2012. november 17. 10:22
1997. november 14-én Budapesten és New Yorkban egyidőben kezdődött a kereskedés a Matáv részvényeivel, ez volt az első alkalom, hogy magyar cég belekóstolt a Wall Street világába. Azóta a Matáv már Magyar Telekom, a papírokat pedig már csak a Budapesti Értéktőzsdén lehet megvenni. Mesél a múlt című sorozatunk ezúttal az első tengerentúli magyar részvénybevezetést idézi fel.
2012. november 10. 10:04
1887. november 11-én, vagyis pontosan 125 évvel ezelőtt végeztek ki négy Chicago-i szakszervezeti vezetőt, akik az előző év május elsején sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, ami aztán zavargásokba torkollott. Többek között Albert Parsons, August Spies, Adolf Fischer és George Engel emlékét őrzi ma a munka ünnepe. Mesél a múlt című sorozatunk róluk szól ezúttal.
2012. november 4. 09:31
Bár a márkát nem ő hozta létre, a család legismertebb és legünnepeltebb tagja lett idővel, aki a hollandokon kívül más nemzetekkel is megismertette a Heinekent. Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata most rá, és a Heineken gyárra emlékezik.
2012. november 3. 09:22
1952 november elsején robbantották fel az első hidrogénbombát az Egyesült Államokban, a találmányhoz leginkább egy magyar tudós, Teller Ede neve kapcsolódik, akit gyakran a "hidrogénbomba atyjaként" emlegetnek. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal egy tömegpusztító fegyver történetével foglalkozik.
2012. október 27. 06:55
1877. október 28-án nyitották meg a budapesti Nyugati pályaudvar jelenlegi épületét, melynek átfogó felújítása régóta esedékes lenne. A pályaudvar 1891-től viseli a Nyugati nevet, azonban az nem a földrajzi fekvésére utal. A Mesél a múlt című sorozatunk ezúttal Budapest egyik legrégebbi fejpályaudvarával foglalkozik.
2012. október 23. 07:13
23 éve ezen a napon kiáltották ki hazánkban a köztársaságot. Ennek apropóján megpróbáltunk annak utánajárni, gazdasági értelemben milyen mértékben változott meg az életünk az eltelt valamivel több mint két évtized alatt. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. október 22. 08:27
1987. október 19-én az elmúlt 50 év legnagyobb százalékos mértékű zuhanását szenvedték el a New York-i Értéktőzsde (NXSE) vezető indexei. Az úgynevezett fekete hétfő veszteségére jellemző, hogy a 2008-as összeomlás során sem volt ennél nagyobb mértékű esés.
2012. október 20. 07:01
1947. október 19-én, vagyis majdnem pontosan 65 évvel ezelőtt indult Magyarországon a Totó. A legnagyobb nyeremény a hírek szerint a mai napig egy 1998-as héten történt meg, amikor valaki 46,5 millió forintot kaszált 13+1 találatával.
2012. október 13. 14:10
1944. október 9-én jelent meg az a kormányrendelet, melynek értelmében részben megtiltották a húsétel felszolgálását az éttermekben. A háború végjátékának egy érdekes epizódját eleveníti fel az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatának aktuális darabja.
2012. október 6. 10:04
15 évvel ezelőtt, október 7-én indult el az RTL Klub földfelszíni sugárzása. 3 nappal korábban pedig a konkurens csatorna, a TV2 kezdte meg a műsorszórást hazánkban. A Mesél a múlt ezen a héten a két csatorna történetét eleveníti fel.
2012. szeptember 29. 06:55
Minek után jövő héten a Budapesti Vidám Park végleges bezárását is elhatározhatja a Fővárosi Önkormányzat, az mfor.hu Mesél a múlt című rovata nem is eleveníthet fel mást mint, a park történetét.
2012. szeptember 22. 10:58
1872. szeptember 23-án a heves megyei Ecséden született Richter Gedeon, aki megteremtette a modern magyar gyógyszeripart. Szülőhelyén ma általános iskola viseli a nevét. A huszadik század elején világméretű gyógyszerbirodalmat hozott létre, mely a mai napig nevét viseli.
2012. szeptember 15. 07:10
Harminc éve, 1982-ben Scott E. Fahlman a Carnegie Mellon Egyetem professzora olyan szimbólumot keresett, amivel érzékeltetheti a leírtak hangulati kontextusát.
2012. szeptember 8. 08:22
Pénteken ünnepelhette volna 100. születésnapját David Packard, a Hewlett-Packard vállalat társalapítója, mely a kezdeti lépéseket egy mára híressé is vált garázsában tette meg. Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata az ő élettörténetét eleveníti fel ezúttal.
2012. szeptember 1. 09:22
1892. szeptember elsején adták át a budai körvasutat, mely a Déli pályaudvart kötötte össze Óbudával. A vonalat főleg a közeli gyárak használták iparvágányként, mostanra a vonal nagy részét felszámolták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. augusztus 25. 09:01
1932. augusztus 22-én kezdte meg a televíziós műsorszórást a British Broadcasting Corporation, vagyis a BBC az Egyesült Királyságban, bár a társaság 1922 óta már sugárzott rádióközvetítéseket. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. augusztus 20. 07:55
Augusztus 20-án nem csak a magyar állam ünnepli születésnapját, 1953-ban ezen a napon adták át a nagyközönségnek a Népstadiont, mely tíz éve már Puskás Ferenc nevét viseli. A kormány tervei szerint a jelenlegi létesítmény mellett hamarosan egy új, modern aréna is épül, Mesél a múlt című sorozatunk azonban ezúttal a legendás stadion történetét dolgozza fel. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. augusztus 18. 07:16
Többek között migrén, impotencia és emésztési zavarok ellen alkotta meg John Stith Pemberton a French Wine Coca névre hallgató gyógyhatású italát, mely mai néven Coca-Colaként ismert. Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata ezúttal az ismert ital történetét eleveníti fel.
2012. augusztus 11. 07:22
Vasárnap tölti be az ellentmondásosan megítélt magyar származású üzletember, Soros György a 82. születésnapját. A tőzsdezseni 1992-ben bedöntötte az angol fontot, és szerinte nem létezik pénzpiaci egyensúly.
2012. augusztus 4. 08:34
A héten volt kilencven éve, hogy elhunyt Alexander Graham Bell, akinek legismertebb találmánya a telefon volt, melyet 1876-ben alkotott meg. Persze más feltalálókhoz hasonlóan az ő találmányához is kellett egy kis szerencse, hogy jókor legyen jó helyen, az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata most a többiekről is megemlékezik, akinek a telefonálást köszönhetjük.
2012. július 28. 09:01
"Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt" - így hangzott a 105 éve elhunyt Törley József, pezsgőgyáros jelmondata. Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata ezen a héten a magyar iparmágnás életét eleveníti fel.
2012. július 21. 08:07
1814. július 19-én Connecticutban született meg Samuel Colt amerikai feltaláló, aki megalapította a róla elnevezett céget, illetve bevezette a köztudatba a Colt-revolvereket. Persze neki sem sikerülhetett minden elsőre, a nagy áttörés előtt két vállalkozása is csődöt vallott. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a forgótáras pisztoly feltalálóját idézi fel.
2012. július 14. 07:16
Július 13-án ünnepelte 68. születésnapját ifj. Rubik Ernő, akinek a matematikusokat is megmozgató bűvös kockát köszönheti a világ. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. július 7. 07:31
1962. július 2-án nyitotta meg Sam Walton az első Walmart üzletet, mely mára a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca lett lett. A sikertörténetet eleveníti fel az mfor.hu Mesél a múlt című rovata.
2012. június 30. 08:37
1910. július elsején született Josephine Esther Mentzer, aki később Estée Lauder néven az egész világon ismert szépségipari céget alapított. Mesél a múlt rovatunk ezen a héten az ő életútját eleveníti fel.
2012. június 16. 07:19
175 éve született Láng László, a Láng-gépgyár alapítója, így ebből az alkalomból az mfor.hu feleleveníti a gyár fénykorát és hanyatlását. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. június 9. 08:04
1810-ben 202 éve született a Sörkirály, aki egy igazi sörbirodalom alapjait rakta le, melyet fia munkájának köszönhetően a 20-as években világszerte ismertek. Az mfor.hu ezen a héten Dreher Antal életét és munkásságát eleveníti fel.
2012. június 3. 06:19
Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata ezen a héten a leghíresebb szabadalmi per egyik résztvevője és találmányának történetét eleveníti fel. 116 éve szabadalmaztatta Guglielmo Marconi a rádiót.
2012. május 28. 09:07
Az Egyesült Államok második, a világ kilencedik leghosszabb függőhídját, a magyarul Aranykapuként ismert Golden Gate-t 1937. május 27-én adták át a gyalogosforgalomnak. Egy nappal később az autósok is használhatták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. május 27. 11:07
A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.
2012. május 26. 09:07
1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. május 12. 12:40
Budapesten 1881. május 11-én született Kármán Tódor, teljes nevén Szőllőskislaki Kármán Tódor gépészmérnök, fizikus, alkalmazott matematikus, akit az amerikai légierő védőszentjének is becéznek. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. május 5. 07:55
1896. május 4-én, közel két hónappal a sikertelen műszaki átvételt követően átadták a nagyközönség használatába a mára világörökség részét képező Milleniumi Földalatti Vasutat. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. május 1. 06:31
81 éve annak, hogy átadták a rekordidő alatt felépített Empire State Buildinget, mely lehet, hogy hamarosan elveszíti a New York legmagasabb épülete címet. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. április 29. 07:10
Ezúttal a 74 éve szabadalmaztatott Bíró László-találmány, a golyóstoll történetét elevenítjük fel, mely mára a mindennapjaink elengedhetetlen részét képezi. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. április 21. 08:34
175 éve született meg Amerika mindeddig leggazdagabb bankára, John Pierpont Morgan, a világ egyik legnagyobb bankjának alapítója. Neki is köszönhető, hogy az 1907-es bankpánik véget ért. Mesél a múlt az mfor.hu-n
2012. április 14. 09:04
100 évvel ezelőtt ezen a napon, 1912. április 14-én 23 óra 40 perckor jéghegynek ütközött és hajnali fél 3-ra süllyedt el korának legnagyobb utasszállító hajója, a White Star Line társaság számára tervezett Titanic.
2012. április 9. 07:37
1970 áprilisában nyitották meg a kettes metró első szakaszát a fővárosban a Deák Ferenc tér és a Fehér út között. A teljes vonalat két és fél évvel később, 1972 karácsonyán adták át. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. április 7. 07:10
220 éve annak, hogy 1792. április 2-án az Egyesült Államokban egységes fizetőeszközként bevezették a dollárt a pénzverési rendelet által. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. március 31. 08:01
Csütörtökön avatták a kecskeméti Mercedes-gyárát, ám a héten egy évfordulót is ünnepelhet a Daimler-Benz konszern, hiszen 1901. március 31-én, vagyis 111 éve került bemutatásra a Mercedes. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. március 24. 08:07
Pénteken volt Zsolnay Vilmos halálának 112. évfordulója, az mfor.hu Mesél a múlt rovata ezúttal a nagyiparos előtt tiszteleg, aki egyúttal kiváló kereskedő, feltaláló, kézműves és művész is volt.
2012. március 17. 09:10
1902. március 12-én, 110 éve alakult meg a Debreceni Vasutas Sport Club, akkori néven még az Egyetértés Futball Club. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. március 15. 09:31
Biztosan mindenki ismeri a Landerer & Heckenast cégnevet, hiszen már az iskolában megtanuljuk, hogy ebben a nyomdában készült el március 15-én a Nemzeti dal és a 12 pont első nyomata cenzori engedély nélkül. Az évfordulón az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata felidézi a legendás nyomda történetét, és azt, mi lett a céggel a szabadságharc után. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. március 10. 10:04
55 éve, 1957. március 7-én tartották az első ötös lottó sorsolást, azóta hétről hétre emberek ezrei próbálják megkísérteni a szerencséjüket, és elvinni a gyarapodó főnyereményt. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. március 3. 09:10
65 éve, 1947. március elsején kezdte meg működését a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mely ezek szerint a héten töltötte be a nyugdíjkorhatárt. A szervezet feloszlatása korábban többször is felvetődött, de éppen az elmúlt évek válságai világítottak rá, hogy szükség van rá. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. február 25. 11:46
268 éve, 1774. február 23-án született Mayer Amschel Rotschild bankár, a világhírű, ugyanakkor talán egyik legtitokzatosabb üzleti dinasztia alapítója. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. február 18. 09:01
200 éve született Charles Lews Tiffany, a róla elnevezett ékszercég alapítója, aki majdnem pont kilencven évvel később halt meg. Ráadásul a héten 164 éve született lánya, Louis Comfort Tiffany, aki a Tiffany-üvegablakokkal futott be karriert. A háromszoros évforduló miatt a Mesél a múlt ezen a héten a Tiffany ékszercégről szól. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
2012. február 11. 09:22
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor