmes kereskedők hamar rájöttek, hogy hasznot húzhatnak a program népszerűségéből, a leárazás, kedvezmény, kiárusítás szavak helyett megpróbálkozhatnak a roncsprémium bevezetésével, írja a Napi Gazdaság.
2009. május 26. 03:39
7 perces kisfilmet forgatott a Unilever kozmetikai óriás Catherine Zeta-Jones színésznővel. A szokatlan reklámanyag a Lux sampont hirdeti, és már elérhető a videómegosztó oldalakon.
2009. május 21. 16:29
A K&H Csoport aláírta az együttműködési szerződését a Magyar Olimpiai, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, az elkövetkező 4 éves olimpiai ciklusra. A pénzintézet a MOB-ot immár nyolc, a Magyar Paralimpiai Bizottságot pedig három éve támogatja.
2009. április 29. 11:49
A válság többek között az ingatlanpiacot érintette elsőként: mind a fejlesztések, mind a vásárlások száma látványosan megcsappant. Az ingatlanértékesítők ördögi körbe kerültek: akkor kell visszafogni a marketingbüdzsét, amikor a legnagyobb szükség lenne a nagyszabású kommunikációra. Ekkor lép életbe a B-terv, a kreatív kommunikáció. Eközben a piaci sajátosságokra is figyelni kell, hiszen nem minden külföldi módszer válik be itthon... Mfor.hu háttér.
2009. április 27. 05:59
Hátat fordíthatnak a legjobb - és legjobban fizetett - külföldi játékosok az angol futballnak a minap bejelentett brit adóemelési tervek miatt, mondta vasárnap idézett nyilatkozatában Arsene Wenger, a londoni Arsenal szakvezetője.
2009. április 16. 17:09
A Coca-Cola új marketingkampányában egy 102 éves dédnagypapa beszél arról, hogy a válságban még fontosabb a boldogság és az optimizmus. A reklámfilmet a Coca-Cola Spanyolország készíttette. Itthon ez lesz az első, "Az élet Coke oldalán"-t váltó új, "Nyiss a boldogságra" szlogennel futó kampány.
2009. április 10. 12:34
Újraosztódik-e a médiapiac a válság következtében - vetődött fel a kérdés a Napi Gazdaság napokban tartott szakmai konferenciáján. Konkrét válaszok nincsenek arra vonatkozóan, merre tereli a krízis a médiapiacot, de az biztos, hogy minden médium képviselője a saját hirdetési felületeit találja a legválságbiztosabbnak. Sokan mindenesetre megmosolyogják azokat, akik a válság idején komoly jóslásokba bocsátkoznak.
2009. április 8. 15:14
Az ötven, hatvan, hetven felettiek kiesnek a marketingesek látószögéből, pedig interneteznek, blogot vezetnek, utaznak, tevékeny életet élnek, és utálják, ha nénizik, bácsizzák őket. Vagy mégis csak otthon ülnek, szomorkodnak, és minden pénzüket gyógyszerre költik? Az mfor.hu a Magyar Fogyasztó 50+ szerdai konferencián járt.
2009. március 18. 07:24
Ahogy a reklámpiac fejlődik, a reklámkutatások módszerei is egyre inkább finomodnak. Közelebb férkőznek a kutatók a fogyasztóhoz, az etnográfiai kutatás keretében már házhoz is mennek, benéznek a spájzba, vagy éppen vásárolni kísérik a fogyasztót, hogy minél közelebbről lássák, mit miért választ az illető. Mfor.hu háttér.
2009. február 26. 17:34
Míg eddig csupán hatékonyságfokozó módszer volt a fogyasztó közvetlenebb elérése és alaposabb megismerése, most már az életben maradás kulcsa, hangzott el a "Feltűnik vagy eltűnik?" DM marketing szakmai konferencián csütörtökön.
2009. február 25. 06:09
Enviga névre hallgat az az új ital, melyet Európában először Magyarországon vezet be a Coca Cola. Ez a zöld tea alapú funkcionális ital új kategóriát teremt Magyarországon. Az Enviga élénkíti az anyagcserét, ezzel segít abban, hogy az emberi szervezet gyengéden serkentse energia(kalória)-felhasználását. A gyártó italát egy újabb lépésnek tekinti a kiegyensúlyozott és aktív életmód felé, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki a lépcsőt választja a lift helyett.
2009. február 11. 15:44
Újabb szappanopera jelent meg a reklámok sorában. A tavaly év végi tartalmi és formai megújulást egy vadiúj, szokatlan stílusú reklámkampány kíséri a Blkikknél idén februártól.
2009. február 10. 16:39
Kínos helyzetbe hozhatja a szponzort, ha az általa támogatott híresség balhéba keveredik. Főleg akkor okozhat ez problémát, ha neve teljesen összeforrt a márkával. Ha viszont laza a viszony, akkor szinte mindegy a celeb fiaskója. Mfor.hu háttér.
2009. február 4. 16:44
A reklámkerülés, a sablonosodás és a gazdasági válság mind új és új megoldásra kényszeríti a reklámkészítőket. A televíziók keze meg van kötve a termékelhelyezés terén a Médiatörvény által, de a mozifilmeknél szinte csak a kreativitás szabhat határt. Ennek ellenére nem sok kreatív megoldást látni a filmekben, üdítő kivétel a Valami Amerika 2 vége, ami sokaknak tetszik, sokaknak nem, de legalább látszik, hogy valaki megpróbált túllépni a "mutassuk a kamerába a márkajelzést, és kész" megoldásokon. Mfor.hu háttér.
2009. február 2. 11:34
Nettó 200 millió forintot szán tájékoztatásra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában közzétett nyílt ajánlattételi felhívásból.
2009. január 23. 05:04
A Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója bejelentette, hogy egy új, nemzetközi marketing kampányt indít útjára, hogy újra megpróbálja megnyerni a vásárlókat az üdítő italoknak.
2009. január 15. 11:39
A közeljövőben már hivatalosan is hirdethetik magukat az ügyvédek Magyarországon. Az amerikai szintű, néha meglehetősen agresszív reklámokig biztosan nem jut el itthon a szakma, de még így is sok érintett vitatja a döntés értelmét. Eddig elsősorban az ügyfélelégedettséggel lehetett érvényesülni, ezentúl már pénzzel is lehet majd. Baj ez? Mfor.hu háttér.
2009. január 15. 07:59
Intenzív kampányt folytatnak a hallgatókért a felsőoktatási intézmények a február 15-i jelentkezési határidő előtt, számol be a Világgazdaság.
2009. január 6. 04:59
A Mazda reklámarca lesz Kínában Michael Phelps olimpiai bajnok amerikai úszó, számol be a Sportbusiness.com.
2009. január 3. 08:34
A 2008-as év nem sok újat adott a hazai fogyasztóknak reklámszempontból, a 2007-es nagy dobások lecsengtek, Szőke Kapitány inkább csirkecombokat népszerűsített, míg Lelkes Emese is már csak ritkábban tűnt fel a színen. Igazán nagy mozgósító erővel a Pepsi vírusfilmje bírt, és nem azért emlékszünk erre 2008-ból, mert nemrég járta körbe az országot, hanem azért, mert jó volt. Az igazán ciki, celebes hirdetésektől pedig 2008 sem volt mentes. Mfor.hu összefoglaló.
2008. december 22. 12:24
A reklámversenyeken elnyert díjak legtöbbször az ügynökségek tárgyalóiban landolnak, ügyelve arra, hogy az ügyfél szeme előtt legyenek tárgyalás vagy várakozás közben. Sokan emailjeiket is ezek felsorolásával zárják, mások névjegykártyájukon, bélyegzőjükön is megjelenítik az elismeréseket. Presztízskérdés, kinek hány díja van, hiszen ezek jól jöhetnek az ügyfelekért vívott harcban. Ugyanakkor utóbbiak sokszor olyan munkákat fogadnak el, melyek nem is állják meg a helyüket egy rangosabb versenyen. Ördögi kör. Mfor.hu háttér.
2008. december 10. 15:39
A médiumok közül az internet várhatóan megerősödve fog kikerülni az általános világgazdasági válságból, míg a nyomtatott sajtónak kell a legnagyobb veszteséget elkönyvelnie hirdetési szempontból - véli a francia Publicis reklámügynökség vezérigazgatója.
2008. december 3. 07:44
Halász Katalin, a Coca-Cola marketingvezetője, a tavalyi Legjobb Főnök verseny egyik jelöltje elvárja, hogy munkatársai együtt bulizzanak célcsoportjukkal, és kívülről fújják a tinikedvencek névsorát. Ha teheti, ő maga is snowboardozó társait faggatja a legújabb trendekről, hogy megismerje a kamaszokat. A Pepsi provokáló kampányán pedig csak mosolyog, derül ki az mfor.hu-nak adott interjúból.
2008. november 28. 15:39
Mit jelent pontosan a digitális PR, hol tart külföldön e terület fejlődése, és hogyan állnak ehhez a cégek itthon? Erre is választ kaphattunk a Kreatív Csoport által szervezett konferencián. A külföldi előadók feltehetőleg kevesebbet feltételeznek a magyar piac digitális fejlettségéről, mint ahol valójában tartunk. Ezzel együtt valóban van hová fejlődnünk, blogolás terén például utolsók vagyunk. Mfor.hu tudósítás.
2008. november 28. 10:19
Mielőtt az utca emberének bemutatkozott volna Emese, emailen keresztül a bank munkatársainak is jelezte érkezését. A hebehurgya kollegina-jelölt mindenki szimpátiáját elnyerte, és házon belül is szóbeszéd tárgya lett, ami mérhetően motiváló hatással van az ott dolgozókra. A kampányokról, Emeséről és a szakmai karrierről beszélgetett Szabó Andreával, a Budapest Bank marketingvezetőjével az mfor.hu.
2008. november 26. 12:49
A felsőoktatási médiumok helyett továbbra is a bejáratott útvonalakon próbálják elérni a fiatalokat a hirdetők. Utóbbiak szerint ennek elsődleges oka, hogy nem érkezik hozzájuk megkeresés, a másik oldal viszont az érdeklődést hiányolja a cégek részéről. Biztató jel viszont, hogy néhány vállalat már felfedezte magának ezt a szegmenst, derül ki az mfor.hu körképéből.
2008. november 20. 10:24
A marketingszakmának első nagy felfedezése az volt, hogy az emberek nem vevők a diktálós reklámokra, a második ebből következően pedig az, hogy tágra nyílt szemekkel kell figyelni, ha a "célszemély" arról beszél, ő mit szeret és mit nem. Ez történt a szerdai Instore szakmai konferencián is, amelyen az is kiderült: a magyar fiúk férfiideálja Hugh Hefner és James Bond, a nők közül pedig Dundika és Bódi Sylvi a kedvencük. Mfor.hu tudósítás.
2008. november 11. 13:59
Kihirdették a Direkt Marketing Szövetség által alapított Golden Dove szakmai verseny idei győzteseit. A IV. Golden Dove Nemzetközi DM Konferencia keretein belül megrendezett díjátadó ünnepségen a hazai direkt kommunikációs szakma jeles képviselői mellett Európa több országából is érkeztek szakemberek.
2008. november 11. 07:34
A gazdasági válság átrendezheti a kommunikációs szakmát. Teljesen leállni a kommunikációval nem lehet, de muszáj arra kevesebbet költeni. Emiatt előtérbe kerülnek a PR-módszerek, és az online piac is nagyobbat szakíthat a reklámtortából, nyomonkövethetőségének köszönhetően. Az online brandépítés elsősorban internet-penetráció kérdése, így ez Magyarországon még kevésbé jellemző. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a lakóparkok óriásplakátok helyett jövőre már imázsukat is neten építik. Mfor.hu háttér.
2008. november 10. 17:14
A gazdaság fellendülését és a munkahelyek számának növekedését remélik Nagy-Britannia polgárai a 2012-es londoni olimpia megrendezésétől, derül ki az ötkarikás játékok hivatalos támogatója, a GE megbízásából készült Ipsos Mori felmérésből.
2008. november 4. 11:14
A legnagyobb különbség az amerikai és a hazai választási kampányok között az erős médiajelenlétben rejlik. A mostani amerikai kampány pedig még az eddigiekhez képest is nagyobb hangsúlyt fektetett a médiaszereplésre. Magyarországon nem jött volna be a sulykolás, a patetikus hangnem, és az ilyen mértékű negatív kampányolás, mint ami a tengerentúlon folyt. Mfor.hu háttér.
2008. november 3. 15:59
Belegondoltunk már abba, hogy milyen pénzügyei lehettek Rómeónak és Júliának, miből oldotta meg fellépéseit Mozart, és miből finanszírozta revans-akcióit Ludas Matyi? Ezekkel a gondolatokkal játszik az Erste Bank, a sort pedig a Vodafone folytatja Robin Hooddal, és Rózsa Sándorral. Lehet, hogy Emesék és Nyuszómuszók helyett most eljött a történelmi személyiségek felidézésének kora? Mfor.hu háttér.
2008. október 29. 13:39
Gyurcsány Ferenc arra kéri a tárcákat, tekintsék át a folyamatban lévő és tervezett lakossági tájékoztatással kapcsolatos kiadásaikat, és ennek megfelelően hozzanak döntést azokról - közölte a kormányszóvivői iroda a miniszterelnök által kedden bejelentett takarékossági intézkedések kapcsán.
2008. október 28. 12:24
A válság a reklámipar szféráiba is begyűrűzik kisebb-nagyobb mértékben: a banki ügyfelekkel rendelkező ügynökségek jobban érzik a változást, a többiek kivárnak. Túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások. A mfor.hu cikksorozatának második részében reklámügynökségeket kérdezett a válság iparági hatásairól.
2008. október 23. 06:59
Az mfor.hu ezúttal annak jár utána, hogy hogyan hat a válság bizonyos fogyasztási és befektetési területeken. A cikksorozat első részében műkincs kereskedelmet és az autóhirdetéseket vettük górcső alá. A szakértők szerencsére egyik területen sem érzékelnek drámákat. Mfor.hu háttér.
2008. október 20. 12:24
Először szerepel reklámban Szávay Ágnes, a tehetséges teniszező Spar legújabb, egészséges termékcsaládjának reklámarca lesz a jövőben.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor